 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| wacak20 |
2008.06.25. 11:13 [#1003] |
Jaja, adózni soha.
Látom nem élsz már itthon. Ennél magasabb jövedelemterhelő adószint csak Belgiumban van.
Te ugye Svédországban élsz?
Tudod miért tud olyan kiterjedt szociális hálót alkalmazni választott országod. Mert a tengereiben hihetetlen mennyiségű, könnyen kitermelhető kőolaj van, amivel mellékesen az egész bolygót szennyezi. Ilyen előny nélkül a lilaködödet nem lehetne kivitelezni. Csak azért, hogy nehogy azt hidd a svédek bármivel is többet tudnának. Ha nem lenne az olaj, lenne ott olyan szép nyomor, mint itt nálunk. |
| | Előzmény: [#1000 | almonda | 2008.06.25. 11:08] |
|
|
| almonda |
2008.06.25. 11:08 [#1000] |
az elesettekröl való nem-gondoskodás antidemokratikus.
bizonyos társadalmakban a gazdagok adakoznak, más társadalmakban az adókból juttat a kormány, az adók egy részének újraelosztásával - a tartósan betegeknek, gyermeket váróknak, - nevelöknek, az átmenetileg munkanélkülieknek, öregeknek.
csak ti képzelitek azt, hogy pénzt a cihába, adózni soha, aztán akinek ez nem tetszik vagy képtelen magáról gondoskodni, az menjen a dunának. baromi egyszerü világkép, de az öskorban lejárt a szavatossága. |
| |
| wacak20 |
2008.06.25. 10:38 [#997] |
Köszönöm, nem kérem a társadalom gondoskodását, gondoskodok én magamról felelős pénzügyi gondolkodással, úgy, hogy félrerakok, nem veszek fel hitelt, stb.
A hozzászólásod utolsó négy sorát egyszerűen nem értem. |
| | Előzmény: [#996 | almonda | 2008.06.25. 10:32] |
| almonda |
2008.06.25. 10:32 [#996] |
wacak, tanulj már meg linkelni!
amúgy meg, a civilizált társadalmak gondoskodnak az elesettjeikröl... rólad is, ha netán egy napon agyvérzést kapasz vagy elér az MS
a kapitalista termelés nagyon is összfér a szociális gondolkodással, ha belegondolsz, rájössz: az életszínvonalbeli s az ebböl adódó egészségügyi, képzettségi, stb. különbségek nem csak a társadalmi feszültségeknek ágyaznak meg, de antidemokratikusak is. - lsd. még pl. a skandináv országokat. azok meg ráadásul, még monarchiák is. Na, ezt add össze! |
| | Előzmény: [#995 | wacak20 | 2008.06.25. 10:21] |
|
|
| wacak20 |
2008.06.25. 10:21 [#995] |
Piacgazdaságban élünk, kapitalzmus van, munkahelyeket nem az állam teremt, hanem a magánszféra. Így is akkora az állami büdzsé, hogy az hihetetlenm, semmi szükség nincs kapun belüli munkanélküliségre.
Maga a segély intézményét nem értem, mire jó. Meg hogy én miért nem kapok.
A TGM-féle idióta marxistáknak a következő Népszabadság cikket ajánlom:
Nagyapám emlékezete és a szolidaritás
Népszabadság • Heiszler Vilmos • 2008. június 25.
Heves viták zajlanak napjainkban a szociálpolitika kérdéseiről. Népszavazás, önkormányzati kezdeményezések, pártviták irányítják a közvélemény figyelmét arra, ami eddig nem kapta meg az őt megillető figyelmet. Ennyiben elégedettek lehetünk, inkább valós érdekkonfliktusokról, mint szimbólumokról szóljon a politikai diskurzus. Nem a vita ténye, hanem az értékzavar, a baloldali értékek zavara az, ami a kedélyemet borzolja. A szolidaritás kapcsán kibontakozó disputát vélem-félem egyre rosszabb irányba fordulni.
Úgy látom, a 2000-es évek magyar közvélekedésében a baloldali politika s a szolidaritás egyet jelent a felelőtlen osztogatással, a könnyes szemű szociálpolitikával, mely a társadalmi problémákat segélyezéssel véli megoldhatónak. Mintha a baloldal értékrendjének, hagyományainak szerves része lenne a segélyekkel operáló szociálpolitika.
A manapság Európa-szerte domináns ún. kirovó-felosztó rendszert a "vaskancellár" Bismarck vezette be elsőként. Róla senki nem állítja, hogy baloldali értékeket integrált volna eszmerendszerébe, de azt mindenki elismeri, hogy a nagy formátumú kancellár vérbeli reálpolitikusként bátran kölcsönzött ellenfeleitől is, ha a helyzet úgy kívánta. Így nyúlt merészen az állami szociálpolitika eszközéhez akkor, amikor a szociáldemokrácia vitorláiból kívánta kifogni a szelet. Tehát az állami szociális újraelosztás rendszere nem köthető pusztán a baloldal eszmei hagyatékához.
Vajon a klasszikus szociáldemokrácia, a munkásmozgalom hagyományában benne volt ez a segélyezésközpontú gondolkodás? Hiszen a munkásmozgalmi szervezkedés csírái is a szolidaritást kifejező segélyegyletek, a "társládák" körül bontakoztak! Csakhogy ezek az egyletek természetes személyek társulásai voltak, az egyéni felelősség és a szolidaritás összefonódásának szép példái - s csak átmeneti időre oldhatták meg a munkanélküliek gondjait. A kibontakozó szociáldemokrata mozgalom alapvető követeléseiben nem a segély, hanem a munkahely követelése szerepelt az első helyen.
Nagyapám, Heiszler Gyula egész életében szakmunkásként, lakatos-gépészként kereste a kenyerét. Jól képzett, s tudásánál fogva anyagilag is megbecsült szakmunkásként a "munkásarisztokráciának" is nevezett réteghez tartozott, mely a szociáldemokrata mozgalom gerincét adta. Nagyapám felvidéki szász városok céhes mestereinek utódaként már nem rendelkezett műhellyel, a bérből élők között kellett megélhetését biztosítania. Mint öntudatos szervezett munkás a bérharcokból, a sztrájkokból sem húzta ki magát, így rúgták ki 1912-ben társaival együtt Weiss Manfréd Soroksári úti fegyvergyárából, s mivel Budapesten és környékén rákerült a gyártulajdonosok feketelistájára, vidéken keresett s talált munkát. Kiskunhalasról 1919 augusztusában futott Pestre, mert a bosszút lihegő fehérek a város régi polgári vezetőinek közbenjárása ellenére felakasztották a direktórium elnökét, s nagyapám, mint a helyi munkástanács tagja nem érezte magát biztonságban. Újabb váltás, újabb költözés négy gyerekkel, újabb munkahely, ismét Budapesten. Szociális segélyről szó sem lehetett abban az időben - de munkából mindig megélt az öreg, gyerekeit is szépen felnevelte s végig szocdem, tehát baloldali maradt.
A mai baloldalon is át kellene gondolni a szolidaritás fogalmát. Az bizony nemcsak azt jelenti, mit kaphat az egyén államtól, társadalomtól, hanem azt is, mit tehet az egyén magáért s így a társadalomért is. Megoldást hozhat-e a szolidaritás azon értelmezése, mely a segélyekre összpontosítva éppen hogy elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, vagy próbáljunk meg a szolidaritás eszméjéhez ragaszkodva olyan rendszert kidolgozni, mely az elviselhetetlen meghaladására is esélyt ad? Nem kellene-e másképpen súlyozni: oktatásra, képzésre, egészségügyre többet adni, a pénzbeli segélyezéssel körültekintőbben bánni, s biztosítani, hogy azok zsebébe kerüljön, akiknek szánták? A segély és a munka öszszekapcsolása elvileg (és a mai jogszabályok szerint is) ellentmondásos: munkáért munkabér jár, a segélyt pedig egy hátrányos állapot ellensúlyozására adják.
Bár a bérek kifejezetten alacsony színvonala miatt nem csoda, hogy a közvélemény szemében a két dolog összefolyik: valóban lehetséges, hogy a segélybeli juttatások meghaladják a munkáért kapott bért. Ezen sürgősen változtatni kell. - de itt nem csupán az állam a hunyó! Imponál a különböző munkaadói szervezetek reformigyekezete, de feltűnő, hogy tervezeteikben szinte csak arról van szó, mi az állam tennivalója - saját magukra nem akarózik feladatot kiszabni. Pedig ma már bevett kategória a vállalatok társadalmi felelősségvállalása - s ezt legkönnyebben saját alkalmazottaikkal szemben kezdhetnék. Egy baloldali politikának ezt is hangsúlyoznia kellene - persze igazán meggyőzően ez akkor hangzana, ha a termelő szférában is szervezkednének végre a munkavállalók, s erős szakszervezetekkel képviseltetnék magukat.
Kiutat csak az oktatás, a képzés felé fordulás hozhat. De látnunk kell, hogy ez az út csak a fiatal nemzedékeknek ígérhet felemelkedést - s itt van nekünk egy több százezres képzetlen tömeg. Velük szolidarizálnunk kell, de őket is rá kellene ébreszteni, hogy a szolidaritás csak kölcsönösség esetén életképes - nekik is tenni kell valamit. S itt segíthetnek hatalmas mértékben az önkormányzatok: olyan módon kell közhasznú munkát - s érte járó többletjövedelmet! - biztosítani az abban részt vevőknek, hogy ne irritálják a munkabérből élőket. A jelenleg futótűzként terjedő módosítási mozgalom elképzelései szerint viszont a közmunkában részt vevőket nem illetné meg több pénz, mint azokat, akik nem végeznek ilyet. (Azt erősen kétlem, hogy valamennyi érintettnek tudnának közmunkát biztosítani.) Itt viszont meg kell fontolni a segélyek elosztási struktúrájának módosítását.
A döntő lépést azonban nem úszhatjuk meg: a gyermekek, a fiatalok felé kell fordulnunk, az ő képzésük szabadíthat ki minket a nyomor, a reménytelenség újratermelésének ördögi köréből. Bátor lépéseket persze nehéz tenni Hunniában, de ehhez talán sikerül a baloldalnak is társadalmi támogatást szereznie. Különben a társadalmi feszültségekből újfent csak az irigységre és gyűlölködésre, az emberek negatív ösztöneire spekuláló sötét erők profitálhatnak.
|
| | Előzmény: [#994 | almonda | 2008.06.25. 09:12] |
|
|
| almonda |
2008.06.25. 09:12 [#994] |
nem értem, a szájtépö önkényeskedö polgármesterek miért nem a dolgukat végzik: gondoskodjanak munkahelyekröl a településükön.
ha meg söprögetö-kertészkedö emberere van szükség, álklamazza fixre a jelentkezöt. |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
