 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| tarka |
2005.02.27. 22:22 [#32] |
okeni, örömmel olvastam a hozzászólásod :-))
|
| |
|
|
| okeni |
2005.02.27. 15:16 [#31] |
Tizenhárom hónapos ikreim vannak. Hét hónapos terhesen én is megkaptam a "Suttogó" című könyvet. Mint csecsemőt azelőtt csak messziről látott kismama, bőszen bólogattam olvasás közben egyetértésemben. Persze, hogy így kell csinálni: csak akkor tudok megértő lenni a gyerekemmel, ha magamra is szánok időt. Azután megszülettek a gyerekek, és háromnegyed év múlva újra kezembe került a könyv. Kinyitottam az ikres résznél. Itt egy táblázat olvasható, amelyben az egyik gyerek felkel 6.05-kor, szopik 20 percet, tisztába rakják 20 percig, majd önállóan játszik 40 percet, amíg a másik gyerek felkel, szopik és tisztába rakják. Ezután 1. gyerek elalszik, 40 perc múlva 2. gyerek elalszik, és anyukának van 35 perce saját magára. Olyan dühös lettem, hogy a könyvet eltávolítottam a lakásból. Mutassanak nekem egy három hónapos gyereket, amelyik percre pontosan ébred, szopik, elalszik, és emellett önállóan játszik! Az efféle táblázatok csak arra alkalmasak, hogy frusztrálják az anyukát, aki gondterhelten megállapíthatja, hogy az ő gyereke nem viselkedik normálisan.
Nagyon elhagyatott egy mai, kiscsaládban felnőtt nő, ha egyszercsak ölébe pottyan egy újszülött. Sokszor nehéz kitalálni, mit kell vele csinálni. Nekem egyetlen fogódzom volt: fejlődéspszichológiai tanulmányaim legfontosabb tanulságaként azt szűrtem le, hogy ne hagyjuk sírni a gyereket. Megtörjük az akaratát, elveszítjük az önmaga erejébe és a világ segítőkészségébe vetett hitét, megszüntetjük azt az "ősbizalmat", amivel született. Mindez egyébként nem is annyira elhatározás kérdése, hiszen a gyereksírást nem lehet ép ésszel elviselni. A mi babáink kezdetben rengeteget sírtak. Csak az segített, ha magunkra kötöttük őket, vagy kólikafogásban voltak a kezünkben, és hintáztattuk magunkat. Alighanem hasfájósak voltak. Körülbelül öt hónapos korukig a gyerekeket nem lehetett letenni addig, amíg el nem aludtak. Nagyon nehéz volt. Minden segítséget elfogadtam. Ebédet egy közeli iskolából hoztunk, takarítani pedig egy 16 éves lány járt fel hozzánk. Rajtam kívül naponta néhány órára a férjem és egy-egy nagymama is csak babázott.
Egy éves korukra minden megváltozott. Ma csupa jó dolgokat írhatnék a lányokról. A legnagyobb sikerélményt azonban az okozza számomra, mennyire biztonságosan kötődnek hozzám. Magyarul, érzem már, milyen jó anyának lenni. Bármilyen baj történik, ütés, vérző seb, ijedelem, ha senki más, én (de legalábbis a cici, mert még mindig szopnak), azonnal megnyugtatja őket.
Ja, és van napirendünk. Magától kialakult, csak oda kellett figyelni a jeleikre. Ha elálmosodtak, elaltattuk őket. Ha kértek enni, kaptak. Érdekes módon ezekre mindig a napnak körülbelül ugyanabban a szakában került sor, legfeljebb fél óra eltolódással.
Azzal, hogy ebben az egy évben a gyerekekéhez igazítottuk a mi napirendünket, úgy érzem, nem lettünk mártírok. A gyerekeink nem lettek elkényeztetve, csak azt kapták, ami egy kismajomnak is járt volna az őserdőben. Már most egyre több az időnk magunkra, pedig még csak 1 év telt el. Esküszöm, nem hiányzik az a 35 perc, amivel rendelkezhettem volna a 2. számú gyerek elalvása és az 1. számú ébredése között. |
| |
|
|
| tarka |
2005.02.24. 16:42 [#30] |
érdekes volt a cikk, köszi
és örülök, hogy más is szívesebben hallgat a babájára, mint a könyvekre :-)
és egy link még a hordzókendőről: www.hordozokendo.hu/
érdekes cikkek vannak fenn, a "karonrázás" előnyeiről, szerintem érdemes elolvasni. Mondjuk, hogy miért kell tanfolyam a kendő használatához, azt nem értem...
|
| |
|
|
| seri |
2005.02.24. 11:05 [#29] |
Sziasztok!
Nagyon érdekes ez a napirend-kérdés. Nagyon leegyszerüsítve két elképzelést tapasztalok a környezetemben. Az egyik szerint teljesen a baba igényeit vegyük figyelembe, a másik szerint a baba élje a mi életünket és ne mi az övét - ezért vannak bizonyos dolgok (evés, alvás) meghatározott idöpontokban. Az elsö tünik nehezebben megvalósíthatónak, nekem mégis bejött (a másikat nem próbáltam). Én úgy érzem inkább szabadságot adott, hogy csak a gyerekre kell figyelni, másra pl. az órára nem. Még csak kilenc hónap tapasztalatom van ebben egy gyermekkel, de az igény szerinti szoptatás-alvás+hordozókendö dolog nekem is nagyon bevált és úgy érzem ez a babának is jobb. Úgyis kialakul nála valami napirend (pl. éjszaka nem ugrál rajtunk, ha alszunk, és ha az asztalnál eszünk biz. idöpontokban ö is odakéreszkedik), szoval az alkalmazkodás egy idö után kölcsönös lesz.
A másik Pikler Emmi és az ö módszere. A csecsemöotthonokban ma is ezt alkalmazzák (a Lóci az egyik "kirakatintézmény"). Ha van idötök olvassátok el ezt az interjút az Esélyben, nagyon érdekes és más megvilágításba helyezi az egész rendszert.
http:/www.szochalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=708
|
| |
|
|
| EMA |
2005.02.23. 23:55 [#28] |
| A Pikler módszerben van egy nagyon jó egyensúly - a gyerek is megkapja amire szüksége van, de a szülő sem érzi magát rabszolgának, hogy az élete most már csak a gyerekeié. Ezért aktuális most is. |
| |
|
|
| EMA |
2005.02.23. 23:51 [#27] |
sisso, nem tudnál valamit tenni az ügyben, hogy azok a zseniális gondolatok, amiket tömören-rendezetten-érthetően fogalmazott sok-sok évvel ezelőtt, felkerüljenek a netre? Semmi kifogásom más próbálkozások ellen, mindenki találja meg a maga módszerét-örömét-békéjét, de Pikler Emmi megérdemli, hogy az ő gondolatait is ismerjék. Halál komolyan mondtam, hogy leforditanám ivritre, mert nálunk sokkal több a gyerek, és a fiatal mamák nem kis része gondban van, látom eleget... Nem tudom, hogy mennyire gyakori, de mindenképp érdekes, hogy a Pikler módszeren nevelt gyerekek viszik tovább az ő gyerekeik nevelésénél is. Nevetni fogtok, a fiamat teljesen kiképeztem Piklerből, és ő az a lelkes apuka, aki rengeteg időt tölt a pici lányával, Édennel, aki még csak 14 hónapos... Tudom, hogy sokat dicsekszem a gyerekeimmel, de mentségemre legyen, nemcsak én tartom őket nagyra... Ami a babázást illeti, a fiam, aki kemény harcos volt, most Ausztráliában is biztonsággal foglalkozik, de úgy osztották be a hetüket, hogy a kislánnyal mindig valaki, a kettőjük közül legyen - nincs idegen dajka. Mivel a menyem most diplomázott, és az ő szakmájában rövidesen önnálósodnia kell, ha sikeres akar lenni, ezért sokkal többet dolgozik... A fiam jól keres, de csak napi három munkanapot vállal, mióta a baba megvan, és ha lehet éjszakai műszakokat... a lányom, aki épp most volt náluk, mesélte, hogy "Mama, mindent Dávid csinál! Mos, főz, takarit, és Édennel szinte mindig ő foglalkozik...!" Remek! Nagyon örülök ennek! Mondhatnám azt is, hogy nem csalódtam benne - hiszen igy neveltem. A gyerek családi biznisz, és attól függően, hogy ki tudd adott pillanatban többet tenni otthon, úgy osztják el a munkát. Egész gyerekkorában mást sem hallott, mint azt, hogy egy férfinek nem segiteni kell a házimunkában, hanem résztvállalni benne. Mivel a menyem nem beszél héberül, Dávid az első pillanattól héberül beszél hozzá, Éden sok nyelvet fog tanulni, az biztos.
Miről is volt szó? Ja, hogy Pikler zseniális nő volt, terjeszteni kell! |
| |
|
|
| sisso |
2005.02.23. 22:43 [#26] |
De jó, hogy szó esik Pikler Emmiről (a tűsaroknak ideje volna írni róla és kár, hoyg nem én említettem:)) épp most hallottam mennyire szarban van az egykori Lóci, meg van egy barátnőm (60) éves, akinek családi szál a Pikler és így természetesen ezzel a módszerrel nőtt fel, na ő sokszor rám szól, ha erőszakoskodom (szerinte) a gyerekkel.
És elképesztő, hogy árva gyerekeket is lehet így nevelni, holott legtöbben azt hiszik, hogy az törvényszerű, hoyg azok érzelmi sivárságbannőjenek fel. |
| |
|
|
| tarka |
2005.02.23. 21:32 [#25] |
Jaj, játszottam én ezt a síró gyerekkel hazarohanást eleget :-((
Pedig akkor tartottam a napirendet - és mégis, volt, hogy működött, volt, hogy nem és kiborulás lett babának-mamának egyaránt.
Ehhez képest nekem nagy felüdülés volt, amikor rájöttem, hogy lehet ezt nagyon másként is. Szerencsére a harmadik babánk születése tájékán nagyon megváltozott a baráti körünk, és én háromgyerekes anyaként is rengeteget tanultam tőlük, pedig zömében első babás anyukákról volt szó. Jelentős szabadságot jelentett ez a váltás, a kicsit is mindenhova vittem magammal (pláne, hogy a nagyobbakkal akkor már masszívan "programozni" kellett mindenfelé), ahol éhes volt, ott meszoptattam, ha éber volt, akkor ücsörgött a többiek között, nézelődött, ha álmos volt, akkor be a kendőbe, és szunya. Soha annyit nem bírt aludni a két nagyobbik gyerekem, mint a két kisebbik kendőben. A közlekedés is kényelmesebb volt, mert nem kellett a babkocsit cepelgetni sehova (csak a babát :-) ), szóval én nagyon élveztem ezt a korszakot, a maga kiszámíthatatlanságával, szabadságával, babaszagával együtt. Hozzáteszem, hogy otthon is rajtam aludtak szinte mindig, így soha nem lehetett gond, hogy valahova menni kéne, de ahhoz fel kéne ébreszteni a kicsit vagy megetetni indulás előtt, stb.
Persze szeretném, ha a soraim mögé odagondolnátok mindig, hogy ez _nekem_ volt így jó, de nem akarlak meggyőzni titeket erről, mert nem biztos, hogy másnak is jó lenne.
|
| |
|
|
| Pisze Pat |
2005.02.23. 18:53 [#24] |
nem hiszek ebben a modszerben, de nagyon tisztelem azokat az anyukakat, akik abszolut es mindenben kepesek alkalmazkodni egy (tobb!) csecsemo spontan reakcioihoz. nekem ez nagyon nehez lett volna, igy megprobaltam az osszhaszon novelesere torekedni. (ez azert tobb volt mint tuleles:))
egy ev alatti szenvedelye nem volt sok, mondjuk a homokozoban valo kiterules. ha tul sokaig volt kiterulve es hagytam, akkor egyik pillanatrol a masikra akart agyikojaba bujni, ( a kocsiba nem aludt) es mivel nem tudtam szarnyakat noveszteni, hazaig sirt. roviden, esszeru volt tervezni, azert is, hogy neki jobb legyen. egy ev folotti szenvedelyeit mar nem tudnam egy mondatban osszegezni tarka:))), de majd megprobalom. |
| |
|
|
| EMA |
2005.02.23. 17:28 [#23] |
Tehát Gina Fordot nem ismerem (már kiöregedtem ebből a műfajból), de amit irtatok a preciz napirendről, az a Pikler módszer alapja is.
1. Amikor a baba világrajön, az egész család ugrál körülötte, szerencsétlen állandó cirkuszban érezheti magát. A babának vannak alapvető fiziológiai és lelki szükségletei, de a cirkusz nincs ezek között.
2. Ettetés rendszeresen, de nem stopperrel, eleinte inkább többször, aztán fokozatosan tágitani a szüneteket. Ugye a születésig a baba leszivta a maga kajáját, tehát ettól az állapottól kell távolodni, de fokozatosan. Én annak idején négy óránként szoptattam, éjjel is, de éjjel nem cseréltem pelenkát, stb, csak cicire jobbra, cicire balra, aztán szunya.
2. A családtagok nem kapkodhatták ki az ágyból a csecsemőt, nem volt üntyürüm-püntyürüm, de nagyon odafigyeltem minden apróságra körülötte. A nap nagyrészében csend volt a lakásban, illetve klasszikus zene - Mozart nagyon jó hatással van a gyerekekre. Kezdettől rengeteg szines kendőcskét akartottam a kiságya fölé, hogy a világ, ami körülveszi ne legyen unalmas, naponta lásson újat, de a maga ütemében...
3. Karonrázás kizárva, de ha fájt a hasa, akkor vagy én hanyatfeküdtem, és a hasamra fektettem, a hason - tuti megnyugvás! Később hallottam, hogy ez "kinyomja" a fölös gázokat, az anya szivdobogása ismerős, az érintés pedig biztonságot ad...
magyarul, ilyen-olyan módszer, a lényeg a nagy gyerekrefigyelés, de nem csinálni cirkuszt körülöttük.
Amikor a lányom született, az egész családom megharagudott rám, mert a nagyik be voltak osztva fürdetésnézésre, slussz-pász. Este hétkor atrakció, aztán megint csend, nyugalom. Cigizni két kilométeres körzetben tilos volt, stb... szóval Spárta, kutyafüle volt ahhoz képest, amit én a családommal műveltem a gyerekek nyugalma érdekében. De ez bejött. |
| |
|
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
