 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
| • Beszéljünk róla! Bármiről kötetlenül, nincs on és off téma! |
Hozzászóláshoz kérjük lépj be!
moderálási alapelvek |
|
| Binary |
2008.10.17. 21:42 [#2677] |
Szó nincs erről, hogy lázadozó szervezet és pszichoszomatikus fos:) Az nálam csak egy eszköz volt (sorstól, Istentől, Allahtól, mindenki nevezze úgy, ahogy akarja), hogy rájöjjek, nem a küzdés a minden, van a harcon kívül más is.
Egyébként az az ember, aki olyan útra lép rá, ami nem tudja, hova vezet, az hülye... |
| | Előzmény: [#2673 | subculturalgirl | 2008.10.17. 21:37] |
| Binary |
2008.10.17. 21:38 [#2675] |
| Sosem értettem, hogy a szeretkezést miért kell bűnnek beállítani, halálos dologként kezelni, megvetni. Elvégre az az egészséges család egy pillére, az élet eredete, két ember szeretetének kifejezése. |
| |
|
|
|
|
| subculturalgirl |
2008.10.17. 21:37 [#2673] |
Én is tudnék hol belekötni a könyvbe - Fosca már halandóként is hideg karakter, így lehet, ezért nem értékeli a halhatatlanságot. Mennyivel szebben ragadja meg a halhatatlanságot Anne Rice. Az ő flaneur vámpírjai kiélvezik, áldozataik vére mellett a kultúrát is magukba szívják, hiszen idejük, mint a tenger, szemlélődnek, örömüket lelik a mávekben, melyekkel az emberek igyekeznek ellensúlyozni halandóságukat.
Rice leibilincselő és élevezetes olvasmány, Beauvoirtól cseppet sem érzem jól magam, hanem összezavar.
Szamurájok.. egyszer ideiglenes szívritmuszavart kaptam egy gyóygszertől, amire érzékeny vagyok. Csak arra gondoltam, hoyg úristen, így fogok meghalni... Legalább lenne kifésülve a hajam, lenne rajtam valami szép ruha, és feküdnék minimum egy vörös bársonyon :D
Nem tudom, szerintem az nem baj, ha küzdünk a céljainkért, és a szervezetünknek nincs joga ezért "fellázadni" Gyűlölöm a pszichoszomatikus elméletet. Most a szervezet van értünk, vagy mi a szervezetünkért?
Maga az út, igen, de azért hozzávetőlegesen be szoktuk lőni, hogy hivá vezessen. |
| | Előzmény: [#2671 | Binary | 2008.10.17. 21:30] |
|
|
| subculturalgirl |
2008.10.17. 21:30 [#2672] |
Noha a buddhizmus, hinduizmus és hasonlók azzal jönnek, hogy az ilyesmi a mulandó szférába tartozik, ezért megvetendő, alacsonyabbrendű a spiritualitásnál. (Láttátok a Szamszára c. filmet? Ott az öreg szerzetes azzal inti a vérmérsékletével küzdő fiatalt, hogy képeket mutat neki, melyeken a szeretkező párok hirtelen csontvázzá változnak. Ill. azt mondja: "Mi a jobb: kielégíteni ezer vágyat, vagy legyőzni egyet?") Amit tegnap beszéltünk, amire utaltam, a szociáldarwinizmus, az is azt vallja, hogy a szex éppen hogy behívja a halált.
Pedig szerintem az életbe kapaszkodás maga. Még ha csalóka is. |
| |
|
|
| Binary |
2008.10.17. 21:30 [#2671] |
Én elkezdtem azt a könyvet, de valami elképesztő módon fájt:)
Nade, a lényegre térve... Én állatira hajtottam az életben, kerestem a kihívásokat, beleöltem magam a céljaimba, aztán amikor egy betegség kapcsán szembesültem azzal, hogy az élet véges, akkor eresztettem ki. Megértettem, hogy a halál az élet egyetlen kötelező része, minden más fakultatív, éppen ezért elkerülhetetlen, és ez minél inkább elfogadjuk, annál egyszerűbbek a mindennapi gondok is.
A szamurájok hasonlóan élték mindennapjaikat, hogy folyamatosan készen kellett állniuk a halálra. Ezért töltöttek minden reggel órákat a tisztálkodással, ezért szántak időt költemények írására, ezért ettek lassan, mert benne volt a pakliban, hogy meg kell halni, és bizony díszesen kell meghalni, lehet, hogy ez az utolsó vers, lehet, hogy ez az utolsó étkezés stb.
Én azért nem vagyok ennyire végletes:) De - paradoxon jön - amióta megtanultam, hogy valamikor úgyis kifingok, azóta nem az uticél, hanem az út maga lett a fontos. Persze, ahhoz, hogy az út élvezetes legyen, némi mérföldkő mellett el kell azért haladni:) |
| |
|
|
| subculturalgirl |
2008.10.17. 21:26 [#2670] |
| "Szeretkezzünk, hogy elijesszük a halált" - ez a Doors. c. filmben volt. |
| |
|
|
| subculturalgirl |
2008.10.17. 21:16 [#2669] |
Olvasta valaki Simone de Beauvoir "Minden ember halandó" c. regényét? Az egzisztencializmus szerint a haláltudat motiválja minden tettünket, célunkat, egész identitásunkat. Mit gondoltok erről? Tényleg azért teszünk bármit is, mert tudjuk, hogy az időnk véges? Nem inkább az a helyzet, hogy sokan erről elfeledkeznek, és, mint Popper Péter felhívja rá a figyelmet, a "majd" varázsában élik az életüket, holott az élet nem holnap kezdődik, nem jövőre, nem majd ha lediplomáztam stb. hanem az élet most van, ebben a pillanatban is hömpölyög a halál felé. ... Habár, ha belegondolok, ez a 2 felvetés összeegyeztethető, sőt, ugyanazt mondja.
Belőlem nagyon depresszív hatást váltott ki a könyv, brutálisan azonosultam a halhatatlan Fosca történetét meghallgató, a végletelkig sokkos állapotba kerülő Regine-nel - volt, aki azt mondta, hasonló karakter vagyok. Miután egy estét végigbeszélgettem társaságban erről a könyvről, elveimet a sarokba dobva lefeküdtem egy pasival, akivel alig több, mint 2 hete randevúzgattam. Egyszerűen olyan elementáris kétségbeesés lett úrrá rajtam valami fojtogató érzés, amit el akartam felejteni. Fosca homokszemnek lát minden embert, minden életet, minden eszmét. Brutálisan jelentéktelennek. Olyan, mintha fojtogatnának, és üvöltenéd, hogy de én ÉLEK, és ennek jelentősége van! Ha nincs jelentősége, akkor is élvezni akarom, és az már elég... |
| | Előzmény: [#2667 | emese | 2008.10.17. 20:35] |
|
|
| subculturalgirl |
2008.10.17. 21:07 [#2668] |
"en mint egy gyava kukac beleegyeztem" - ez szerintem nem gyávaság. Lehet, inkább a halott iránti tisztelet. Nem véletlenül mondta az ápolónő, hogy ne.
Én egyik halottamat sem néztem meg, miután elszállt belőle az élet. Egyikük volt nyitott koporsóban, a ravatalozóban, el is indultunk, de a bejáratnál valami azt mondta bennem, hogy "ne", és visszafordultam, nem mentem be. Soha nem bántam meg. Biztosan azt szerette volna, hogy úgy őrizzem meg, ahogyan élt. A meleg barna szemeit, a mosolyát, a szép lelkét, az élni akarását. Úgy, ahogy néz rám a sírján levő fényképről. |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
