 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
| subculturalgirl |
2009.01.13. 11:14 [#1467] |
Hűhhh ez meredek... Talán az lappanghat mögötte, hogy a korban hozzáillő machós követelőző, netán erőszakos férfiaktól a fiatal srácokhoz menekül. De mennyivel elfogadhatóbb lenne a történet, ha nem 13 éves, hanem mondjuk 17-18 körüli lenne a srác. Mert így tényleg nehezen megítélhető, mennyire volt a dolog erőszak...
Az általam említett filmben egy amerikai eset kerül feldolgozásra:
The Mary Kay Letourneau Story: All-American Girl
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=42997&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2
És a kissrác idősebbnek is néz ki a koránál, valahogy nem jön le annyira, hogy gyerekről van szó, és a tanárnő sem annak látja. A film nézése közben sajnálod a tanárnőt, és felháborodsz, amiért nem értik meg.
Először még elengedik a börtönből, de feltételként csoportterápiára kell járnia, valóban ABERRÁLT és akár a saját gyerekeiket bántalmazó nőkkel együtt - s ettől nyilván elhányja magát; meg nem találkozhat a sráccal. Végül megszöknek, de elkapják őket, és a börtönben szüli meg 2. közös gyereküket.
A film záró kockái: a kissrác felvisz egy korabeli csajt az anyja lakására, miközben lefekteti a csecsemő gyerkét, és a felirat: "X feleségül akarja venni Mary-t, bár vannak korabeli barátnői" (miközben a csaj meg ül a dutyiban)
5 évet leült és utána valóban összeházasodtak a 21 évvel fiatalabb sráccal.
A történet alapja
http://en.wikipedia.org/wiki/Mary_Kay_Letourneau |
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| wacak30 |
2009.01.10. 11:22 [#1460] |
Egy tárgyilagos cikk a Hírszerzőről a témában, remélem a sys értelmi szintű 'emberek'-en kívül a többiek el tudnak olvasni egy ilyen hosszú szöveget.
Aki pedig becsméreli Sólyom Lászlót, az gondoljon bele, hogy csak a szakmai önéletrajza hosszabb lenne, mint az egész cikk. Úgyhogy csínján a kritikájával, ez az ember intelligensebb és műveltebb, mint mindannyiunk a fórumon együttvéve.
Ja, és jelentkezzen az, aki szintén elolvasta a 8 oldalas indoklást és nem csak a levegőbe pofázik. Sys-re külön kíváncsi lennék.
Távoltartás, de okosan
Papp László Tamás
2009-01-08 14:22
Ha felmerül a gyanú, hogy az illető törvény nem egyértelmű, zavaros, túl rugalmas alkalmazást, jogsértéseket tesz lehetővé, akkor bizony újrafogalmazásra vissza kell dobni. Kár volna Sólyomból néhány jogtechnikai és alkotmányossági reklamáció miatt a bántalmazók védőszentjét faragni.
Pergőtűz zúdul kormányoldalról Sólyom Lászlóra a távoltartási jogszabály apropóján. Elnökünk azzal vonta fejére Gyurcsány Ferenc (és a de facto kormánypárti SZDSZ) haragját, hogy - alkotmánysérelmet vélelmezve - normakontrollra továbbpasszolta a jóváhagyásra elküldött paragrafust.
Gyurcsány szerint "úgy tűnik, mintha a családot fenyegető, bántalmazó vagy rettegésben tartó férj jogait erősebbnek tartaná, mint azokét, akiket fenyeget, bántalmaz vagy rettegésben tart… Az alapjogot védő jogi érvelése mögött mintha eltűnnének a síró és megsebzett, megsértett emberek." A SZDSZ-frakció illetékes jelesei ugyancsak keményen szóltak be, leszögezve: "felháborító, hogy Magyarországon az emberi jogokra hivatkozva próbálnak még mindig sokan védelmet nyújtani az emberi jogokat megsértőknek".
Nem tudni, a bírálatot kifejtők vajon olvasták-e a nyolcoldalas államfői indoklást. Cikkíró vette a fáradságot és megtette. Legfőbb közjogi méltóságként Sólyom jogtudományi és törvényértelmezési aggályokat sorol fel benne.
*
Konkrétan például azt, hogy a "Törvény 1. § (1) bekezdésében foglalt erőszak fogalom aránytalanul tág, és részben értelmezhetetlen. Mindenekelőtt igen széles körben teszi lehetővé a beavatkozást az, hogy a Törvény nem követeli meg bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját az ideiglenes megelőző távoltartás és a megelőző távoltartás alkalmazásához." Márpedig "ilyen súlyú beavatkozást csak a védett alkotmányos értékek, elsősorban is a testi integritás közvetlen sérelme vagy veszélyeztetettsége indokolhat, bűncselekményeknek nem minősülő magatartások azonban nem."
Ezen kívül az idézett törvényhely "aránytalanul tágan fogalmazza meg a szankcionálandó erőszak fogalmát. Mindez részben arra vezet, hogy lényegében értelmezhetetlen tényállások alapján lehetne a távoltartás súlyos szankcióját alkalmazni." Továbbá, amikor "nem közös háztartásban együtt élő személyekről van szó, nem tekinthető arányosnak a bántalmazó kitiltása adott esetben a saját lakásából, hiszen a bántalmazott személy nem abban a lakásban él". Illetve a rendelkezések "parttalanul tág - és részben értelmezhetetlen - tényállási feltételek alapján teszik lehetővé a tulajdon korlátozását".
Vitán felül áll, hogy a családon belüli erőszak jogállamban ugyanúgy büntetendő és üldözendő, mint bármilyen más, az élet vagy testi épség ellen irányuló tett. Az sem kérdőjelezhető meg, hogy az ilyen cselekmények törvényhozási és jogalkalmazási szinten egyaránt speciálisan kezelendőek. Könnyű belátni, miért. Ha kocsmában, futballmeccsen, utcán, villamoson lesz az ember nyolc napon túl gyógyuló inzultus áldozata, lelkileg az is elég megrázó. De legalább utána nem kell heteken át bámulni a támadó pofáját. Legfeljebb a bírósági szembesítésen találkozhatunk vele.
Ha azonban egy fizikai erőfölényben lévő rokonunktól szenvedjük el ugyanezt, kénytelenek vagyunk bántalmazónkkal összezárva számolni a napokat az idézésig. Ilyen esetekben amúgy is nagy a látencia. A sértettek többsége eleve nem tesz feljelentést. Aki mégis, az pedig gyakran visszavonja.
Ugyanis a testközelségben maradt elkövető lelki terrorral, durva fenyegetőzéssel, netán "szelíd" érzelmi zsarolással ráveszi a büntetőjogi hátraarcra. Ergo, a gyanúsított ideiglenes lakhelyelhagyásra kényszerítésének célja nemcsak a bűnismétlés akadályozása. Hanem az is, hogy nehezítsék a sértettet (és a tanúkat) megfélemlíteni, befolyásolni kívánó elkövető dolgát. S ez racionális, támogatható gondolat.
Rögtön hozzátennénk, nemcsak családi viszonylatban lenne jogos igény erre. Ugyancsak indokolt lenne iskolai erőszak kezelésénél. Aki nem elit budai magániskolába járt, tudja: szinte minden alapfokú tanintézménynek vannak rémei. (Rossz hírű kültelki iskolákban egyenesen bandákba tömörülve, szervezetten működnek.) Deviáns kis szociopaták, akik terrorizálják, verik, kirabolják, megalázó beavatási szertartásokra kényszerítik gyengébb fizikumú kortársaikat. Akik nem mernek panaszt tenni, mivel kínzóik holnap is jelen lesznek a folyosón, tornaöltözőben, osztályteremben.
A rajtuk lévő nyomást enyhítené, ha a bűncselekményben részes diákokat a vizsgálat idejére a gyámhatóság eltiltaná az oktatási intézmény (és környékének) látogatásától. Így nem tudnák közvetlen presszió alatt tartani áldozataikat. Ugyanez súlyozottan igaz a nevelőintézetekre, a fiatalkorúak (és persze a felnőttek) börtöneire, ahol legtöbbször szankció nélkül marad az ott tartottak ellen rabtársaik által elkövetett brutalitás, lopás, csicskáztatás, nemi erőszak.
Mert az áldozat - ugyanúgy, akár a családtagjuk, iskolatársaik által összevert nők, gyerekek - retteg a privát agresszorok látványától. Tehát minimum ajánlott bűnelkövető és sértett izolálása. Világos, hogy nemcsak jónak tartanánk ilyen opciót, de annak kiterjesztésében is benne lennénk.
*
Csakhogy, mikor egy jogszabályra általánosságban égető szükség volna, nem jelentheti azt, hogy konkrét paragrafust - bevezetése előtt, alatt és után - morálisan tilalmazott volna bírálni, homályos pontjait felfedni, bizonyos nem kívánt mellékhatásaival összefüggésben aggályainkat kifejezni. Sólyom László ezt tette. A lépésével szembeni kifogások bizonyos része kifejezetten antiliberális, rendpárti. Például, hogy államfőnk ezzel úgymond, a bűnözők (itt konkrétan a hozzátartozójukat bántalmazók) jogait védi az áldozatokéval szemben.
Ám az ilyen okoskodás már alapjaiban is hamis. Vérjobbos droidok szoktak ilyesmit hörögni a Társaság a Szabadságjogokért akciói után. Jogállamban nem lehet a sértett jogait a gyanúsítottéval szemben kijátszani, s előbbire hivatkozva az utóbbit elvitatni vagy csorbítani. Ugyanakkor ténykérdés: az átlagemberek pont az alkotmányos joguralom egyik legfontosabb pillérét tudják a legnehezebben elfogadni. Jelesül, hogy a bűnözőknek is vannak jogaik. Hogy a törvénybe ütköző cselekedetekkel vádoltakkal szembeni kényszerintézkedéseket csak szigorú garanciális feltételek teljesülése esetén szabad alkalmazni.
Nem lehet (és elfogadhatatlan), hogy bűnügy esetén rögvest, zsigerből a panaszosnak adjunk igazat. (Fel sem tételezve, hogy esetleg hamis vád vagy eltúlzott sérelem van a dologban.) Hisz akkor az ítélet előtti jogkorlátozás szinte futószalagszerű automatizmusként következik a feljelentés tényéből. Valaki szabadságának jogerős ítélet nélküli, ideiglenes elvétele viszont demokráciában csakis precíz, finomhangolású paragrafuskottán alapulhat. Pongyola tákolmányon semmiképp.
Ha felmerül a gyanú, miszerint az illető törvény nem egyértelmű, zavaros, túl rugalmas alkalmazást, jogsértéseket tesz lehetővé, akkor bizony újrafogalmazásra vissza kell dobni. Kár volna Sólyomból néhány jogtechnikai és alkotmányossági reklamáció miatt a bántalmazók védőszentjét faragni.
*
Nem mellesleg jómagunk is - az intézkedés kritikus és szkeptikus támogatóiként - felvetnénk pár, megfontolásra ajánlott, átgondolást igénylő szempontot.
Először is: ha a jogszabály valamilyen formában és tartalommal mégis hatályba lép, ugyan miként fogják ezt Magyarországon következetesen, tömegméretekben alkalmazni? Nem titok, hogy ez a jogintézmény importáru. Ahonnan jött, Nyugat-Európa és Észak-Amerika fejlett, jóléti országaiban évtizedek óta remekül szuperál. Ha ott valaki kezet emel hozzátartozóira, a joghatóság rögvest kitiltja ingatlanából. Máshol várja ki, amíg ügyében dönt a bíróság. Merthogy ott az átlagembernek - akire a törvényt szabják - nem okoz komoly gondot, hogy akár hetekig szállodát fizet, garzonlakást bérel.
A kevésbé módosabbaknak pedig rendelkezésre áll a nonprofit, karitatív szervezetek által fenntartott, elfogadható komfortfokozatú átmeneti krízisszállók hálózata. Ehhez képest nálunk mindez a polgárok többségének komoly terhet jelent. Aligha tudják - főleg a mostani, válságos időszakban - leróni a kauciót, lakbért, szállásköltséget (és azzal párhuzamosan saját háztartásuk rezsijét is állni). Nyilvánvaló alapelv, hogy ilyenfajta jogszerű kényszerintézkedés (tartózkodási helyről való kitiltás) a gyanúsítottnál nem okozhat egészségkárosodást, nem sértheti annak méltóságát.
Márpedig az, hogy valakit dermesztő hidegben, tomboló kánikulában hajléktalanná degradálnak, logikusan kimeríti ezt. Bőven lehetnek olyanok, akik lakhatásukat máshogy, szívességi alapon (pl. egyéb rokonoknál) nemigen tudják átmenetileg sem megoldani. A hajléktalanszálló pedig egy más higiénés és közösségi viszonyokhoz szokott embernek aligha megoldás.
S a dolog keserű csattanója az, hogy indirekt módon ez a gyanúsítottat sújtó intézkedés az áldozatok helyzetét is rontja. Például anyagi ellehetetlenülésüket okozza, mivel az erőszakos családtag pénze a saját háztartása helyett önálló szállására, élelmezésére megy el. A távoltartás ezért megoldásként csak korlátozottan, a tettesek (és sértettek) bizonyos körénél alkalmazható. Ott, ahol ez egyik félnek sem okoz helyrehozhatatlan, aránytalan károsodást. Illetve, ahol a bizonyítékok nyilvánvaló erejűek.
De lesznek bőven szituációk, amelyeket a távoltartás egyszerűen nem fed le. Van a bántalmazásnak olyan, relatíve "enyhe" válfaja, amely - lévén, hogy egyszeri indulatkitörésről van szó, melynek nincs folytatása - magától elül. A veszekedés tetőpontján elcsattan a pofon, de aki adja, szinte rögtön megbánja, bocsánatot kér. Mivel pedig nem ismétlődő kilengésről beszélünk, a sértett sem gondol feljelentésre. Persze, ha a brutális családfő a meggyőzés és fegyelmezés helyénvaló, rendszeres eszközének gondolja az ököljogot (vagy elsőre is komoly sérülést okoz), ott nincs mit tenni, csak külső segítségben bízhatunk.
Viszont ha a távoltartás objektív fennforgások miatt nem, vagy csak bajosan kivitelezhető, talán ott is lehet alternatívát kínálni. Ha "első bűntényes" tettes jut rendőri látókörbe (és a bántalmazás megáll a könnyű testi sértésnél), vagyis a helyzet esetleg menthető és kezelhető, kiutat jelentene, amennyiben a gyanúsított - lakásból való eltávolítása helyett - egyfajta "hatósági felügyelet" alá kerül. A rendőrök - gyermek-és családvédelmi munkatársak kíséretében - a bírósági tárgyalásig akármikor (előzetes bejelentés nélkül) megjelenhetnek, ellenőrizendő hogy a szituáció oldódik vagy elfajul.
Így a közegek "békefenntartó" gyanánt működnének. Ugyanakkor az eljárás alá vont személyt erőszak-potenciálját felmérő pszichológiai tesztre és vizsgálatra kötelezik. Ezen foglalkozásokon lélektani szakemberek hatnak rá a meggyőzés képekkel illusztrált, bűnbánatot kicsiholó eszköztárával, hová vezethet a kontrollálatlan indulat. Persze, ha a cselekmény jellege miatt ez nem járható ösvény (és a távoltartás sem működik), változatlanul lehetséges egy régi, jól bevált módszer: az előzetes letartóztatás.
Elfogadható volna, ha az erről rendelkező jogszabályt úgy módosítanák, hogy amennyiben elkövető és sértett ugyanazon ingatlanban tartózkodnak (a nyomozás sikerét elősegítendő, a helyzet elmérgesedését megelőzendő), akkor is letartóztatásban maradhat a feltételezett tettes, ha ismeretlennel szembeni ugyanilyen cselekmény esetén szabadlábon védekezhetne.
*
A távoltartás - módosított, alkotmányjogilag aládúcolt, kifésült formában - része lehet a családon belüli agresszió minimalizálásának. Óvnánk azonban mindenkit attól, hogy megkérdőjelezhetetlen csodaszernek tekintse. Illetve attól is, hogy a jó szándékú, építő bírálatok kimondóit a bántalmazók erkölcsi karanténjába akarja betaszigálni. |
| |
|
|
| Deansdale |
2009.01.10. 04:45 [#1458] |
"Ebben az esetben nincsen semmi ketely hogy ok voltak e vagy nem."
Gondolom a Duke Lacrosse ügynél is pontosan ugyanezt gondoltad.
Egyébként abban is biztos vagyok, hogy igencsak könnyen kinevezel te bárkit "ellenségnek", okkal vagy ok nélkül.
Furcsa lenne ha ráébrednél, hogy a hexelés valójában hate crime.
Nem gondolkodtál el még azon, hogy azt állítod, a nők tiszták és ártatlanok, miközben tele vagytok gyűlölettel és rosszakarattal? |
| | Előzmény: [#1449 | emese | 2009.01.05. 21:04] |
|
|
|
|
SZOC&POL 
