 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| torokmonika |
2005.08.31. 17:51 [#23] |
| A sikeres és életük közepére komoly karriert befutó emberek körében az is válságot okozhat, hogy meg kell válniuk egy illúzótól, nevezetesen attól, hogy "ha egyszer elérem, azt amire vágyom, akkor attól kezdve azt csinálok, amit akarok, szabad vagyok, nem kell bűntudatot érezem, vagy kényszerítenem magam dolgokra, amelyeket addig a karrierem érdekében tettem. Az emberek csodálni fognak és sérthetetlen leszek." De a valóságban nem ez történik. A csúcson lévő embereket nem csodálják, nem sérthetetlenek, sőt nemritkán sokkal több kritikát kapnak és több destruktív irigységben van részük, mint ha kevésbé sikeresek lennének. A "gyöztesek" is állandó kritikának vannak kitéve. Elismerés és szeretetet helyett igazságtalan támadásokban lehet részük és gyenge pontjaikat környezetük folyamatosan felmutathatja. |
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:51 [#22] |
Mindenki fejében van egy ún. szociális "óra": körülbelül mikor kell megházasodni, gyerekeket vállalni, a karrierben a csúcsot elérni. Ez mostanában fiatal, az üzleti életben dolgozó emberek körében felborulni látszik. Már 25-3o éves fiatalok felelősségteljes irányítói pozícióba kerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy mire középkorúak lesznek gyakorlatilag nincs hova tovább lépniük a karrierjükben, nincsenek szakmai céljaik, elvesztik az irányt, nincs kihívás. Azok a fiatalok, akik nagyon korán kerülnek vezető pozícióba általában nagy küzdő szellemmel rendelkeznek, szeretik a kihívásokat és a versengést. Az ilyen személyiségű ember hamarosan unatkozni kezd, ha nem lát maga előtt izgalmas és próbára tévő feladatot. A középkorú vezetők hetven százaléka egy vizsgálat szerint karrier változást akar, valami újat szeretne kipróbálni. Ez azonban családdal, gyerekkel nehéz, mert egy meghatározott jövedelem köré építették fel az életüket, amelyhez képest olyan foglalkozásra váltani, amely izgalmasabb ugyan, de lényegesen rosszabb életszínvonalat biztosít félelmetes.
Egy másik probléma az, hogy ahogyan a középkor felé közelítenek egyre nyílvánvalóbb a "csodagyerekek" számára, hogy ahogyan ők helyébe léptek huszonévesen a középkorú kollégáiknak az új huszonévesek hamarosan kiszorítják őket és a megszerzett tapasztalataik, amelyekre értékként gondolhatnának, nem értékes és elismert áruk. A statisztikák azt mutatják, hogy 35-4o éves kor között magasabb a halálozás ezeknél az embereknél, akik nagyon fiatalon elérték a csúcsot a vállalati vagy szakmai hierarchiában.
|
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:50 [#21] |
| Az a gondolat, hogy a házastárs már soha nem lesz az, akivé tenni szerettük volna, hiszen ha eddig nem sikerült megváltoztatni, akkor most már talán nem is lehet, kapcsolati krízist hozhat létre. Az őszinte szembenézés azt is eredményezheti, hogy valaki felismeri, hogy az akivel együttél nem a megfelelő partner. Ez lehet konstruktív is. Az eltávolodás vagy tényleges válás mindkét fél számára új teret nyithat az egyéni fejlődésre és kibontakozásra és olyan kapcsolat létesítésére, amely az új, integráltabb személyiségnek felel meg. |
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:50 [#20] |
Az interjúk szerint körülbelül az emberek 75%-a keresztülmegy egy komolyabb krízisen, akkor amikor 40-45 éves korában elkerülhetetlenül felismeri saját halandóságát, és azt, hogy a halál, a destrukció, a rossz az része a világnak és önmagának is. A szülők hanyatlása is arra figyelmeztet, hogy nem tudják felnőtt gyereküket sem önmagától sem a világ fenyegetéseitől megvédeni. Míg korábban a „születéstől eltelt idő”-ben gondolkodnak az emberek ezt most felcseréli „az életből még hátralévő idő" - ben, az élet végességében való gondolkodás. Az interjúalanyok úgy érezték, hogy fizikailag hanyatlanak. Többet foglalkoztak az egészségükkel, hipochonderré váltak. Ezzel együtt hajlamosak voltak sok mindent megkérdőjelezni az addigi életükben. Az idő korlátozottságának a felismerése azzal is járt, hogy úgy érezték, ha valamin változtatni akarnak az életükben, akkor azt még most kell megtenni, különben örökre elvesztik a lehetőséget.
Ebben az időszakban előtérbe kerülnek azok az álmok és törekvések, amelyeket a fiatal ember elfojtott annak érdekében, hogy a társadalmi, vagy szülői elvárásoknak megfelelően elkezdjen egy karriert, vagy létrehozzon egy családot. Az illúziók elvesztésével általában az jár együtt, hogy a középkorú emberek egy része megkérdőjelezi a házasságát, a munkáját, más személyes kapcsolatait, akár egész addigi elképzeléseit.Ezért nem ritka, hogy változtatni akarnak, új foglalkozásba fognak vagy újraházasodnak, hogy egy megítélésük szerint jobb egyensúlyt hozzanak létre az életükben, amely jobban megfelel a sokáig tagadott szükségletekenek. Az elvesztett fiatalság utáni vágyakozás a férfiaknál megnövekedett szexuális vágyban mutatkozhat meg.
Azt, hogy mi történik ugyanebben az időszakban a nőkkel, egy újságíró nő ugyancsak bestsellerré vált könyvéből ismerte meg a világ. Gail Sheehy mind férfiakkal, mind nőkkel készített interjút. Megállapításai szerint nőknél a menopauza közeledte és a gyerekek felnövekedése és otthonról való elkerülése okozhat krízist. Ezt az időszakot azok a nők élik át a legkönyebben, akik többféle szerepet éreznek fontosnak. A munka és karrier, az anyaság és a feleség szerep összeegyeztetése bár sok stresszel jár, úgy tűnik mégis nagyobb általános elégedettséget eredményez a nők körében, mint az, ha életük közepén felismerik, hogy valamelyik szerepet ezek közül megtagadták, például a karriert, mert azt a házastárstól várták. Különösen nehéz lehet ez a felismerés akkor, ha a házastárs az áldozat ellenére nem valósította meg és egyértelműen már nem is tudná megvalósítani azt a karriert, amelyre mindketten "szerződtek".
|
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:49 [#19] |
A felnőttkor közepe hagyományosan 35-55 évig tart. Ez egy meglehetősen tág intervallum, amelyen belül egyéni fejlődéstől, fizikai állapottól stb függ, hogy ki mikortól és meddig tekinti magát középkorúnak. Az élet közepéről, mint a serdülőkorhoz hasonló problematikus időszakről az első részletesebb leírások a hetvenes években születtek az USA-ban. Érdekes módon férfi kutatók, kizárólag férfiakat kérdeztek és ezért az életközepi krízist sokáig csak férfiak esetében értelmezte a szélesebb közönség, akik számára a "Középkorú férfi" vagy a költői "A férfi életének évszakai" című könyvek bestsellerré váltak Definíciójuk szerint az életközepi krízis olyan pszichés és fizikai zavar, amely akkor lép fel, amikor a fejlődési kérdések azzal fenyegetnek, hogy túlszárnyalják azokat az erőforrásokat, amelyeket az adott személy a velük való megküzdésre fordítani tud.
A művészekkel, vállalati vezetőkkel, tudósokkal, írókkal, munkásokkal stb. készített interjúk alapján felvázolták az egyes személyek életrajzát és életstruktúráját. Az élet struktúra magába foglalja a személyiséget, a karriert, a házasságot és más emberi kapcsolatokat, értékeket stb. Ezek alapján a felnőtt élet meghatározott, a korral együttjáró szakaszokra oszlik. Egymást váltják a stabil időszakok, amikor a fejlődési feladatokat megoldják a személyek és aktívan törekszenek egy célra, és az átmeneti időszakok, amikor az emberek megkérdőjelezik az életük irányát, fontos döntéseket hoznak és új irányokat fedeznek fel. Az életnek ezek a szakaszai dinamikusan változnak. A változás származhat belső konfliktusból és származhat külsőből A harmincas évek változásait egyfajta újraértékelés, majd a negyvenes években az életközepi változást a sokkal intenzívebb keresés jellemzi, amely komoly érzelmi viharral járhat. Ezt az időszakot nevezték el életközepi krízisnek, mert olyan belső felkavarodás jellemzi, amely a neurózisra emlékeztet.
|
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:48 [#18] |
Dr. Fülöp Márta : Az életközepi krízis
A felnőttkori fejlődésben a leginkább tanulmányozott időszak az ún. "életközepi krízis". Elsőként Jung foglalkozott vele. Jung szerint a harmincas éveinek végére a legtöbb ember már döntött az élete fontos kérdéseiben: megházasodott és foglalkozást választott magának. Ezért élete közepén egy nagyon más dolog kezdi el foglalkoztatni. A komoly, nagy életdöntések helyett sokkal inkább a belső jelentés megtalálásának a szükséglete jellemzi az embereket A legfőbb kérdés nem az, hogy "mi legyek" és hogy "kit válasszak házastársnak, aki majd gyermekeim apja/anyja lesz", hanem az, hogy "milyen mélyebb értelme volt és lehet a jövőben az életemnek" Az emberek nem annyira külső elérendő célokat fogalmaznak meg, hanem sokkal inkább belső, önmaguk -identitásuk - lényegéből fakadó okot kell találniuk a létezésükre. Extravertált, kifelé forduló, impulzív egyénből intorvertáltabbá, befeléfordulóbbá, spirituálisabbá válnak és az újonnan felismert belső lényeg megvalósítása válik a legfontosabb céllá. Jung ezt az időszakot tekinti a leglényegesebbnek, egyben a legveszélyesebbnek is egy ember életében. Ha az energia, ami eddig a mindennapi, konkrét elérendő célok és vágyak kielégítésére fordítódott, nem használódik fel kulturális és spirtiuális célokért, akkor felboríthatja az egyensúlyt.
Jung leírása soha nem vált közismertté vagy népszerűvé, de akkor amikor az USA-ban néhány pszichológus és újságíró a hetvenes években megjelentette főként életút interjúkon alapuló vizsgálatainak eredményét, az "életközepi krízis" hirtelen közismert kifejezéssé vált és a "kapuzárási pánik"-kal együtt része lett az emberek mindennapi diskurzusának és a médiában is nagy figyelmet kapott. Az emberek már-már természetesnek, szinte elvártnak tekintik, hogy 35-45 éves koruk körül "válságba" kerülnek és minden olyan érzelmi és kapcsolati problémát, amely ebben az időszakban lép fel a sajátos "krízis" számlájára írnak és abban a hiedelemben élnek, hogy 4O éves kor körül szinte törvényszerűen megnövekszik a különválás, a válás, a munkahelyváltás, a pszichológiai és pszichiátriai kezelések száma, valamint az öngyilkosság, Ugyanakkor a demográfiai mutatók ezt nem támasztják alá. A válás pl.sokkal gyakoribb a házasságok kezdetén, az öngyilkosság a fiatalabb és az öregkorban tetőzik, a pszichiátriai kezelések sem ebben az életkorban érnek el csúcs számokat. Ezek persze nagyon komoly mutatók, lehet, hogy az életközepi krízis kevésbé látványos és súlyos változásokhoz vezet, sőt éppen a fentiekkel ellentétesen az eredménye lehet kifejezetten pozitív: a belső kreatív erők felszabadítása, a személyiség egészének a valóságosabbá, hitelesebbé, őszintébbé válása. A krízis tehát félrevezető elnevezés, mert azt sugallja, hogy valaki válságba kerül, de kevéssé foglalja magába azt, hogy ez a válság nemcsak romboló, hanem építő is lehet.
|
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:47 [#17] |
addig, míg elmosogattuk és arrébb húztok néhány hegyet, terjesztenék némi ismeretet, jó? szabad?
|
| |
|
|
| torokmonika |
2005.08.31. 17:02 [#16] |
| nagyon velkám! valójában úgy hat hónapja azon mozgom, hogy létrehozok egy alapítványt az életközépi krízis kezelésére - biztosan tudjátok, miről van szó (ha nem, csámcsorászhatunk rajta), mert állatira kikérem magamnak, hogy miközben komoly szakirodalma van már a három éves kislányok nemi identátásának rendebetételének (de szép szerkezet), a kamaszlányok tök érthető problémái megoldásának, a fiatal csajok hihetetlen problémáinak - a legstrapabíróbb rétegről senki nem beszél, holott tényleg a 35-55 közti nők viszik a hátukon a világot, ők dolgoznak a legtöbbet - és persze ők szívnak a legtöbbet, mert a legtöbb problémát is bevállalják (és amennyire lehet, megoldják), ideértve a gyereknevelést, a kamasztartást, a párkapcsolat valódi buktatóit (hadd ne tartsam a huszonévesek problémáit ugyanilyen értékűnek), a szerettek ápolását, később eltemetését. de ami a legfontosabb: kimondják erről a korosztályról, hogy á, már nem számít - miközben még mindig legalább huszonöt aktiv éve van!!!! hihetetlenül lekezelő mindenki sztem a középkorú nőkkel (és nem is tetszik a meghatározás) |
| |
|
|
| "mégmindignő" |
2005.08.31. 16:54 [#15] |
| Jelentkezem, én is elég sokkal múltam 20. Nem érzem magam öregasszonynak, sőt jobban érzem magam a bőrömben, mint 20 évesen! |
| |
| polaris |
2005.08.31. 15:33 [#14] |
| ha nem az informátorodat véde, a politikust miért? igaz, talán nem is annyira egyedei, s akkor, jelenségszerüen tök mindegy, ki az a maláj... :) |
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
