 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
|
|
| emese |
2006.12.02. 19:44 [#656] |
koszonom pushup ezert a cikkert.
Mivel nekem szerencsem volt a feminizmus minden szakaszat atelni, es OTT LENNI , ahol ezek a kategoriak kiforrtak, van egy par megjegyzesem.
Androcentrikus szakasz: nagyon szerettem ezt a reszet az eletemnek., nem kellett kioltozni, magas sarku cipokben szenvedni, farmerben jart mindenki, es flanell ingeket hordtunk Califban.
DE nem akartunk ferfiak lenni mert ok voltak a patrairchalis trasadalom elvezoi, minden ferfinek tobb adartott a tarsadalomban mint nekunk.csak egyenjogot akatunk. Ekkor meg nem volt abortus jog sem, a noknek meg a sajat testukhoz se volt joguk.
A hetvenes evekben minden kiviragzott. Abortusz jogokat megkaptuk, a Pill t is. A nok kultutalt kezdtek epiteni, volt sajat noi szinhazunk, noi koncertek, es fesztivalok amik rogton ezreket vonzottak oda. Peldaul a Michigan Womens Music festivalra tiz ezren mentek a hetvens evek kozepen amikor en ott voltam. Ez a fesztival meg mindig el de csak ugy ot ezerre szallt le a resztvevok szama.
Sylviane Agacinski az Europai feminismust ismerte, nem az amerikait. Amikor a hetvenes evekben mi megtanultunk mindent amit lehetett, peldaul megjavitani a sajat kocsijainkat, olajat kicserelni, feket meg szoritani, ezeket nem azert tettuk hogy olyanok legyunk mint a ferfiak, hanem azert mert fiatalok voltunk es a fuggetlenseg adott nekunk egy buszkeseget mint nok. Az mindent megert.
Ez a buszkeseg es maga biztonsag uj dolog volt, es nagyon sokan sikeresebben tudtak csinalni tarasadalmi vezetest mint azelott. Meg sajat Bankunk is volt. A Noi Bank a UCLA kozeleben.
En nem tapasztalatam semmit abbol hogy a nok ferfiak fole akartak kerekedni. De tapasztaltam mindig ha valamit mi csinaltunk onmagunknak, akkor a ferfiak ezen morogtak, es mondohattak hogy hat talan Jobbak akarunk lenni mint ok? hat persze.
A csalad valtozas az volt hogy a csaladok koltoztek ossze, tobben, es egyutt csinaltak a munkat a gyerekek korul. Az elelemet is mint commune vasaroltak, olcsobban. Minden olcsobb es termeszetesebb lett. En szemelyesen nem eltem communban, de volt egy hazam ahol en voltam a manager, es sok feminista elt ott, naponta lattuk egymast.
feminsmus sehol se vallott kudarcot, csak a kritikusok akiknek meg mindog osszeszorul a torkuk amikor latnak figgetlen noket, szorjak reank a projectionuket.
Mostanaban mi a sub age Aquariusnban elunk, Vizonto korszak, ami az emberiseget hangsulyozza, nem a nemeket. Es milyen sokfele "nem" letezik amikrol nem tudtunk! San Franciscoban 40 szazaleka a lakossagnak meleg. Itt minden variacio megvan. Ez is azert lehet mert a feminismus kinyitotta a szabadsag ajtajat. Es az agyakat. |
| |
|
|
| pushup |
2006.12.02. 07:54 [#655] |
A posztfeminizmus és előzményei: Anya fürdik, apa főz, együtt lenni jó
A "forradalmak korát" éljük: majdnem olyan jelentős változások zajlanak a mélyben, mint a 60-as években, csak nem a néhány, tankot elkötő, utcakövet dobáló kölökre kellene gondolnunk. Hanem például a posztfeminizmus másfél évtizedes, a család szerkezetét lassan megváltoztató hódító útjára.
A posztfeminizmusnak legalább két olvasata van. Az egyik szerint sikeres az irányzat, mert a családokban megkezdődött a kommunikáció a nemek között, ami emancipációhoz, vagyis egyenrangúsághoz vezethet hosszú távon. A másik olvasat sikertelenségről beszél, mert kis túlzással élve semmilyen társadalmi szintű kommunikáció nem zajlik a nemek között. (Persze a két állítás nem zárja ki egymást.) A sok emberhez eljutó, mintakövetésre sarkalló hollywoodi filmek is a posztfeminizmus sikertelenségét segítik elő azzal, hogy gyakorlatilag semmibe veszik, és a feminizmus kevésbé dicső korszakait szedik elő folyamatosan, hogy felmutassák: lám-lám, ez nem kell nekünk. De nézzük a dolgokat szépen sorjában!
Az előzmények ismerete megkerülhetetlen, hogy a posztfeminizmust igazán megértsük és értékelni tudjuk. Sylviane Agacinski Nemek politikája című esszékötetében (Sylviane Agacinski, Politique des sexes, Seuil, Paris, 2001) három szakaszra (és egy mellékágra) osztja a feminizmus történetét. Az első, az ötvenes és hatvanas évekre tehető szakasz az androcentrikus feminizmus, melynek szimbolikus befejezése 1968-hoz köthető. Ekkor a fő cél az volt, hogy a nő teljesen azonossá váljon a férfival. Képes legyen azokat a dolgokat megcsinálni, amiket a férfi, vagyis teljesen szűnjön meg a függőség. Rövid időn belül kiderült, hogy mindez képtelenség, mert a nő nem férfi és nem is fog azzá válni, ám nem elhanyagolható tény, hogy ebben a szakaszban harcolta ki magának a nő, hogy
szabad legyen
a párválasztásában, lehessen több pasija az élete során, és ezért senki ne szólhassa meg, ne kurvázhassa le. A második szakasz, mely a 70-es, 80-as évekre tehető, az új feminizmus. Ekkor az idea az volt, hogy egy nőnek nőként kell érvényesülnie, a saját képességeit fejlesztenie, kihasználnia, hogy a nőknek erősebb az empátiájuk, mely a szolgáltatóiparban (mára az egyik legjelentősebb iparág) elengedhetetlen. A legnagyobb hiba, hogy nem emancipálódni, vagyis egyenlővé válni akartak a férfiakkal, hanem föléjük kerekedni, ezáltal gyakorlatilag meg is feledkeztek róluk. Innen táplálkozik a sok előítélet a feminizmussal szemben a mai napig. Ebben a szakaszban közel húsz évig ugyanazt csinálták a nők a férfiakkal, amit a férfiak csináltak közel kétezer évig velük. A "zsíros hajú, leszbikus feminista" kép is ebből az időszakból származik, ugyanis az egyik szélsőséges mellékág, a radikális feminizmus ekkor született meg. Tagjai szerint a nők elnyomásának a fő oka a heteroszexuális kultúra, melyet elvetettek. Mondanom sem kell, hogy a mai napig ez az irányzat kapja a legnagyobb visszhangot a médiában, jelentősen visszavetve a feminista emancipáció ügyét. A harmadik korszak, mely a 90-es évektől napjainkig tart, a posztfeminizmus nevet kapta, s legfőbb céljának a nemek közötti kommunikációt tartja, mely a feminizmus történetét eddig nem jellemezte. Hitük szerint a nemek közötti kommunikáció el fog vezetni az emancipációhoz, vagyis az egyenrangúsághoz.
Egyfelől tehát a posztfeminizmus sikeres irányzat, melynek legfőbb célja, hogy megkezdődjön a párbeszéd az egymással kapcsolatban élő férfiak és nők között. Ne a férfi uralkodjon a nő felett vagy fordítva, hanem beszéljék meg, hogyan rendezzék be az életüket. Az elmúlt másfél évtized során megtörtént az áttörés, gyakorlatilag naponta zajlik az emancipáció, az egyenrangúság sikeres térnyerése a frissen alapított családokban. Vagyis fontos, ha úgy tetszik, forradalmi változások mennek végbe a gyakorlatot illetően, amikor két fiatal úgy dönt, hogy összeköltözik. Rövid időn belül megbeszélik ugyanis, hogy ki mit fog csinálni a családban, kinek mi lesz a dolga, ki mihez ért, illetve kinek mihez lenne kedve. Mindez persze nem megy zökkenőmentesen. A családot alapító vagy csak egyszerűen összeköltöző fiatalok nagyszüleinek még nem voltak ilyen problémáik. Nekik teljesen egyértelmű volt, hogy ugyanazon minta szerint rendezzék be életüket, strukturálják napjaikat, ahogy azt szüleik vagy azok szülei tették. Sőt, hagyományosan már évszázadok (sőt évezredek) óta így rendezkedtünk be: a nők a háztartással és a gyerekkel foglalkoznak, a férfiak pedig megélhetést biztosítanak, és ha szükség van rá, védelmet.
Mára a helyzet radikálisan megváltozott. A fiatal pályakezdő párok közül sokszor csak a nők kapnak állandó állást, a férfiak alkalmi munkával próbálkoznak. (Ennek az egyik oka, hogy a női munkaerő olcsóbb.) Sok fiatal azzal az élethelyzettel találja magát szembe, hogy a párkapcsolatban a nő lett a családfenntartó, vagyis nincs elég ideje a háztartásra, a gyerekre. De ha nem családfenntartó egy nő, egyszerűen csak dolgozik, ez akkor is így van. A férfiaknak tehát szembe kell nézniük azzal, hogy a hagyományosan nőinek titulált háztartási munkák
legalább felét átvállalják,
és a gyereknevelésben is sokkal jelentékenyebben vegyenek részt. Általában a szülőktől, nagyszülőktől nem láttak ilyen mintákat, vagyis a helyzetet jelentősen nehezíti, hogy minden összeköltöző fiatalnak ki kell találnia, hogy "akkor most mi legyen". Ki mit csináljon? Egyrészt ez rettenetesen kreatív, új, izgalmas, a szülők világával sokszor ellentétes dolognak tűnik, másrészt viszont már a párkapcsolat elején feszültségforrássá válhat, ha a fiatalok nem képesek megfelelően kommunikálni egymással, érdekeiket megfelelően képviselni. Ugyanis a posztfeminizmus egyik alaptézise, hogy se a férfi, se a nő ne érezze úgy, hogy alárendeltje a másiknak, hogy neki többet kell beleadnia a kapcsolatba. (Persze beleadhat többet, de ne érezze, hogy ez rossz.) A helyzetet az is nagyban nehezíti, hogy a háztartási munkák társadalmi presztízse igencsak alacsony, pedig a harmonikus körülmények között felnövő gyermek vagy az ilyen körülmények között élő felnőtt sokkal jobban fog teljesíteni a munkahelyen is. Ettől függetlenül a magyar társadalom nagy része a mai napig lenézi a háztartásbelit, a háztartásban hasznos munkát végzőt. A társadalmi párbeszéd viszonylag rövid időn belül változtathatna a torz szemléleten.
Csakhogy a posztfeminizmus a másik megközelítés szerint éppen azért kudarc, mert másfél évtized alatt sem tudta elérni, hogy komoly társadalmi párbeszéd kezdődjön az új családmodellről a médián keresztül. Jó példa erre, hogy még az értelmiség nagy része sem ismerte fel a téma fontosságát és jelentőségét. Könnyű belátni, hogy a dicséret és a kritika nem zárja ki egymást, sőt együtt adnak pontos képet a mai amerikai és európai társadalmakról. A fiatalok nap mint nap vívják a forradalmian megújított családmodellt építgető csatáikat, magukra hagyva, minden kis család egyedül - de a társadalom, a politika ezzel egyáltalán nem törődik. Nem csoda, ha a fiatalok jelentős része úgy érzi Európában és Amerikában egyaránt, velük nem foglalkozik senki. Mármint munkalehetőségeikkel és családalapításukkal. Röviden: mindannyiunk jövőjével. Pedig lehetne segíteni, ha érezhetné a fiatal, hogy nincs egyedül, ha társadalmi szinten nőhetne a háztartási munkák presztízse, hogy ne szólják meg a férfit a kollégái, ha például gyedre megy. Ehelyett a család szentségét és fontosságát hangsúlyozó üres szólamok vannak, valamint a feminizmus hibáit ostorozó beszólások, apró kis tréfák.
A helyzetet jól illusztrálja Az órák (Stephen Daldry, 2002) című hollywoodi film, melyben megjelenik az androcentrikus feminista figurája (Virginia Woolf), aki tökéletes férfivá válna, legalábbis a film szerint. Aztán egy másik nő, Laura Brown, aki az új feminizmus eszméjének hódol, vagyis föllázad hagyományos, elnyomott szerepe ellen, egyenrangúságra, kalandosabb, izgalmasabb életre vágyik. A filmbéli harmadik főszereplő, Clarissa pedig
radikális feminista,
aki leszbikus kapcsolatban élve gondolja szabadságának, kiteljesedésének, egyenrangúságának megvalósítását véghezvinni. A számunkra igazán érdekes posztfeminista nőnek viszont se híre, se hamva. Ahogy a többi hollywoodi filmben se találjuk meg, de még az új családmodellt sem. Annál inkább az előbbi három típus kritikáját. Az androcentrikus feminista (Virginia) azért elviselhetetlen, mert kifejezetten harcias, utálatos a férjével, a házasságukat pokollá teszi. Az új feminista (Laura) teljesen közönyös az amúgy gondoskodó férjjel szemben, sőt még az is kiderül, hogy saját gyermeke életét is sikerült teljesen tönkretennie hidegségével (tehát még rossz anya is). A radikális feminista (Clarissa) pedig bár nővel él leszbikus kapcsolatban, nem oldotta meg az egyenrangúság kérdését, mert a vele élő nő úgy viselkedik, mint egy férfi, élete továbbra is kudarc marad. Vagyis nem a nemekkel van a baj, hanem a szerepekkel.
A feminizmus eddigi történetének hollywoodi olvasata kudarcok sokaságából áll. Csak arról nincsen szó, hogy a kudarcokon okulva lehet, hogy lassan, bukdácsolva, de a női egyenrangúság, emancipáció kérdése új korszakába lépett. Lépeget már vagy másfél év-tizede. A posztfeminista nő meg szeretné beszélni problémáit. Otthon, a családban el is kezdte. Társadalmi szinten vagy példánknál maradva a moziban viszont a feminista múlt szapulása folyik. A kérdés: kinek az érdeke, hogy ne vegyünk tudomást a család szerkezetét átalakító forradalmi változásokról?
Csejk Miklós
mancs |
| |
|
|
| macsóka |
2006.11.30. 20:38 [#653] |
| Ezt most nem értem. Miért fontos ez a cikk? Gondolom ezer ilyet írnak az itt is jelenlévő ősmagyar harcosok. Nem ettől lett a feminizmus félt-gyűlölt ismeretlen tartalmú fogalom. |
| | Előzmény: [#649 | Laura | 2006.11.30. 08:52] |
| emese |
2006.11.30. 19:22 [#652] |
Elolvastam a vargaszabolcs cikket . hat igen, ezek az onfontoskodasu himek nagyon berzenkednek ha a nok tudatossagot emelenek. meg itt is ok akarjak nekunk adni a szemelyisegi format. Ugyanmar.
En meg nem lattam ferfiben egy Bella Abzug ot, egy Gloria Steinem et, egy ferfi activistat aki a nokert harcol. magyarorszagon agyon vannak ezek a felelmetes retero fejek kenyeztetve. ha itt probalna valaki ilyet irni a nokrol, hogy feminismus elfajulast jelent, zap tojassal lenne a kocsija megdobalva. |
| |
| rozsaanna |
2006.11.30. 09:08 [#651] |
"De arra is volt példa (igaz, férfi jelöltek esetében), hogy egy ifjú hölgy azért szavazott 2002-ben a hazaáruló vörös gazemberekre, mert D-209 szerinte sármos férfi."
Hihi, itt csinoshölgyezik, aztán meg fikázza, ha egy lány a sármos Medgyessyre szavaz - ami szerinte "ízlésficamra vall". :-)) |
| |
| rozsaanna |
2006.11.30. 09:02 [#650] |
"A jövő tavasszal esedékes franciaországi elnökválasztáson például a csinos Ségolene Royal lesz a szocialisták jelöltje. (Náluk legalább csinos hölgyek politizálnak; Magyarországnak ezen a téren is csak lendvaik jutottak.) Az Egyesült Államokban is könnyen meglehet, hogy a csigolyaroppantó mosolyú Condoleazza Rice elnökjelölt lesz. Kétségkívül apokaliptikus jelenség lenne, ha a nagyobbik zsidó állam élére egy gyűlölettől feszülő néger nő kerülne."
Nem csak szexista, de rasszista, ráadásul még üldözési mániás is.
|
| | Előzmény: [#649 | Laura | 2006.11.30. 08:52] |
|
|
| cibere |
2006.11.30. 03:56 [#648] |
"Ha a modern nő dekadenciájáról van szó, nem szabad elfelejteni, hogy végül is a férfi az, aki ezért a dekadenciáért felelős. Ahogyan a plebsz sohasem tudott volna a szociális és kultúrális élet minden területére betörni, ha a királyok és az arisztokraták valóban alkalmasak lettek volna kezükben tartani a kardot és a jogart, úgy egy valódi férfiak által vezetett társadalomban sem tudta és nem is akarta volna a nő a mai feminista elfajzás útját választani. Ezért a valódi reakciónak kevéssé a nő mint inkább a férfi ellen kellene irányulnia. Nem lehet elvárni, hogy a nő ismét hű legyen a természetéhez, amíg a férfi csupán önnön torzképét ismeri és magasztalja."
nem tuok betellni a syoveggel |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
