 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
| • Her-story avagy nőtörténet, feminizmustörténet |
Hozzászóláshoz kérjük lépj be!
moderálási alapelvek |
|
| emese |
2006.10.27. 20:26 [#53] |
| faszik on ignore. |
| |
| emese |
2006.10.27. 20:26 [#52] |
Buta Tyuk , istenem miert valasztottad ezt a nevet, hiszen olyan jo iroi venad van. ezek a tortenetek nagyon megraztak engem. A te edesanyad storyja is. es a magyar faszik kegyetlensege amiben reszesult. (ezeket ki kellett volna herelni rogton, es malacokkal megeteteni a farkukat.)
mennyire mas volt a te realitasod mint az enyem. Most fel kell adnom abbol a nagy szerelembol amit a magyarok irant erztem a forradalom alatt. Hogy egy szegeny kis autostoppolo not megereoszakoltak, es egyutt csinaltak, ezek is egymast basztak volna inkabb mint heteronak szinlelni magukat. faszik amikor egyutt sexelenek, egymasnak mutogtanak tetszelegnek.
Eze a storik nagyon erosen hatnak ream. |
| |
|
|
| Agi53 |
2006.10.26. 10:28 [#51] |
| Döbbenetes a történet, s valószínű sok ilyen lenne még, ha a nők megnyilnának.Én 3 éves voltam, s nem emlékszem semmire, ill. egy faágon lógó bélszerűségre, de anyám szerint ezt csak fantáziáltam, hisz nem is Pesten, hanem vidéken voltam. Apám nov elején szabadult, s nov. közepén el is hagyta az országot, de -állítólag - elbúcsúzott tőlem (erre én is emlékezni vélek), anyám szerint ez se igaz, hisz vidéken voltam. Vagyis még azt se tudom, hol voltam (abban bízom, majd ha nagyon öreg leszek, előjönnek ez a pici gyerekkori képek). Én abban nőttem fel, hogy ellenforradalom, s erre későbbi nevelőapám is ráerősített. Apám disszidens, nevelőapám munkás-paraszt hatalom érdemérem.Alkoholista lett, de nem volt rossz ember. 16 évesen lelkes marxista voltam, 20 éves korom után a Magyar Füzeteket olvastam.Undorodom mindenféle fegyveres harctól, erőszaktól, s amit levontam: a nők mindig megszívják, a nemi erőszak mindig és mindig kísérőjelensége a konfliktusok fegyverek általi megoldásának. |
| | Előzmény: [#50 | ButaTyuk | 2006.10.26. 02:17] |
|
|
| ButaTyuk |
2006.10.26. 02:17 [#50] |
"Anyám '44-ben született. A forradalom első napján táncórára indult iskola után Budáról a belvárosba, szembe jött vele a tömeg. Koraeste (októberben már 6kor sötét) gyalog kellett visszamennie, mert nem működött a közlekedés vagy csak nyomokban, vagy csak nem volt türelme várni. Másnap vagy harmadnap nem engedték iskolába, de kenyérért állt öccsével sorban a Lövőház utcában órákig. Hazafelé látott először hullákat és nagyon megijedt. Kacsasült volt aznap este, de egy falat nem ment le a torkán, apja a városban, anyja éppen külföldi kiküldetésben. Hírük egymásról semmi, ő csak a rettegésre emlékszik, az vésődött bele és mai napig messziről képes csak nézni a tűzijátékot, ahonnan már nem hallatszik a sortűzre emlékeztető durrogás és nem érződik a füst szaga.
Nővére vidéki elitgimnáziumból indult a hírekre haza, három napjába telt az út, közben nem evett, nem fürdött és legalább egyszer megerőszakolta egy vagy több férfi, akit (akiket) lestoppolt az úton. Sokkos állapotban, felváltva üvöltve és motyogva követelt forró vizet, mikor otthon a lépcsőházban először találkoztak és később is, álmából ébredve (néha rendszeres csonkításoknak vetette alá magát, amiből a kopaszra nyírást és a fej ablakfélfálba és falba való verését tartja csak a számon a családi emlékezet, a hüvelybe dugott borotvát meg a föltépett bőrt nem szívesen említik). Víz éppen nem volt, pálinkát vettek elő a tálalóból, azzal borogatták véresre vakart kiütéseit és töltötték a szeszt a szájába szorgalmasan. Anyám úgy emlékszik, valamit csináltak vele, hogy biztosan ne legyen gyereke, de nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mit, csak a jajgatásra emlékszik, ami eltartott hajnalig a gyertyafényben. A bőrbaj később is mindig kijött a nővéren 'pszichés alapon', ilyenkor sokat sírt és napokig nem jött ki a szobájából. Az emlékek maradandó hatása még, hogy élete végéig gyűlölte a fokhagyma, a ló és a pálinkaszagot. Férfival is csak 10 év múltán volt hajlandó közelebbi kapcsolatba kerülni, de kikötötte, hogy nem ehet savanyúságot és nem hordhat svájci sapkát. Soha nem ment férjhez aztán, egy leányt szült, akinek azt mondta, apja disszidált.
Közben a szegényrokon-dajka-cseléd hisztérikusan csomagolta október 24-én a háborúból maradt ezüstöt a házban, (a pincébe rejtett, később a volt kisnyilas házmesterhez került bőrönd azóta sem került elő, néhány értékes darabot az Ecseriről szereztek vissza '76 után) és éjszakánként fennszóval hívta az orosz fronton eltűnt, valószínűleg rég halott fiát. Szintén aggleány húga (vőlegénye eltűnt a háborúban, tudtunkkal több abortusza volt, mert egy ideig prostituáltnak kényszerült a vidéki kisvárosban) érkezett vidékről a hónap végén, demizsonok, sonkák, kacsák, sok zsír, krumpli és káposzta utazott vele a szekéren, meg egy hímzett terítő, ami azóta is megvan. Vérfoltosan. Soha nem derült ki, hogy emberé vagy a disznómáj hagyott-e rajta nyomot, bár egyszer, borközi állapotban egy családi ünnepen azt állította, hogy a saját vére a kimoshatatlan folt, de soha máskor soha többet nem ejtett szót róla. A szegényrokon-cseléd mákteát főzött, hogy lenyugtassa a házban vergődő nőket, és éjjelente titokban rájárt a bárszekrényre (közben a havazást várta, mert azt remélte a hideg elveszi a tüntetők kedvét). Mind sokat hánytak, leginkább a félelem miatt. Anyám gyomorbajos öccse - a háborús éhínség gyermeke - versenyt okádott velük, anyámat undorította a szag és utált felmosni. Agyában azóta is összekapcsolódik a kommunizmus, a vörös csillag, a lövések és a hányásszag.
Anyám egy nap - 12 éve kíváncsiságával és felügyelet nélkül - elkódorgott a pesti oldalra. Látta a Corvin közi harcok néhány pillanatát és félt, látott lincselést és félt, látott hullákat és félt, aztán megéhezett és hazaindult, de rálőttek, a bal bokája kapott egy szilánkot. Fél órát töltött a Jászai Mari térnél a földhöz lapulva, megtanult csendben sírni, bár összepisilte magát és fázott a hazaúton, meg a harisnya is kidörzsölte. Nem érzett eufóriát se magában se másokban se a levegőben, csak egyfajta csibészes szabadságot, hogy nincs iskola és a felnőttek nem érnek rá ellenőrizni megmosdott-e lefekvés előtt. Utólag, felnőttfejjel bevallotta, jobban örült volna, ha mégis van iskola, ha odafigyelnek rá, ha biztonságban van, ha jár a villamos. Nem értette, kik azok az emberek, akik ribilliót csapnak a városban, és nem értette miért. Gyűlölte a rádiót, egyrészt mert érthetetlen dolgokat mondott, másrészt mert a felnőttek mindig ott ültek előtte és nagyokat hallgattak, de nekik, gyerekeknek nem mondtak semmit. Utálta, hogy kizárják mindenből és külön mély nyomot hagyott benne, hogy akkoriban mentek volna élete első korcsolyáját megvenni a Király (akkor Majakovszkij) utcába, amiből a következő szezonig, vagyis még egy évig nem lett semmi.
Anyám csak akkor beszélt ezekről, ha kifejezetten kérdeztem és akkor is megkért, hogy tartsam titokban.
Ezt 1986 őszén jegyeztem le." |
| | Előzmény: [#43 | Stellamaris | 2006.10.23. 17:55] |
|
|
| emese |
2006.10.24. 18:42 [#49] |
| Gak irjal mar tobbet is milyen volt a te eleted "kint? " |
| |
| emese |
2006.10.24. 18:41 [#48] |
| Stellamaris, ertem. De Ignorfe ra lehet oket tenni es akkor nem is latod . |
| |
| emese |
2006.10.23. 20:26 [#46] |
| Stellamaris, mi baj van a nok 1956 ban? Otven ev utan is szegyelleni kell? |
| |
| Gak |
2006.10.23. 18:34 [#45] |
| Anyám bátyja 57-ben emigrált, 17 éves volt. Ausztriában voltak egy darabig, aztán Kanadában telepedtek le. Nagyanyám kitagadta. |
| |
| Stellamaris |
2006.10.23. 17:57 [#44] |
| Én el is kezdem: nekem az az 56-os családi történetem, hogy én magam se lennék, ha apai nagymamámnak elsőre sikerül disszidálnia az akkor 9 éves apukámmal. De elkapták őket a határon. Így lehettem én. :) |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
