 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| subculturalgirl |
2009.03.15. 19:48 [#83] |
Nem arra gondoltam, hogy a szülő éljen kenyéren-vízen, de ha van miből, a gyerek nyugodtan elfogadhatja a lakást.
A szülő, ha már megszülte/megcsinálta, biztosítsa számára a kibontakozáshoz szükséges körülményeket (amennyire anyagilag tőle telik), és itt nem biztos, hogy 18 év a korhatár.
példa: Ha a gyereknek pl. tehetsége van egy területen, ne küldje el irodábagyárba, hanem adja meg az időt a kibontakozáshoz, hogy elinduljon. A nem célirányos munka meg ugye eszi az időt a tehetség kibontakoztatása elől. |
| |
|
|
|
|
| almonda |
2009.03.15. 19:13 [#81] |
én sem hiszem, hogy a szülöknek eltartani, jelentös mértékben támogatni kellene felnött gyerekeiket. Az ö felelösségük a gyermek(ek) felnevelése - minden, ami ez alatt értendö - de, ha az agyerek felnött, képesítést, szakmát, diplomát szerzett... a maga ura. Az örökség majd rászáll - a szülei halála után.
Ahol élek, az egyetemisták (vagy frissen szakmát szezettek) nem lógnak szüleiken, magukat tartják el: felveszik a diákhitelt, s azt kiegészítendö, munkával megkeresik a saját életre valót. Eleinte többen együtt bérelnek lakást, végzés után pedig végképp nem szokás mamát-papát lehúzni.
igaz, a fiatalok gimis kortól igyekeznek elöteremteni maguknak a zsebpénzt, s az állam is (16 évtöl) az ö számlájukra küldi a családi pótlékot.
Az önállóság tisztesség kérdése. |
| | Előzmény: [#80 | juzsika | 2009.03.15. 18:29] |
|
|
| juzsika |
2009.03.15. 18:29 [#80] |
Nem mondtam, hogy ne segítsenek egyáltalán a gyereknek. De én nem tolnék a feneke alá egy lakást. Max. beszállnék a felébe vagy ilyesmi. Az ő önbecsülésének is jobbat tesz egyébként, saját példámból tudom. Én is szerettem volna tovább tanulni, meg is tudtam tenni. És igen, mellette dolgozni kellett. Nem szakadtam bele. Doktori mellett csináltam (pontosabban csináltuk mindketten), és nem lehetetlen. Pedig semmiféle ösztöndíjat, támogatást nem adtak, senkire sem számíthattunk, teljesen idegen környezetben kellett feltalálnunk magunkat. A későbbi terveket pedig némileg elnapoltuk, most éppen teljesülőben van az egyik.
Ehhez képest a szüleim otthon ez alatt az időszak alatt "dorbézoltak", mert volt szolgálati lakásuk, két fizetéssel, egy autóval. Mi pedig albérletben (aztán két évig bentlakásban), kezdő szabadúszói "megélhetéssel". De soha nem vártam el tőlük pénzt, nem is fogadtam volna el. Egyébként nem kell eldorbézolni, hanem félre lehet tenni öreg napjaikra (ismerve a román nyugdíjrendszert). Vagy el lehet menni végre kettesben a világ másik végére, mert már régóta tervezik, de mindig a gyerek volt az első, most pedig végre megengedhetnék maguknak. Ha édesanyámék a nyáron Párizsban akarnának ülni három hétig, nem akadályoznám meg őket benne. Akkor sem, ha ez mondjuk azt jelentené, hogy cserébe nekem kell ellátnom a nagymamámat ez alatt az idő alatt (vagy bármi más).
Meddig tartozik egy szülő a gyerekéért? Tényleg nem értem. Ha egy 25 éves férfi elvárná az anyjától, hogy mosson, főzzön, takarítson rá, akkor önállótlannak neveznék. Joggal. De ha lakásról van szó, akkor elvárható, hogy megvegye? Most őszintén: kárpótolna ez bármit is egy bántalmazó apa esetében? Anyagilag valamennyit igen, elismerem. Az önbecsülésemet pedig rendesen hazavágná vele, mert bármikor beszólhat, hogy "még ezt sem voltál képes egyedül előteremteni magadnak", és folytatódhat a verbális agresszió. Hát ezt az örömöt nem adnám meg neki, inkább zsíroskenyér egy évig. |
| | Előzmény: [#79 | subculturalgirl | 2009.03.15. 17:56] |
|
|
| subculturalgirl |
2009.03.15. 17:56 [#79] |
Ha a szülők anyagilag megtehetik, igenis természetes, hogy lakást vesznek a gyereknek. Miért, dorbézolják el, ha van pénzük?!
Nem tudjuk például hogy Arquiel dolgozik-e már, vagy szeretne még tovább tanulni. Most adja fel a terveit a túlzásba vitt büszkeség nevében? Nem mindenki olyan teherbíró, mint itt egy páran, hogy egyszerre bírja a 2 szakot és a 3 munkahelyet.
Én biztos nem nézném el, hogy apám -aki akármilyen is, tartozik nekem, mert miatta vagyok itt ezen a világon - dorbézol a sok pénzéből, én meg egy szál gatyában elmentem albérletbe. |
| |
|
|
|
|
| juzsika |
2009.03.15. 17:48 [#77] |
Részemről egyáltalán nem tartom természetesnek, hogy a szülők lakást vegyenek a gyereknek. Nem kell kidobni a lakásból 18 évesen, de egyáltalán nem árt, ha megtanulja beosztani a pénzt. Pl. ennyi jut az albérletre (amit mondjuk részben a szülei finanszíroznak, részben van ösztöndíja vagy dolgozik), ezt minden hónapban félre kell tenni.
Attól pedig egy tűt nem fogadnék el, aki csak biológiailag az apám. Ha lelki támaszom nem tud lenni, akkor hagyjon békén, nem szolgáltatnék neki ilyen kiváló táptalajt, hogy "lám, még lakást is vettem neked". 22 évesen anyagilag teljesen független voltam már a szüleimtől, eszembe nem jutott volna bármit is elvárni, pedig volt néhány maradandó verbális agresszió a hátam mögött apa-témában...
Egyértelműen az apa a hibás azért, amiért bántalmazza a gyerekét. De ezért cserébe elvárni a megígért lakást... Nem tudom na, nekem ez nem férne bele. Aki felnőttnek tartja magát, és van olyan intelligens, hogy a sérelmeit meg is tudja fogalmazni (márpedig Arquiel ilyennek tűnik, és minden támogatásom az övé), akkor vállalja be azt is, hogy a felnőttséggel ez is velejár. Hogy lemondunk olyan előnyökről, amelyek a gyerekkorral járnak együtt. És amelyek valamilyen függőséget is jelentenek. Amikor eljöttem otthonról, 500 km-re voltam minden ismerőstől, nem számíthattam senkire, csak a hasonlóan (anyagilag) csóró páromra, teljesen nulláról indultunk. De soha nem adtam volna fel ezt, hogy cserébe anyámékkal éljek. Pedig engem szeretnek a szüleim.
A szüleim most is a szüleim, de hogy anyagilag támogassanak, amikor felnőtt ember vagyok... Na ne. Nincs nekem semmi bajom, miért kellene anyagilag támogassanak? Inkább fordítva lesz, de engem ez sem zavar. |
| |
|
|
| mpuss |
2009.03.15. 15:33 [#75] |
remélem. (ha visszaolvasnád a hozzászólásaid és gyakorolnál némi önkritikát, akkor lehet, hogy megértenéd miért, de nem vagyok benne bizonyos)
|
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
