 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
| haziboszi |
2007.01.15. 16:33 [#231] |
az én gyerkőcöm, még kicsi, 9 hónapos, így sok tapasztalatom nincs, de néhány dolog körvonalazódik.
a párom szerencsére jócskán kiveszi a részét a házimunkából és a gyerekkel való törődésből is, amennyire ez belefér a munka mellett az idejébe. de kezdek rájönni, hogy állandóan irányítgatom, mit, hogy csináljon, nem azért mert sokkal okosabb lennék, vagy empatikusabb vagy az anyai ösztöneim olyan csalhatatlanok lennének. egészen egyszerűen azért mert én agyalok azon, hogy mit egyen, mikor, hogy a legjobb felöltöztetni, és ezer ilyen apróság. ahogy Gak hozászólását olvasom, mindenki rájön ilyenkor, hogy miben kell fejlődnie, nekem ez a szervezés, az előrelátás, ilyesmi. jókora agymunka, képzelem milyen lehet két-három nagyobb gyerekkel. és semmi látszatja nincs kifelé, kaphatod a megjegyzéseket, hogy mi a fene olyan nehéz a vásárlásban, háztartás vezetésében stb. nem mondom, hogy hűde komplikált, de valahol meló, és olyan meló, amit általában az anyukák végeznek gyereknevelés címen.
a másik a szigorúság. nálunk ez főleg, a nagyszülőkkel nyilvánul meg, de ha a gyerek apja is keveset van vele, akkor csak az anya az, aki szigrú, megszabja a határokat, ezt lehet ezt nem, stb. és a nagyszülők, akárkik fütyülnek rá, ott persze mindent lehet, és egy hét mire itthon visszarázódik abba, hogy itthon nem fogja mindig valaki a kezecskéjét (persze jó lenne), és persze szeretne visszamenni, és velük lenni...
nem is tudom, ez válasz a kérdésedre? a "gyereknevelés" valójában rendegteg idő és odafigyelés, amikor vele vagy... ez persze öröm is, kikapcsolódás is kicsit önmaga jutalma... |
| | Előzmény: [#228 | hallohallo | 2007.01.14. 07:46] |
|
|
|
|
| Gak |
2007.01.14. 10:11 [#229] |
Szerintem nem házimunka, de feladat, az biztos. Nem tudom jól megfogalmazni, de meg kell érni a gyereknevelésre (nekem meg kellett), hogy jól csinálhassa valaki, és akkor mindeféle egyéb hozadéka is van, túl azon hogy lesz egy (több) jó fej gyerek.
Nálam nagy adag önismeret és empátia érett meg; az hogy hogyan viszonyulok magamhoz és más emberekhez. Mennyire engedem, hogy mások elvárjanak tőlem bármit, mennyire elégítem ki ezeket az igényeket.
Szóval ahogy kiszolgálom a gyerekemet ezerféle dolgoban, ezerféle módon, és ahogy szépen leépítem ezeket a szolgáltatásokat, úgy tanulom meg, hogy a többi embertől is mit várhatok el, és mit utasíthatok vissza.
És természetesen nevelés minden, sőt a nem együtt töltött idő is. Nevelés a bevásárlás (hiszen sok inger éri a gyereket, és alkalmazkodnia kell sok mindenhez), a házi feladat is (pl. szerintem nem jó ha a szülő nézi át vagy a szülővel csinálja meg, én erről már most próbálom leszoktatni a gyerekem).
És ha saját magamra kell idő, akkor rávenni a gyereket, hogy egyedül kösse le magát, és ne jöjjön oda ötpercenként, na az is az, hiszen kialakítom benne az önállóságot, egyedüllevést. |
| | Előzmény: [#228 | hallohallo | 2007.01.14. 07:46] |
|
|
| hallohallo |
2007.01.14. 07:46 [#228] |
egy másik topikban (a nők helyzete számokban) egy új (ha nem új bocs, de nem emlékszem rá) topikozó, hogy, idézem:
"Jó, a gyereknevelés meg a sex is biztos házimunka. ami elég gáz."
a 'sex'-et most hagyjuk (bár nem értem, miért nem lehet magyarul szexnek írni), na az tényleg nem házimunka, de az ún. 'gyereknevelés' kapcsán érdekelne a véleményetek.
gyerekem - még? - nincs, viszont
1. élénken emlékszem, szüleim, nagyszüleim, egyéb rokonaim mennyi rengeteg időt töltöttek anno velem, különböző dolgokkal
2. gyerekes ismerőseimet, barátaimat elnézve nem merném a) egyértelműen meghatározni mi is az a 'gyereknevelés', mi tartozik bele, b) hogy annak egy része házimunka-e vagy sem.
pl. gyereknevelésnek minősül-e az az idő, amíg az ember jön-megy a gyerekével/gyerekéért oviba, suliba, szakkörre, esetleg orvoshoz, logopédushoz, vagy annak barátaihoz, zsúrokra, kirándulásokra, miegyéb, hozzáértők bővíthetik a kört.
vagy gyereknevelés-e a gyerekkel együtt annak házi feladatával, segítséggel töltött idő - amíg az ember átolvassa, megérti, feldolgozza, elmagyarázza, vagy csak ellenőrzi (hm, ismét segítséget kérek gyerekesektől, nem tudom, pontosan hogy megy ez a dolog).
az is érdekelne, tulajdonképpen mi is az, vagy definiálható-e, ha az ember éppen leülne egy kicsit magával foglalkozni, egy könyv vagy film vagy bármi más mellé, vagy "csak" pihenni, és előbukkan a gyerek, hogy "játssz velem!" ez az idő az ember saját magára fordított idejéből vonódik le, vagy pedig inkább mindkét ember, a szülő és a gyerek örömére történik? vagy egyszer így, egyszer úgy? |
| |
|
|
| Mikianyukája |
2005.10.30. 10:22 [#227] |
Ez egy friss statisztikai kiadvány a magyar háztartásokról. Nincsen benne házimunka, de vannak benne adatok a családok jövedelméről, azért teszem ide a linket: http://href.hu/x/o68
|
| |
| "mégmindignő" |
2005.10.25. 09:15 [#226] |
Oké, értem, nem néztem meg az elejét. Van egy rossz tulajdonságom, elmondom ami a témáról hirtelen eszembe jut. Talán megbocsájtható, mert én úgy gondolom a fúrum olyan mint egy élő beszélgetés, csak virtuálisan.
Egyébként pedig abba a koncepcióba is beleillhet, hogy számomra nem lehet meghatározni, mi a házimunka és mikor végezzem el. |
| | Előzmény: [#225 | baguette | 2005.10.25. 09:02] |
| baguette |
2005.10.25. 09:02 [#225] |
| Csak itt éppen nem egészen arról van szó, hogy kell.-e csinálni, hanem arról, hogy ugyan miért általános az, hogy a nők csinálják és a férfiak miért kevésbé. Valamint a topik elején felvetődött hogy éppen hogy bizonyos személyek (vagy bizonyos fórumon) meg akarják határozni, hogy mi számít annak és mi nem, (lásd számítógép szerelés annak számít-e?) - |
| | Előzmény: [#224 | "mégmindignő" | 2005.10.25. 08:52] |
|
|
| "mégmindignő" |
2005.10.25. 08:52 [#224] |
Már kezdem azt gondolni, hogy mint anya, mint feleség vagy partner, sőt, akár mint nő is selejtes vagyok.
Én egyszerűen soha nem érzek lekiismeretfurdalást és többnyire azt csinálom, amihez kedvem van, vagy amire aznap képesnek érzem magam.
Jó, mondhatom azt, hogy most borzasztó szerencsém van a párommal, mert ő azt mondja, egy dolog érdekli, hogy ebben a nyomorult kis életünkben még egy ideig boldogok lehessünk. A többit, ami ehhez szükséges oldjuk meg a legkevesebb stressz és mérgelődés nélkül, küszöbön kívül maradjon a bosszúság, itthon itt van a jó kis hátország. Ehhez a szemlélethez persze kell egy csomó tapasztalat, átélt sok jó és rossz élmény, egy jó adag szenvedés és hogy mindezzel tele legyen a "hócipő".
Korábban úgy volt, hogy jórészt egyedül éltem, de mindig az aktuális gyerekkel. Tényleg azt csináltam, amihez kedvem volt és elég szélsőséges módon.
(pl. elmentünk a gyerekkel hétvégén két napra kirándulni és vasárnap éjszaka kitakarítottam, vagy elmentünk moziba és este ebédeltünk, vagy fél éjszaka társasjátékoztunk és másnap 11-ig aludtunk, felállította a gyerek a villanyvonatot a szoba közepén és két hétig kerülgettük)
azzal magyaráztam az életmódomat a redszerető, szabályos típusnak, hogy úgyis rám vár minden, úgyis én fogom megcsinálni, tehát tök mindegy, hogy mikor.
Volt egy barátnőm, aki szintén elvált volt és volt egy fia, alattam lakott. Neki volt kocsija és egy nyaralója a Balatonnál. Tavasztól őszig minden hétvégén szinte ott voltunk. Sokszor eszünkbe jutott este 9-kor, hogy gyerünk. A csomagtartóba beraktuk mindekettőnk hűtőjének tartalmát, nyaralláshoz való ruha jórészt volt lent mindenkinek, a két gyerek végigaludta vagy röhögte az utat a hátsó ülésen és két óra múlva a nyaraló tornácán teáztunk, bámultuk a csillagokat, jókat dumáltunk hajnalig, a srácok pedig békésen aludtak.
Én akkor bankban dolgoztam, ez volt a pontosság és a rendszer az életemben, a barátnőm szabadúszó művész volt. Persze én "áldoztam" többet , mert ha esetleg éjfélig vagy hajmalig dumáltunk, én akkor is mentem 8-ra dolgozni, hétvége után hétfőn pedig én rohantam a hajnali vonattal Budapestre dolgozni, ők maradtak, ha a gyerek ott volt több hétre, akkor minden péntek délután le, de jó volt. A munkatársaim kérdezték, hogy nem zavar-e a gyerekemtől való távollét és nem aggódom-e érte. Hát nem aggódtam. Sokszor kérdeztem is magamtól, hogy ez normális-e, mert azt láttam a környezetemben, hogy a kolléganőim halálra aggódták magukat, tördelték egész nap a kezüket, ha a gyereket elengedték az iskolával egy két napos kirándulásra. A volt szobatársam naponta háromszor felhívta a Győrben tanuló főiskolás lányát, ettél, jól vagy stb. Igaz a férjét is minden reggel 10-kor megkérdezte telefonon: jól értél be, megetted a tízóraidat, ugye finom volt, az anyját pedig felhívta, hogy jött-e a postás, süt-e a nap, és hogy mndjuk szedjen borsót és locsolja meg a virágokat.
Persze mindez rége volt, a háttérben ott volt a szomorúság néha a társtalanság miatt, de mégis életem legszebb, legvidámabb korszakának érzem és akkor mindent kibírtam, szinte nem ismertem azt, hogy fáradtság, kényszer, unalom...szerényen és csendesen megjegyzem, hogy azért kettőnk számára akkor még jól kerestem.
A korábbi magányos életemhez képest most egy nagyon rendes háziasszony vagyok, de nem viszem túlzásba és a legkisebb dologgal is igen könnyen el lehet csábítani bármi kötelező mellől.
Ezt csak azért írtam le, mert úgy gondolom a házimunka egy szükséges és természetes dolog, ami alól nem lehet és nem érdemes kibújni, úgyis meg kell csinálni, de nem érdemes rá sok szót vesztegetni, olyan mint a mosakodás, az evés, a levegővétel, természetes és jelentéktelen. |
| |
|
|
| zam |
2005.10.25. 02:25 [#223] |
| Az a baj, hogy általában a nők rugalmasabbak... |
| |
| polaris |
2005.10.24. 23:47 [#222] |
| innen kintröl is úgy látom, mint mikianyukája: lengyi, a ti esetetekben ez így perfekt, így müödik, mindkettötöknek jó és elégedettek vagytok. akkor mi a baj? :) ideje már valami másnak, pl. ennek! |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
