 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| További oldalak:
« |
1
|
2
|
3
|
4
|
5
| 6
|
| baguette |
2005.09.04. 22:07 [#3] |
| reklám a blognak |
| |
| torokmonika |
2005.09.04. 22:06 [#2] |
| végigolvastam. ezt most egészen pontosan miért kaptuk? hogy egy leendő vitában igazoljunk néhány sztereotipiát? nem értem. |
| |
|
|
| Niagara |
2005.09.04. 21:55 [#1] |
Zsadányi, a tornatanár csíptetővel összefogott bő nadrágjában biciklizett keresztül a gimnázium aszfaltborítású kosárlabdapályáján, ahol az utolsó éves lányok éppen kosárlabdáztak. Nem kellett kerülgetnie őket, mert mindegyik a labdát akarván birtokolni, egy kupacban voltak, miközben visongtak. Zsadányi megvetően nézett rájuk, és jól hallhatóan ezt mondta:
- Gacsos lábú libamadarak!
Ez az eset hetente megtörtént, legalább egyszer, de sokak szerint Zsadányi minden nap ezzel szórakozott. Még az sem zavarta, hogy a lányokat a felesége tanította, ő volt a második számú tornatanár. Az asszony kinn állt az udvaron, így valószínű, a gacsos megjegyzés neki is szólt. „Csinálj már valamit ezekkel, mert rossz nézni őket!” Ezt jelentette a libamadaras mondat.
Az asszony egykedvűen állt az aszfalt szélén, és nem szólt semmit. „Mit akarsz? Ez nem sportosztály, hanem matematika-biológia tagozat.”
Hát ma már talán ilyet nem lehet csinálni, mert ma a szülő és a diák az úr, régen pedig a pedellus és a tornatanár próbált rendet tartani az iskolában. Meg aztán a nőket jobban kell tisztelni.
Az apám sem volt különb, a nők nála nemes egyszerűséggel „húgyagyúak” voltak. Nyilvánvaló volt előtte, hogy egy nőnek semmilyen képessége nincs a gondolkozásra, az agyában is csak valamiféle folyadék, leginkább húgy áramlik. A tapasztalatai szerint más folyadékról nem is lehet szó.
Az apám kétszer nősült, egyik se sikerült. Az első házassága már a kezdettől veszekedésbe torkollott, amiben az ideges természetű anyámnak döntő szerepe volt. Akkor még az apám igen toleráns és visszafogott fiatalember volt. A második házasságában már ő dominált, egy nála jóval fiatalabb nőt vett el. Az ominózus hét év után csak látszat kapcsolat maradt közöttük, s bár a kapcsolatot élete végéig fenntartotta, nem csak az elsőtől, a másodiktól is elvált.
Tulajdonképpen nem utálta a nőket, inkább szerette – volna – ha olyanok lennének a valóságban is, mint álmaiban. Csak valószínűleg az volt a baj, hogy nem olyanok voltak. Hanem milyenek? Ez az, amit utólag nem lehet kideríteni, a házasság különben is bonyolult intézmény – tele füllentéssel és szőnyeg alá söpréssel. Hogy mitől indul meg a tolerancia-egyensúly bomlása, nem tudni pontosan, de ha már megindult, azt pontosan érzi a kívülálló is.
Hát én mint gyerek, végigélveztem apám és anyám tettlegességbe torkolló házasságát, majd a második házasság kezdeti köhécselései, krákogásai által jelzett bomlási folyamatát, de aztán elkerülvén onnan, csak távolról értesültem az újabb válásról, majd a visszakapaszkodás már-már megmosolyogtató eseménysorozatáról, amely évtizedekig bohózatszerű összejárásban fejeződött ki.
Szerintem magában imádta a nőket, de ezzel nem tudott mit kezdeni. A libákat nem tartotta magához méltónak, az okosabbja pedig túl önálló volt számára. Öregkorában próbálkozott partnert szerezni, még az újsághirdetésig is lealázta magát, de az utolsó pillanatban mindig talált valami kifogást, hogy egyedül maradhasson.
A nőket és a férfiakat összehasonlítani ostobaság. Direkt nem egyformák, ez így lett kitalálva. Ez az élet lényege. Az, hogy miért nem egyenlők, ez társadalomtörténeti kérdés, amit le kellene választani e témakörről, és külön foglalkozni vele. Tény, hogy a nőket ma is elnyomja a férfitársadalom, kérdés, hogy ez mennyire rossz a társadalomnak. Valószínűleg nem annyira rossz, mint azt kényelmes belvárosi bőrfotelekben whiskyt nyalogatva előadják polgárjogi harcosok vagy ami még rosszabb, feminista nők. Egy ilyen tekintetben a pozitív diszkrimináció – szerintem – tüneti kezelés lenne, mint minden művi beavatkozás a társadalomban.
A nőknek tudniuk kellene, hogy egy átlagosan szexis nő agresszivitásának kialakulása miatt antiszexuálissá válik férfiszemmel. Vagyis a zsémbes nő elveszíti eddigi vonzását, és ez a végeredményt tekintve sokkal rosszabb rá nézve, mintha elnyomnák. Egy csomó nő önmagát degradálja agresszívan hímszerű viselkedésével, sőt ezáltal újabb támadásoknak teszi ki magát, mert megszűnik az igazi hímben a nőstény fizikai gyengeségének belátása miatti gátlás. Azt hiszem, így van. Bár a fene tudja.
Sokszor gondolkodom el azon, hogy mi visz rá alapvetően normális férfiakat, hogy nőiket egyszerűen megverjék. Nem hallottam, hogy ma ezzel foglalkozna szociológus vagy szociálpszichológus – férfiszemmel. A férfitársadalom nőtagjai persze igen kedvelik e témát, s mint férfiúi agressziót könyvelik el. Ezzel a magyarázattal meg vannak elégedve. Pedig ez így nyilván nem ennyire egyszerű.
Senki nem születik gonosznak. Az „embertelenné válás” leginkább revansista folyamat eredménye. Vagyis esetünkre alkalmazva: a férfi vissza akarja adni azt a sok rosszat, amit kapott. Az a kérdés, mit is kapott? Illetve, mi az, amit nem kapott…
http://www.kvarc.freeblog.hu/
|
| |
|
|
| További oldalak:
« |
1
|
2
|
3
|
4
|
5
| 6
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
