 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| loncka |
2005.08.29. 11:45 [#41] |
| Pedig a szerelemnél csak az álmodozás szebb :) |
| |
| "mégmindignő" |
2005.08.29. 11:44 [#40] |
| Lehet, hogy furcsa, de elérhetetlennek tűnő férfiak, pl. színészek sosem érdekeltek, még csak nem is alkottam személyesnek tűnő véleményt rólu. (pl. bírnám stb.) |
| |
| loncka |
2005.08.29. 11:26 [#39] |
| Azért Csónak Rívsnek én is adnék egy esélyt :) |
| |
| "mégmindignő" |
2005.08.29. 11:14 [#38] |
| Az élj a mának és az öszes többi egyéb felfogás és lehetőség is mindig a pillanattól függ és az egyéntől,aki éppen az adott pillanatot megéli. Valóban nemlétezhet örök szerelem, bár szeretném, ha a jelenlegi amiben most élek, nálam már örök lenne. Az viszont vitathatatlan, hogy a szerelemnél szebb, elementárisabb és pozitívabb érzés nem létezik, képes teljesen más embert csinálni bárkiből a boldog szerelem és éppen ezért én is híve vagyok jó értelemben "az élj a mának". |
| |
| polaris |
2005.08.29. 11:04 [#37] |
| nem mindig, de olykor elég a csak mának, csak úgy... kapcsolata válogatja... |
| |
| loncka |
2005.08.29. 10:21 [#36] |
| Amíg tartott, addig a mának éltünk. Ettől volt olyan szép és felejthetetlen. Amikor vége lett, akkor még hittem abban, hogy egy kapcsolat holtomiglan is tarthat. Ebben mindig átkozottul tudtam hinni. Mindig irigyeltem azokat, akik nem sokat gondolkoznak, csak élnek, csak megházasodnak, gyereket szülnek, aztán meg elválnak. Már-már valamilyen program szerint élik életüket, a jól bejáratott utakon. |
| | Előzmény: [#35 | polaris | 2005.08.29. 09:53] |
| polaris |
2005.08.29. 09:53 [#35] |
| hogy élj mának, az alkalomnak szóba se jött? más kapcsolatok së szoktak holtomiglan tartani... |
| |
| loncka |
2005.08.29. 09:49 [#34] |
| Mire életem egyik legjobb pasijáról kiderült, hogy +10 év írható a javamra, már késő volt :) Nekem halálközeli félelmem van a túl nagy korkülönbségektől, mindegy hogy kinek a javára. Így szerelem ide meg oda, egy gyönyörű hátraszaltóval kitornáztam magam a kapcsolatból. Nem éreztem magam biztonságban egy nálam jóval fiatalabb férfival, mindig a jövő járt az eszemben. Továbbá nem hiszek abban az életfilozófiában, hogy a szerelem mindenek felett... és hogy minden akadályt legyőz, és hogy semmi sem számít, a korkülönbség sem... Ennek ellenére minden elismerésem a körkülönbséges pároknak. |
| |
| polaris |
2005.08.29. 09:35 [#33] |
| boszi - az ilyen sztorik visszaadják az alapvetö de sokszor megtépázott hitemet: La vita è bella! :) |
| |
|
|
| "mégmindignő" |
2005.08.29. 09:04 [#32] |
Erre nekem kivételesen egy nagyon szép történetem van. 28 évesen voltam másodzsor elvált aszony akkor már egy gyerekkel. Ahol dolgoztam, oda GYES-ből visszatérve, áthelyezéssel kerültem. (mert korábbi helyemen ott dolgozott az anyósom)A válás, a csalódás, az önbizalomvesztés és a magányosság miatt visszahúzódó, félénk voltam a férfiakkal, de az is benne volt, hogy rájuk nézni sem bírtam az egy személy miatt az összesre kivetített haragtól, valamint szintén e miatt zavarba is jöttem folyton. Szörnyű volt!!
Volt ott egy osztályvezető, 23 évvel volt idősebb, mint én, (két évvel volt fiatalabb az apámnál) boldogtalan, megunt, gyermektelen házasságban élt, menekült a felesége elől, de ez nem a lényeges... Halálosan szerelmes volt belém, de én nagyon sokáig nem vettem észre. Csak egyszerűen valahogy mindig a közelemben volt, segített, ha zuhogott az eső, hirtelen megállt mellettem a trabant, ha piacon tele voltam szatyorral, egyszercsak megjelent, szinte észrevétlenül óvott, a kolléganők piszkálódásaitól, a főnökök szekatúrájától, mindig észrevétlenül elmondta mi történt az értekezleteken, stb. Tényleg nagyon naiv és megbántott lehettem, mert sokáig nem észleltem ebből semmit, aztán valahogy egyszerre csak kiderült, először megijedtem, kerültem, elképzelni sem tudtam, hogy mellettem legyen, de olyan kitartó és olyan tiszteletre méltó, megható volt a szerelme, hogy végül legalább öt évig, olyan szolidan együtt jártunk. Az ő szóhasználatával élve én szabad voltam, de nem volt mellette senkim. Utólag visszagondolva, senki nem szeretett úgy, mint ő, hihetelenül tisztelt és csodált, mint nőt. Rengeteg ajándékot kaptam tőle, gyönyörű virágcsokrokat, verseket is írt hozzám és mindenben segített a háttérből... Akkor talán nem is tudtam így elemezni, csak jól esett a gondoskodása, a figyelme, a tanácsai, a szeretete...nagyon mély és megható volt a szerelme... Hogyan lett vége?, sosem lett vége...az ő részéről az érzésnak, amíg Pesten éltem a távolból figyelte a sorsomat, szoktunk néha beszélgetni...egy idő után ő mutatott be nekem valakit és azt mondta, ha tíz évvel fiatalabb lenne mindent feláldozna, megváltoztatna értem, de belátja, hogy később nem működne a dolog, amikor én még fiatal lennék, ő már nem illene hozzám...én még sokáig ragaszkodtam hozzá, olyan apapótlék, öregbarát lett belőle, de ő visszahúzódott, mint partner és az élet oldotta meg a helyzetet, más munkahelyre kerültem, de nem vesztettük szem elől egymást, mert közel lakott hozzám... most amikor elköltöztem, szerencsére összefutottunk és elbúcsúztam tőle, sok szerencsét és boldogságot kívánt az új életemhez.
(nem a gazdag, jómódú öreg pasi és a csinoska butuska esete volt a miénk) |
| | Előzmény: [#15 | polaris | 2005.08.28. 15:19] |
|
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
