 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| koloratura |
2006.05.01. 02:56 [#500] |
| ja kosz most mar latom: Kele Csilla |
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
| abcdefp |
2006.04.30. 00:57 [#496] |
egy friss anyag, amit még nem ajánlott senki (remélem nem gáz, hogy az egészet ide másolom)
http://www.deol.hu/main.php?c=6951
A csajok másképp csinálják
Kele Csilla | 2006. március 27., 14:13
Megjelent az első magyar antológia a női szexualitásról, a szerkesztők több mint harminc kortárs szerző novelláiból válogattak. A gyűjteményes kötet lírai futamai, melankolikus monológjai és rapnovellája szándékosan szakít a női bálványok tükrözte közhelyekkel. Úgy tartják, nem létezik női írás, hisz az érzékiség megszólítására hivatott nyelv a férfi előjoga. A kötet szerzői mégis fenékbe billentik a nemiséget, a formaérzék, az ösztönös zeneiség, a hangsúlyosan női szempontok a vágy, a lemondás és a szeszély habitusa mentén kutatják a kifejezés férfinek, nőnek egyformán távoli szabadságát.
Az igencsak vaskos, jegyzetekkel és a szerzők bemutatásával tarkított kötet a női szerepváltást célzó Kitakart Psyché sorozat első köteteként robbant be a könyvpiacra. A három Artizán, Forgács Zsuzsa, Gordon Agáta és Bódis Kriszta, a kísérletező Jonathan Miller Kiadót találta meg, hogy a női hajtósereghez erősítést toborozzon, hiszen az önértelmezői hajlandósággal, fikcióval és nyelvi alakzatokkal kísérletező szerzők máris a hazai kritika kedvencei. Az önéletírás, a személyes epizódok megidézése eddig is megszokott volt a magyar irodalomban, ám a fikciót és a valóságot hajszoló írók korábban nem akarództak felférni a nemi különbségek pulpitusára. Késő bánat, hiszen a legújabb antológia mára védjegyet fabrikált a nőként írás premisszáiból, az olvasó nem kerülheti el a szöveg intencióit, miszerint a gyűjtemény, visszavonulás helyett, inkább újraformázná a kitapintható női szerepeket. Bár nem illik szétvágni, amit ki is lehet bogozni, ezúttal úgy tűnik, megtörik a hagyomány, saját, megélt szerepük férfiakkal szemben megfogalmazott, férfiképre adott válasza lett inkább mérvadó. Kérdéses, e kötet szerzői nőként valóban megkülönböztetik-e magukat a feleség, a szerető, a femme fatale vagy a szende múzsa kliséitől, nem lehet tudni, a férfiak kínálta szerepek vagy a fránya nemiség okozta-e, önértésük a jóslatokat beigazoló tematikában sem válik szét. A fikciót és a valóságot vegyítő poétikai kísérletekben mégis járatlan úton keresgélnek a szerzők, foglalkozásuk szerint szövegírók és MC-k, underground zenekar énekesei, költők múzsái vagy először publikáló idegenvezetők.
Az, hogy a hétköznapokban okoznak-e a biológiai különbségek némi fennakadást, a novellákat olvasva egyre nyilvánvalóbb, a felsorakoztatott szövegek hol a női létet fenyegető Lajosokat, az élet sötétebbik oldalát megtestesítő kényszer-lakótársakat, hol az abortuszt vagy a kamaszkori homo-erotikus vágyakat mustrálják. Szerzőink nem szégyellik leírni, amit nem szégyellnek gondolni, Harangi Andrea A reggeli című novellájában már egyenesen egy elképzelt vallomás szövegvariációit veti papírra- „ Ha meg tudnám mondani neki, amit amúgy is tud, többnek érezném mindkettőnk életét, ő meg valószínűleg nem, de hátha… Ez a történet tulajdonképpen egy csapda Z.-nek, amelyben megmondom neki, hogy szeretem” – követhetjük hosszú oldalakon, hogyan lesz a női mágiák áldozatává az önbeteljesítő nyelvi ténykedés. A nemiséget a nyelviségben megélő pajzán konfabulációk sorával újra kódolja, elmozdítja a vallomáshoz már-már passzoló narratív keretet, így bizonytalanítva el az értelmezőt valóság és fikció között.
Tóth Krisztina József Attila-díjas kortárs költő füzérként összefüggő kisnovelláiban szintén a saját test bizonytalan élményét, a patriarchális társadalmi berendezkedést és az omnipotens ’izmozást’ fricskázza. „A fölgerjedt férfi ugyanis arról ismerszik meg, hogy el akarja magyarázni, amit nem tudsz: biciklizni, hóekézni, hasilélegezni, vezetni, vékony palacsintát sütni, pillangózni, üvegfúrni, egyáltalán, bevezetni az élet dolgaiba, a tutiba, a hetedik mennyországba” – olvashatjuk a Nagy vonalakban férfitársakat parodizáló kliséit. „Az élet bonyolult, kiismerhetetlen, csapdákkal teli dzsungelében elhelyezni az útjelző táblákat, melyekre általában az van írva, hogy ÉN, ÉN, és innentől elég rá hagyatkozni, nem kell többé botladozva keresni a helyes utat, mert ő már nyújtja is a karját, gótika, cuvet, tedd szét a lábad” – summázza máshol a női kételyekre adott férfi-instrukciókat. Rossz nyelvek szerint, a világ a férfiak számára anyáskodó, a nők számára hímsoviniszta. Mégis kár tagadni, az elbeszélői lesből a nők is csak a férfit figyelik, addig, amíg az úgy tesz, mintha értené a nőt, a nő is úgy tesz, mintha értené a férfit.
Ám a felsorakoztatott kulturális közhelyeken és slágerré merevedett kiszólásokon túl a nemek alkuja számos egyéb szerepben bontakozhat ki – „voltak viszont lemészárolt kaktuszok és japánrózsák, az önpusztítás szimbólumaként, ripityára tört kedves bútorok, autó elé ugrálások zuhogó esőben. Síró kisgyerek, mint szemtanú!” – ecseteli Bárdos Deák Ágnes énekesnő, blogíró az „egyetlen jelenség számlálhatatlan attribútumait” az 1 férfi című novellában, míg Fiáth Titanilla inkább nyers, férfias rapnovellában zúzza szilánkosra a nyelv zeneiségét. Bódis Kriszta, a kötet társszerkesztőjeként már a férfi-nő ellentéten kívül fogalmazza meg önmagát, dokumentumfilmjei, a JAK-sorozatban megjelent verseskötet és regénye után ezúttal három különböző szereplehetőségben karcolja át élete tényeit. A Jó volt nyitó novellájában az óvodáskortól a kamaszkorig, retrospektív emléktöredékben mutatja be próbálkozásait, míg az Írok elbeszélője egy testileg-lelkileg kifosztott, megvert, majd teherbe ejtett prostituált szemszögéből láttatja a „hazatérés” kálváriáját.
A kötet négy fejezete kellemesen tagolja a válogatott, kevert hangnemű novellákat, úttörő lévén, még az elérhetetlen teljességet is sejteti, hiszen Polc Alaine önéletírása vagy Csinszka kézirattárból kölcsönzött emlékezése mellett Harmos Ilona színésznő, író, fordító is önmagában teljes portrét kínál, akár az író-feleségek közösségéről. Az Éjszakai állatkert a női szerepek egész sorát vonultatja fel, felvállalva a néhol egyenetlen, máskor elnagyolt írások gesztusértékét, első közlő szerepét. A kötet szerzői látványosan szakítanak a hagyományos nőideálokkal és sztereotípiákkal, szabadon, tabuk nélkül beszélnek életről, vágyról és testiségről.
(Éjszakai állatkert, Kitakart Psyché sorozat, Jonathan Miller Kft., Budapest, 2005)
|
| |
|
|
| Agi53 |
2006.04.20. 16:56 [#493] |
Kicsit off-os, de szerintem kapcsolódik a szép-csúnya, irodalom, film témához, ill. a kiinduláshoz: a petícióhoz (Power).
40-80 évesek felmérése: Mennyire elégedettek a szexuális életükkel? Kíváncsi lennék egy hazai felmérésre is ebben a korosztályban, amennyire prűdek vagyunk, még a felmérés se lenne kivitelezhető.
http://www.origo.hu/noilapozo/temegen/20060420szexelegedettsegi.html |
| |
|
|
|
|
| loncka |
2006.04.17. 17:01 [#491] |
"Szóval, talán a szépség nagyon viszonylatos abban a tekintetben, hogy rokonszenves-e valaki egyéniségében vagy legalább is tök közömbös, netán ellenszenves. Ha az ember pl. beleszeret valakibe, akkor egészen elvarázsolódik. Valahol tudja, hogy talán nem ő a legszebb lény a világon, és esetleg akad olyan, aki szebb nála - szigorúan esztétikai értelemben -, de ez semmit sem számít, mert ő többet ér mindenkinél!"
A kedvenc rajzfilmem, a Shrek számomra éppen azzal a mítosszal számol le, hogy ami szép az jó is, ami csúnya, az pedig rossz.
Viszont a szerelembe eséskori elvarázsolódás nálam máshogy működik. Én például olyan szépnek látom ilyenkor a szerelmemet, hogy szigorúan esztétikai értelemben sem látok nála szebbet. Szabályosan megváltozik a látásom, és ez igazán akkor derül ki, amikor elmúlik a szerelem, és "visszacsúnyul" az illető. Gyakorlatilag eddig szépet, lélegzetelállítót, elvakítót csak szerelmesként láttam.
|
| | Előzmény: [#480 | Drakula | 2006.04.15. 12:19] |
|
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
