 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| polaris |
2006.01.14. 09:59 [#31] |
milyen jó lenne, s mennyivel jobban éreznénk magunkat, ha nyitottabbak lennénk, lelkileg befogadóbbak... s tudnánk kommunikálni - ami nem mindig a szavakon múlik...
ha ebben az országban annyi lelkibaj van, miért nem teszuk be a tananyagba, vagy közmédiába a valós 'lelkisegély' programokat? nem mónika sóra gondolok. |
| | Előzmény: [#28 | tarkabab | 2006.01.14. 09:43] |
|
|
| hallohallo |
2006.01.14. 09:56 [#30] |
teljesen más: ismerős pasiktól tudom, hogy tényleg frusztrálja őket a "nagy farok" téma, merthogy mindenhol erről van szó, és a pornófilmekben is 20 cm a minimum. (szerencsére a neten már fent vannak az átlagok, vagyis megnyugodhatnak) nemrég kaptam egy csomagküldő prospektust, a mellékletben mindenféle szexuális segédeszköz - a műpunci belső mérete 15 cm. ez sztem sok mindent elmond.
tényleg rohadt szar lehet, hogy ez egyrészt egy tabutéma, másrészt szoronganak tőle, - de komolyan, mintha ez lenne a legfontosabb egy férfiban... - és ezen még csak nem is lehet változtatni. |
| |
|
|
| hallohallo |
2006.01.14. 09:52 [#29] |
| nálunk elég hosszú folyamat volt, hogy megtanulja kibeszélni a dolgokat, mert az ő családjában a "nem beszélünk ilyenekről, ha hallgatunk, a probléma nem létezik" volt a taktika, nálunk meg a "beszéljük ki mindenkivel egyenként, aztán közösen, lehetőleg kilencszer az egészet". na ezt sikerült több év alatt közös nevezőre hozni. szóval sztem nem egészen férfi-nő különbségről van szó, nagyon belejátszik az is, hogy ki mit hoz otthonról. |
| | Előzmény: [#28 | tarkabab | 2006.01.14. 09:43] |
|
|
| tarkabab |
2006.01.14. 09:43 [#28] |
a kagylónyitásról.
erre nálunk is szükség volt és rengeteg energiát igényelt. sok éven át éreztem tőle úgy, minden az én hátamon van és vele kell harcolni értünk. aztán én megtanultam lassabban "vezetni a terápiás üléseket", hogy a nehéz érzelmi súlyokkal is lehetséges legyen lépést tartani a beszélgetéssel, ne várjam el, hogy ugyanazt a sebességet hozza, mint egyébként intellektuálisan. ő meg azt tanulta meg, hogy együtt a rossz is jobb, mint külön lenni és asszem, ma már őszintébben tárulkozik fel, mint én. nem mondom, hogy nem akadtam ki rettenetesen egy-két olyan dolgot megtudva, amit titokban szokás tartani, de egyszerűen nem lehetett másképp továbbhaladni, nekem is el kellett fogadnom, hogy jók is vagyunk meg rosszak is. ez ahhoz is kellett, hogy lássa: nem attól megyünk tönkre, hogy "rosszat" csinál vagy gondol, hanem ha emiatt elzárkózik tőlem.
szóval iszonyú nehéz volt, rengeteget dolgoztunk, de soha rosszabb befektetést.
nekem mindig erősnek kellett lennem, mert egyedül voltam, de mióta tényleg ketten vagyunk, olyan luxusokat is megengedhetek magamnak, hogy az élet bizonyos számomra érdektelen területeivel nem is foglalkozom, mert van, aki megcsinálja nekem is, vagy hogy lehetek rossz kedvű, elkeseredett, gyenge stb. is, mert most már nekem is van segítőm, aki kihoz a mélypontól.
és még vmi: nem csak abban kellett segíteni, hogy elmondja, hanem hogy egyáltalán rájöjjön, mi baja van és magának meg tudja fogalmazni. annyira megszokta korábban, hogy ezekre a dolgokra nincs megoldás, hogy csak várta, hogy elmúljanak maguktól.
azért írtam így, magunkról, mert nem akarok általánosítani, hogy minden pasi ilyen vagy hogy mindegyikkel megéri ennyit vesződni, erről az egyről tudom, hogy pozitív példa :) |
| |
|
|
| czukor |
2006.01.14. 01:16 [#27] |
"Kriszta, beszélni szeretnék veled a kapcsolatunkról, mert úgy érzem, az utóbbi időben egy kicsit ellaposodott. Nem lehet, hogy azért, mert sokat dolgoztunk? Szerinted?"
Ez nálunk megesett, szinte szó szerint. (nem Krisztának szólított)
Azért szerettem bele, mert 1-2 beszélgetés után kiderült, hogy nem rabja a "keménycsávóvagyok" meg "csakacsajoknyavalyognak" szereotípiáknak. Van remény lányok! |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
