 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
 |
| • A férfiak felelőssége (Miért bántalmaz? Miért bántalmazhat?) |
Hozzászóláshoz kérjük lépj be!
moderálási alapelvek |
 |
Ezen az oldalon Herman Judit, a NaNe Egyesület munkatársa és Szil Péter pszichoterapeuta tanácsadó fórumát olvashattátok a párkapcsolati erőszak témakörében. Tanácsadóinkról bővebben itt olvashattok.
Szerkesztőségünk az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján úgy döntött, hogy átalakítja a Tűsarok által a a bántalmazók és a bántalmazottak, illetve azok hozzátartozói számára biztosított tanácsadó szolgáltatás működését. Ennek több oka van: úgy látjuk, hogy a nyilvános internetes fórum nem biztosítja azt a védett, biztonságos közeget, amelyre a segítségkérőknek szükségük van. A másik ok: tanácsadóink úgy ítélték meg, hogy egyesek a fórumot a tanácsadók és a hátterükben álló civil szervezetek ellehetetlenítésére és hitelének rombolására használták fel. A tanácsadó fórum tehát ebben a formában megszűnik.
A nem a tárgyhoz tartozó hozzászólásokat kimoderáltuk, így kizárólag a fórum témájába vágó kérdéseket és válaszokat találjátok itt. Moderációs alapelveinkről itt tájékozódhattok. Minden ezzel kapcsolatos kérdést, javaslatot BigSister címére várunk.
A közeljövőben elindítjuk a bántalmazás kérdésével foglalkozó rovatunkat, amelyben riportokat, interjúkat közlünk (többek között arról is, milyen készségekkel, képességekkel kell rendelkeznie a segítő munkát végzőknek), megszólaltatjuk a témával foglalkozó szakembereket, és friss hazai, valamint nemzetközi hírekkel szolgálunk.
Keressük a lehetőségét, hogy tanácsadó rovatunkat mihamarabb újraindítsuk. A legmegfelelőbb forma kidolgázásához némi időre van szükségünk - türelmetek kérjük. A változásokról itt értesülhettek. |
 |
 |
 |
 |
| Szil Péter |
2005.11.13. 06:39 [#21] |
Stellamaris [#9] és Viki [#10] hozzászólása kapcsán:
Egyáltalán nem baj minél behatóbban megvizsgálni a családon belüli erőszak kérdéskörét, sőt. Én nem is ezért fújok egy táborra se -- ha elfogadom a "fújást", mint szinonimát arra, hogy egy súlyos és a társadalom közérzetét alapvetően befolyásoló problémáról folyó társadalmi vitában veszek részt legjobb tudásom szerint, felhasználva a már rendelkezésünkre álló ismereteket.
Könyvemben az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa Emberi Jogi Bizottságának 1996-ban kiadott meghatározását idézem a családon belüli erőszakkal kapcsolatban (17. old.). Ugyanebből a jogalkotási modellből indult ki az eredetileg 2004. áprilisában a parlament elé terjesztett törvényjavaslat a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról (amelyet később e tekintetben is megcsonkítottak):
"Családon belüli erőszak a valamely családtag által a családon belüli nővel szemben nemi hovatartozása alapján elkövetett fizikai, pszichikai és szexuális visszaélés, amely a könnyű testi sértéstől a súlyos fizikai bántalmazásig, emberrablásig, fenyegetésig, megfélemlítésig, kényszerítésig, üldözésig, megalázó szóbeli visszaélésig, lakásba (helyiségbe) történő erőszakos vagy jogtalan behatolásig, gyújtogatásig, vagyontárgyak tönkretételéig, nemi erőszakig, illetve a házastárs által elkövetett nemi erőszakig, a női nemi szerv megcsonkításáig, a nők prostitúciós célú kizsákmányolásával járó erőszakig, a háztartási alkalmazottak elleni erőszakig, és e cselekmények elkövetési kísérleteiig terjed." |
| |
 |
 |
| viki |
2005.11.11. 22:47 [#20] |
| jó kérdés! Kicsit úgy beszéltek-beszélünk az "uralkodási vágyról", mintha az egy előzmény nélküli isten csapása volna, pedig hát az is jön valahonnan...és itt most nem a bántalmazó viselkedését helyeslem, hanem megpróbálom megérteni. |
| |
| sisso |
2005.11.11. 18:11 [#19] |
| És, ha mi magunk és nem a társunk (vagy akár társ nélkül nők) vagyunk olyanok, akik rendszeresen hangos szóval, vagy durva verbalitással akarjuk lenyomni a másikat, akár a munkahelyen? Akkor mit kell megértenünk, vagy belátnunk, hogy ezen változtatni tudjunk. |
| |
 |
 |
| Herman Judit |
2005.11.11. 15:44 [#18] |
A régi traumák–új párkapcsolat témában osztanék meg néhány gondolatot:
Valóban nagy kihívás párkapcsolatot kezdenünk olyan emberként, aki bántalmazó családban nőtt fel vagy aki felnőttként töltött ilyen közegben hosszasabb időt. A bántalmazás légkörében olyan üzeneteket kapunk, amelyek nagyon megnehezítik vagy egyenesen lehetetlenné teszik, hogy önálló, független és tiszteletet érdemlő személyként gondoljunk magunkra és hogy ilyen szellemben cselekedjünk.
Amennyiben az egykor megélt erőszak hatásait nem értettük meg és érzelmileg nem dolgoztuk fel, könnyen lehet, hogy a jelenbeli bántó helyzetekre bármilyen irányban is, de nem súlyuknak megfelelően reagálunk. A „megértés” azt jelenti, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy milyen módokon és kik bántottak minket, erről képesek vagyunk őszintén beszélni önmagunknak, társunknak, az életünkben fontos és kevésbé fontos személyeknek (ideértve akár az egykori elkövetők konfrontálását is). Ez részben kognitív folyamat, amely az emlékezés és a kimondás aktusán alapul. A „feldolgozás” számomra inkább egyfajta érzelmi keret kialakulását/kialakítását jelenti: meg kell gyászolnunk veszteségeinket, és át kell élnünk azt a fájdalmat, magány és dühöt, amit egykor éreztünk (és sokszor azóta is érzünk). Erre nemegyszer csak pszichoterápiában és ezzel egy időben támogató személyes kapcsolatokon keresztül van lehetőség, mivel a kultúra, amiben élünk alapvetően nem támogatja a gyerekként vagy felnőttként megélt erőszak és sérelmek kimondását. (A gyerekbántalmazás kimondásának tabujáról ajánlom figyelmetekbe Alice Miller értékes könyveit.)
További segítséget jelenthet, ha tisztában vagyunk a bántás és a bántalmazás közötti különbséggel. Ezzel elkerülhető, hogy az amúgy nem uralomra és hatalomra törekvő társunktól érkező esetleges támadásokat ’névértéken’ tudjunk venni, és nem ’félre-reagálni’. Néhány karakterisztikus különbség: a bántás eseti és ritka, kétirányú (mindkét fél elkövetheti), enyhébb eseteket takar (kiabálás, összetört tányér, becsapott ajtó), megbeszélhető, megbocsátható és jóvátehető, egyéni gyökerű jelenség, továbbá az elkövetője felelősséget vállal viselkedéséért, ezért megoldása a kapcsolaton belül van.
Ezzel szemben a bántalmazás egy eszkalálódó folyamat, amely idővel egyre gyakoribb és súlyosabb cselekményekhez vezet, mindig egyirányú (vagyis az egyik fél követi el a másik rovására), súlyos és egymással kombinálódó szóbeli, lelki, testi és szexuális erőszakokat takar, nem megbeszélhető, az általa okozott kár nem megbocsátható vagy jóvátehető, valamely társadalmi rendszer támogatásával történik (társadalmi nemi szerepek, állami be nem avatkozás), az elkövető saját viselkedéséért másokat hibáztat (az áldozatot, az alkoholt, stb.), így megoldása csak a kapcsolaton kívülről érkezhet (távoltarás, áldozat megerősítése).
A szóbeli erőszak témájában minden érdeklődőnek ajánlom Patricia Evans Szavakkal verve… című könyvét, ahol hasznos ötleteket olvashattok a szóbeli erőszak fajtáiról, valamint azokról a technikákról, amelyekkel felmérhető, hogy társunk csak időnként botlik, vagy sajnos olyan ember, aki csak a másik feletti uralkodás keretein belül hajlandó egy párkapcsolatban működni.
|
| |
 |
 |
| "mégmindignő" |
2005.11.11. 15:03 [#16] |
| Szerintem a bárkinél előforduló erőszak, (lehet nő vagy férfi vagy akár gyerek)részben öröklött, erőszakra való hajlamot takar, ehhez jön a "tanult rész" és a környezet hatása. Tudom ezt már cáfolták itt, mikor írtam róla, de tapasztalatból tudom. Nálunk a családban jól, pontosan nyomon követhető az agresszív és a lágyabb, visszafogott viselkedésforma. |
| | Előzmény: [#13 | chemist | 2005.11.11. 12:30] |
| "mégmindignő" |
2005.11.11. 14:53 [#15] |
Osztom. A verbális erőszak sokkal jobban fáj és gyötör belülről.
A volt férjem ha fel akart húzni, vagy meg akart bántani, minden magyarázat nélkül, fensőbbséges hangsúllyal és ajkbiggyesztéssel csak ennyit mondott, "nna, jellemzőő!" Hát ennél nekem több és rosszabb nem kellett. Őrjöngeni tudtam volna és közben fogalmam sem volt, hogy miről van szó. |
| | Előzmény: [#12 | libertine | 2005.11.11. 09:36] |
| loncka |
2005.11.11. 14:22 [#14] |
| Létezik-e már Magyarországon anger management, és ha nem, miért? |
| |
| chemist |
2005.11.11. 12:30 [#13] |
| Biztos, hogy a férfiak erőszakossága főként tanult viselkedés? Itt utalnék arra, hogy az állatvilágban is főként a hímek harcolnak egymással. A tesztoszteron agressziót növelő hatása is közismert, gondoljunk csak arra, hogy az ökör (kiherélt bika) egy erőszakmentes, jámbor állat, míg a bika rendkívül erőszakosan terület- és háremvédő. |
| |
|
|
|
|