 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| További oldalak:
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
| »
|
| erzsicica |
2009.09.01. 10:08 [#63] |
| Sziasztok, indul nemsokára egy helyi gyártású műsor a Viasaton, ahol az énképpel és a tested belső elfogadásával foglalkoznak, minden adásban egy hölgy lesz, még lehet jelentkezni a webkukacviasatponthu-n. A honlapjukon találtok infókat, akinek érdekes lehet. |
| |
|
|
| Reklámszatyor |
2007.08.27. 15:53 [#62] |
Felöltözöm, elmegyek. Azt hiszem, az történt, hogy a vasfegyelmet, amit eddig a nemevésbe fektettem, most a mindennapos mozgásba fektetem. Pont ugyanakkora erőfeszítés minden áldott nap sportolni, mint minden nap nemenni, csak a sporttól boldog leszek. Utána rengeteg parádézás a tükür előtt, és a "kurva jól nézek ki" dicsérőszöveg ismételgetése, ezt igyekszem tanúk nélkül, persze.
Még egy érdekes személyes tapasztalat: talán 20 év elfojtott agressziója jön ki belőlem. Hetente egyszer-kétszer feszült, dühös vagyok - ehhez hasonló, és főleg ilyen intenzív élményeim eddig nem voltak. Ezzel a gyilkos lendülettel indulok el néha az aznapi sportnak, mire hazaérek, visszaváltozom emberré, azaz elmúlik az agresszió.
lpalmer:
A versenysporttal kapcsolatban biztos más a helyzet ( lPalmer ) , de hát azzal nekem nem volt dolgom. Hason fekve olvasás, hason fekve mélabú - ezek mentek versenyszerűen.
Ja, az igaz, hogy nem szabad belelovallni magát az embernek, pl. úgy mint az éhezésbe. Én a kalóriákat sose számoltam. Most olvastam valahol, hogy a sportolás nem azért jó, mert x mennyiségű kalóriát eléget az ember (pl egy szem mazsola, egy falat pacal), hanem mert alapvetően és egész nap többet éget a szervezet. És ami a legérdekesebb: a hobbisportolók kevesebbet esznek, mint a semmilyen testmozgást nem végzők. Ezt magamon nem tudom tesztelni, ugye. |
| | Előzmény: [#59 | Mikianyukája | 2007.08.26. 20:48] |
|
|
| Mikianyukája |
2007.08.27. 15:07 [#61] |
| Reklámszatyor, hallohallo! Írtam nektek mailt. |
| |
| lpalmer |
2007.08.27. 14:39 [#60] |
| Nem rossz ötlet, de nekem például nem jött be a sport. Versenysportolóként az azzal járó kötelezettségektől menekültem a pszichiáter szerint az anorexiával. Most meg nem tudok nem rákattani, ha elkezdem, nagyon nehéz nem túlzásba esni, és a mozgás öröme helyett azon örvendezni, hogy mennyi kalóriát csináltam ki. |
| |
|
|
|
|
| Reklámszatyor |
2007.08.26. 10:47 [#58] |
Idült étkezési rendellenesként szólnék hozzá, és szokás szerint az oktatást-nevelést hibáztatom. Kb 20 év folyamatos koplalás után fedeztem fel a mozgást, sportot. Lehet, hogy röhejesen hangzik, de biztos egyetért velem az összes koplalóművész, hogy a kényszeres fogyókúrázók, anorexiások, bulimiások jelentős része (kivéve a kényszeres edzőket, akik szvsz nagyon rossz edzéstervekkel kínozzák amúgy is elgyötört testüket, de hát izmokat nem lehet a semmiből növeszteni) kínosan ügyel rá, hogy a közelébe se menjen semmilyen sportnak: a kóros testkép sokat segít, hiszen miért akarnád, hogy más is lássa azt a szörnyű testet. Azt hiszem, hogy a középiskolával sok embernek örökre megszűnik a rendszeres sport, mozgás (a napozás, gőz, szolárium stb nem sport!) Egyébként nekem is 20 éve mondogatják, hogy sportolni kell, és megszűnik minden probléma, csak valahogy nem hallottam meg. Szóval, amondó vagyok, hogy legalább az általános iskola-középiskola tehetne sokkal többet a fiatal generáció sportra szoktatásáért. Haha, tudom...
Saját eredményeim néhány hónapos sportolás után:
- büszkeség, elégedettség, életkedv
- súlyingadozás: 0 kg
- evés: muszáj enni, különben meghalok a pályán (az étkezésem továbbra is szelektív, de funkcionális, rituálék nem nagyon vannak, igazából nem érdekel az egész kajatéma)
- külalak: erősebb, izmosabb, miközben súlyingadozás, mint említettem: 0 kg
Szóval, ajánlom mindenkinek. Sőt, lehet, hogy szervezek egy online étkezési rendellenességes mobilizációt, aki bizonyítottan elkezdi és legalább egy éven át nem adja fel (közben nem edzi magát halálra, hanem normálisan sportol, bármit, ami belefér a normális hobbiszintű sportok közé - bazinagy súlyzókat emelgetni pl. nem ér), kap valami ajándékot. Durván anorexiásoknak napi néhány kilométer séta (nem idegbajos rohanás) is ér.
|
| |
|
|
| lpalmer |
2007.08.26. 09:36 [#57] |
| semmi baj. Én sem fogalmaztam pontosan elsőre. A családi mechanizmusok is ismerősek: nálunk is állandó téma volt, hogy ki fogyott, ki hízott, mennyit eszünk, és nagyon zavart. Sőt, ilyen helyzetben a tágabb környezet is ki tudott borítani, igaz, ez részben már az én hibám. Ha megdicsért bárki, hogy jól nézek ki, az két dolgot jelenthetett: tovább kell fogyni, mert jól áll a soványság, vagy pedig meghíztam, és igazából szarul nézek ki, csak azért mondják az ellenkezőjét, mert tudnak a problémámról, és így akarnak segíteni. |
| |
|
|
| hallohallo |
2007.08.25. 23:28 [#56] |
sajnálom, nem kioktatni akartalak, csak érzékenyen érintett a téma, meg amit írtál.
elhiszem, hogy terápián működik a "tukmálás" - vagyis rendszer, odafigyelés, kényszerítés.
családon belül sajnos másképp működik, legalábbis az én tapasztalatom szerint. pláne, hogy általában a családi mechanizmusok az okai az evési zavarnak (ha már így belementem, saját példa: családom tukmál, én ezért zabálok, hogy örüljenek, aztán hánytatok, aztán tornázom, mint a bolond, ők meg szisztematikusan mondják, hogy minek tornázom annyit, nem kéne, aztán meg tapsikolnak hogy milyen szépen lefogytam. hm.) és ezért az állandó téma: az evés, a fogyás, a hízás.
a szaktanácsok is azt mondják, evési zavarosnál lehetőleg elő se hozzuk az evés témát. ha a barátod így odafigyel, nagyon szerencsés vagy. megjegyzem, én is, engem is a kedvesem rakott össze, és ő figyel oda ilyenekre. |
| | Előzmény: [#55 | lpalmer | 2007.08.25. 21:33] |
|
|
| lpalmer |
2007.08.25. 21:33 [#55] |
| hallohallo! Fölösleges ez a kioktató hangnem. Én csak tanácsot próbáltam adni, magam is evési zavarosként. Kamaszkoromban a Vadaskertben voltam egy évig, anorexiásként anorexiások között. Ott naponta ötször leültettek minket és enni kellett. Volt nagy sírás-rívás, de hosszú távon (a pszichiáter, csoport-és családterápia mellett) jót tett. Egyszerűen rá voltunk kényszerítve, hogy újra megtanuljunk enni. Most, évekkel később kezdett visszatérni a probléma. Ha nem figyel rám senki, nem eszem. Nagyon sokat segít, hogy a barátom naponta rákérdez, mit ettem ma, és megkér, hogy egyek. Neki nem hazudnék soha. A cseszegtést így értettem. És nekem használ(t). |
| |
|
|
| hallohallo |
2007.08.25. 20:59 [#53] |
ez oké, nincs gond (hehe, mondom az én plusz öt-tíz-húsz kilómmal, ki mit tart normális testalkatnak :))
amúgy voltam (vagyok? elmúlik ez egyáltalán teljesen?) bulimiás.
akkor 45 kiló voltam, mégis kövérebbnek láttam magam, mint most, 65 kilósan. mit mondjak, meghatározó volt a családi légkör abban, hogy a legkönnyebben elérhető cél és sikerélmény a fogyás volt.
most, hogy vissza ne essek, még véletlenül se, nem engedek semmilyen "ki hány kiló" "fogyni kéne" "nem is vagy te kövér" témát a közelemben, és nem fogyókúrázom. a gond, hogy nem is sportolok, annak az egészségem látja kárát, de soha életemben nem sportoltam/tornáztam rendszeresen, csak egyszer: a bulimiás időszakban. szal ha betegség miatt ágynak dőlök, a májamnak kampec :) |
| |
| További oldalak:
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
| »
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
