 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| További oldalak:
« |
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
| 7
|
8
|
9
| »
|
| lulu |
2004.12.14. 20:24 [#23] |
hello,
az biztos, hogy egy analitikus cikkben, elmeletben olvastam az archaikus anyasaggal egyuttjaro-jarhato gyermekmegolessel. Itt volt pelda ez az archaikus nepeknel levo szokas is, ami nem ritualis, csak letezo. (Jo lenne, ha ezt egy kulturantropologus is megerositene.)
Ez nekem nagyonis elkepzelheto, hiszen ettol a beszukult tudatallapot+szeparacio-mentes viszonyulas a gyerekhez-ez eredmenyezhet ilyen cselekedetet. Allitolag ez kesobb is elofordulhat, ha nagyon traumatizalt helyzet alakul ki a realis eletben. Ja es ez teljesen mas, mint a szules utani depresszio! |
| | Előzmény: [#22 | danaida | 2004.12.14. 11:00] |
|
|
| danaida |
2004.12.14. 11:00 [#22] |
Sziasztok,
csak annyit, hogy az említett depresszió nem azonos azzal az állapottal, aminek többen hiába keressük nevét memóriánkban...
Van egy konkrét ön-és közveszélyes állapot ilyenkor, szerencsére nem gyajkori, de létezik, ilynekor szoktak kiugrani az ablakon stb. Na, majd utánajárok, hogy ne legyen ez olyan ködös.
Én a rituális emeberevést vagy mittoménmit nem keverném ebbe bele, mondhatnánk erre, hogy a macska is megeszi beteg kölykeit stb, na de ez nagyon-nagyon teljesen más! |
| |
| lulu |
2004.12.14. 08:13 [#21] |
palkata, gem,
nem beszeltunk masrol. |
| |
|
|
| palkata |
2004.12.14. 03:50 [#20] |
abszolut nem értek hozzá.
se a jogi, se az érzelmi, se a pszichobaromsági, se a kult antropológiai vonatkozásához. Mégis azt gondolom a józan eszemmel, hogy a nők nem maguktól "vetemednek" ilyesmire, hanem valami kívülről jövő és nagyon szorító kényszer hatására cselekszenek.
Ha benézünk az esetek mögé, leásunk a tettek aljára, stb., soha nem a gyerekkel szemben érzett gyűlöletet látjuk (esetleg a szülő nő egóját), hanem félelmet a mit szól a családom, mit szól a külvilág kategóriájában. Csupa külső kényszert, gyakorta anyagi megfontolást. Az a hét eset, amit végigkísérhettem, például mind erről szólt, de nyilván lehetnek más minták is. Nem tudom, tényleg nem tudom, csak gondolom, hogy a publikált- dokumentált gyerekgyilkosságokat mind nagyon komoly krízishelyzetben (üldözés,erőszak, háború, kicsi falu, karrier, stb)követték el (ide nekem még az abortuszok is beletartoznak, de ez itt off) és pont ezért gondoltam mindig, hogy a látszólag nyugodt körélmények közt elkövetett gyilkosságnak is ugyanaz lehet az indoka.
Mindegy, nem én fogom megoldani, én csak annyit tudok, hogy az én ismeretségemben előforduló, és hasonló helyzetben lévő nők mind nagyon örültek volna egy humánus és őket ill. gyermekeiket is tiszteletben tartó megoldásnak. Ami most nincs. Helyette latin szavak vannak és címkék, és ehhh nem is mondom tovább. |
| | Előzmény: [#17 | lulu | 2004.12.11. 23:39] |
|
|
| gem |
2004.12.13. 18:51 [#19] |
lulu, én erről nem hallottam....mármint, hogy az anya megeheti a gyermeket.A kannibalizmus általában rituális és arról szól, hogy az illető(akit megesznek)ereje és tudása átszálljon a törzs többi tagjába.Ezzel szemben én úgy látom, hogy a gyermeküket általában azok az anyák ölik meg akik kétségbeejtő, számukra megoldhatatlan helyzetben vannak.
A terhességi depresszió persze létezik, valamilyen szinten én is átéltem,az valami olyasmi érzés, hogy idegen vagyok ebben a helyzetben.....legalábbis nálam így jelentkezett.
|
| |
|
|
| danaida |
2004.12.13. 13:30 [#18] |
Szerintem sem szabad elhallgatni a valóságot a gyerek elől. (Gondoljatok - viccen kívül - Oidipuszra.) Előbb-utóbb mindig kiderül.
Hallottátok már valaha Boldizsár Ildikót meseterápiáról beszélni? Én tőle hallottam, hogy egy testvérpár, akik nem tudták, hogy örökbefogadott gyerekek, a következő mesét írták. (Lehet, hogy a madárnevekre már rosszul emlékszem.) Szóval hogy élt két kis varjú, és egy gólya gondozta őket, és hiába volt a gólya kedves, hiába adott meg nekik mindent, a két kismadár örökre szomorú maradt.
Jó, lehet, hogy ez így most sehogyse hangzik, talán hülyeség is volt úgy tenni, mintha idézni tudnám, csak valahogy "bizonyítani" akartam, amit hallottanm, mert bizony alig álltam meg sírás nélkül akkor is, most is...
Mondjuk amit Sisso írt a "színekről", én azt megértem. Nem kell az egész világnak ránézésre tudni, mi a szitu. De családon belül nem titkolható. |
| |
|
|
| lulu |
2004.12.11. 23:39 [#17] |
sziasztok,
vmi miatt nem jut eszembe a szules utani depresszio, talan postnatalis depresszio? Egyebkent ezzel a korszakkal egyre tobben foglalkoznak, mar a terhesseg alatti erzesekkel is, ez tenyleg nagy fontossagu.
A gyerek megoleserol nekem megis mindig az archaikus anyasag jut eszembe, vagyishogy ekkor meg az anya sem valasztja le magaban kulonallo emberkent a gyereket, azt mintegy teste reszekent fogja fel. Ebbol aztan az kovetkezhet, hogy azt tesz vele amit akar, mert az "ove". Ha ilyet halok, mindig arra gondolok, hogy egyes primitiv nepeknel abszolut megengedett, hogy az anya szules utan megegye a gyerket, ha lany, vagy ha mar sok van neki. Mert az ove.
Ha igy nezzuk, ez a tett tenyleg nem buntetheto. |
| |
|
|
| panna |
2004.12.10. 23:00 [#16] |
Nem értek egyet Veled, sisso. Nem az a fontos, hogy ki szülte, ki nemzette a gyereket, hanem az, hogyan nevelik. Az én fiaim sokkal jobban kötödnek a nevelőapjukhoz, mint az igazihoz. Pedig az igazi apjuk nagyon rendes, törődik velük és tűzbe menne értük. Ha minden válás olyan lenne, mint az enyém nem lennének sérült lelkű gyerekek. Csak a nevelőapjuknak több érzéke van a gyerekneveléshez, pedig neki nincs saját gyereke. Ez már végleges állapot, mert a kisebbik fiam is 19 éves.
A házban van egy baráti család. Ők adoptálták az örökbrfogadott gyereket, de biztos-ami biztos alapon 16-18 éves korában megmondták neki. A srác megvonta a vállát és közölte, hogy "nekem ti vagytok a szüleim" és nem foglalkozott többet a dologgal. |
| |
|
|
| sisso |
2004.12.09. 23:06 [#14] |
szerintem semmiképp nem jó, ha valaki úgy tesz, mintha ő szülte volna
bármikor kiderül egy életre annyi a gyerek lelkivilágának
és úgy érzem az sem megoldás, hogy enm nyomoznak az anya után, az lenne a megoldás, ha segítenének neki, hogy ne kelljen elrejtőznie és vállalhassa arccal a gyereket, vagy akár azt is, hogy örökbe adja
nehéz, de sokal nehezebb egy névtelen gyerekelhagyást, avgy egy csecsemőgyilkosságot feldolgozni, sőt szerintem lehetetlen feldolgozni egy életen keresztül |
| |
| További oldalak:
« |
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
| 7
|
8
|
9
| »
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
