 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
| Arquiel |
2009.03.08. 14:34 [#13] |
Ez egy ördögi kör. Generációról generációra öröklődik a bántalmazó-bántalmazott (áldozat) szülő-gyerek viszony egészen addig, amíg fel nem ismeri valaki, hogy hoppá, valami nincs rendben ezzel.. Apámat is bántalmazták, ő ezt úgy vészelte át, hogy az összes rossz érzését, sérelmét önvédelemből elnyomta. Számára az erőszakos viselkedés normális. Ebben nőtt fel. Állítólag ez úgy működik, hogy amikor engem bántalmaz, akkor a saját gyerekkori érzéseit játssza újra, tehát úgy bánik velem, ahogy vele bántak gyerekként.
Egyenlőre egyedül, azután nyár közepétől hozzám fog költözni a barátnőm.
Az intelligencia kérdése.. azt hiszem, hogy ez épült be leginkább abból a sok mocsokból, amit kaptam.. hogy buta vagyok. Emiatt a mai napig nagyon idegesít, ha valakivel beszélgetek és ő visszakérdez, hogy "érted?" :) |
| | Előzmény: [#12 | subculturalgirl | 2009.03.08. 14:09] |
|
|
| subculturalgirl |
2009.03.08. 14:09 [#12] |
Sokszor a szülő csak a fáradságát, haragját tölti ki gyereken, nem? Persze ez is ugyanolyan pusztító tud lenni, főleg, ha a gyerek nem érti, hogy az anyja/apja csak azért csinálj aezt, mert hülyére dolgozza magát azért a kevés pénzért, amit azt se tudja, hogy osszon be. "Trehány, lusta disznó, nincs benned semmi életrevalóság, megalszik a tej a szádban, stb. "
A "nye-nye-nye," ahogy csak én szoktam mondani, ha ilyen szülőt hallok a gyerekét letromfolni utcán, buszon... A szülői szeretet, szoktam gunyorosan megjegyezni magamban. "Ne hagyd magad" próbálom telepatikus úton közvetíteni a gyerek felé. :D
Undorító, ha egy szülő a gyereke pofájába vágja, hogy gondoskodott róla, etette, ruhézta, tanítatta, külön szobát, később lakást biztosított számára, stb. Most örüljön a gyerek, hogy nem adták intézetbe? Ő akart megszületni? Ezt valaki egyszer feltette gyakorikérdésekre. Mi alapján meri mondani egy szülő egy gyereknek, hogy "húzd meg magad" - ezt azt jelenti, "örülj, hogy élhetsz" Ha nem is akarta, arról nem a gyerek tehet, meg arról se, ha anyagilag nehéz felnevelni. ... Olyan mérges tudok lenni, ha ilyesmit hallok....
Arquiel, megmondhatod apádnak, hogy ha "buta" és "életképtelen" vagy, az az ő hibája, mert vagy tőle örökölted (vigyázz, meg ne üssön), vagy ő nem tanított eleget és nem készített fel az életre. Micsoda logikátlan dolog egy ember részéről a sajét gyerekét becsmérelni, hiszen nagyrészt ő tehet róla, hogymilyen!!! Ráadásul mindezt a nevelés nevében!.... Na persze! A sajét frusztrációját vezeti le rajtad, vagy mi?
Vagy fiút akart, nem ez áll a háttérben??????
Az elismerés hiánya borzasztó tud lenni, de ahogy egyre idősebb az ember, egyre inkább magának teljesít, és nem másoknak.
Menj el ebből a pusztító környezetből mihamarabb. Egyedül fogsz lakni?
Ja a pasikról meg, akik szerint "te nem vagy elég intelligens beszélgetőpartner", én csak azt tudom mondani, a férfiakkal való kapcsolataim 90 százalékában az ellenkezőjét tapasztaltam. 20 évesen viszont (most 28 vagyok) én is oda voltam meg vissza egy beképzelt pojácától, aki (a szülei pénzéből) 2 verseskötetet adott ki, és azt éreztem, ő milyen intellgens, művelt, művészi stb., úgy éreztem, összezsugorodok mellette, állandóan féltem, hogy nem tudok megfelelő szinten válaszolni az eszmefuttatásaira, stb.; aztán pár évvel később rájöttem, hogy leginkább egy viccfigura. Az akkori önbizalmammal, amire pár évvel később szert tettem, simán megettem a gyereket vacsorára, és akkor már ő érezte kevésnek magát mellettem, mert konferenciákon szerepeltem, felvettek PhD hallgatónak stb. Akkor, amikor 20 évesen szerelmesen, áhítattal hallgattam, fene gondolta volna, hogy egyszer így megfordul a helyzet.
Hozzáteszem, ő sose mondott rám semmi rosszat. De tanulságos lehet számodra a történet annyiban, hogy ha egy pasi becsmérel, ne hagyd magad, mert "felsőbbrendűsége" mögött a beképzeltségen kívűl (amivel sok pasi nincs híjával) gyakran nincs semmi. |
| |
|
|
| virgo |
2009.03.08. 13:44 [#11] |
Ne dőlj be.
nemrég beszélgettem MSN-en egy 16 éves lánnyal, aki szegről-végről a rokonom, és kislánykora óta nem láttam. Azt találta írni, hogy az osztálytársai fele elkényeztetett úrigyerek. Mondtam neki hogy az nem a gyerekek hibája, hanem azoké, akik fényesre nyalták a seggüket...Semmivel se rosszabbak vagy kevésbé életrevalóak a mai gyerekek mint mi, csak azokat a hibákat nyögik, amiket mi-szülők- követtünk el, olyan címszó alatt, hogy mi jót akarunk.
Nem könnyű az út amire léptél (mivel nem tanítottak meg küzdeni), de sok sikert hozzá. |
| |
|
|
| Binary |
2009.03.08. 11:59 [#9] |
Na, akkor nagyon egy húron pendülünk:)
Hát hasonló volt a helyzet akkor, amikor 17 évesen elkezdtem dolgozni: egyszerűen nem akartam tőle egy ruppót sem. És bejött, és kurvajó, ezzel elvettem tőle a belepofázási alapot:)
Mindenesetre egy ilyen "új élet" vagy mi elkezdéséhez önbizalom kell, de nagyon. Bízz csak meg Magadban, hidd és tudd, hogy van erőd az asztalra csapni, és változtatni, azt mondani, hogy mostantól minden úgy alakul majd, ahogy Te akarod. Bízzál önmagadban, felelj meg Magadnak, aztán szép lassan megtalálnak azok az emberek, akik ezt elfogadják, és úgy csípnek, ahogy vagy:)
Optimistán, pozitívan!:) |
| | Előzmény: [#8 | Arquiel | 2009.03.08. 11:52] |
|
|
| Arquiel |
2009.03.08. 11:52 [#8] |
:) Ezt írtam ki a nagy sikerű iwiwre.
Igen, én is 22 vagyok.
Nekem most ez okozza a legnagyobb nehézséget.. Rájöttem, hogy csak magamra számíthatok.. viszont már érzem, képes vagyok egyedül is boldogulni, pedig 22 éven keresztül sulykolták belém az ellenkezőjét.
Fél év alatt "omlott össze" az eddigi életem, amit már nem bánok, mert hazugságban éltem, viszont nem igazán maradtak barátaim. Akiket annak hittem, csak kihasználtak. Most nehezen nyitok mások felé, és bízom meg bennük.. és persze még magamban sem bízom eléggé ahhoz, hogy tényleg nyitni tudjak. Mély nyomot hagytak bennem apa becsmérlései.
Sajnos én nagyban függtem anyagilak az apámtól. Ő értelmiségi, 2 diplomás, egy bank magas beosztású volt alkalmazottja, iszonyat mennyiségű pénzzel. Ő fizeti a főiskolám, ő vette a lakásom, ami ugyan az én nevemen van, de ezt mindig meg fogom tőle kapni.
Már nem akarok tőle semmit, sőt!! Mindent meg fogok azért tenni, hogy soha egy fillért se kelljen tőle kérnem.
|
| |
|
|
| Binary |
2009.03.08. 11:34 [#7] |
Van egy fasza idézetes könyvszerűségem, ott kerestem és találtam ezt:
"[...] megtanultam, hogy saját boldogulásomat ne tegyem függővé mindig a mások magatartásától. Felhagytam azzal, hogy az emberektől megköveteljem vagy elvárjam, hogy biztonságérzetet nyújtsanak nekem. [...] Örültem újonnan szerzett képességemnek, hogy elhatározásaimat magam viszem keresztül (még ha nem is mindig helyesen), és hogy élvezettel dolgozom, haragszom, sírok, nevetek; egyszóval élek. Megízleltem annak a gyönyörűségét, hogy önmagammá lehettem; pozitív és negatív értelemben egyaránt. Nem valami csoda volt, ami megváltoztatott, és nem éltem boldogan, amíg meg nem haltam. Gyakran fogott el a félelem. De belül gazdagabb lettem, és sokkal jobb barátságban éltem saját magammal…" /Liv Ullmann/
Ez a néhány sor anno nekem nagyon sokat adott, amikor az öregemmel mélypontra kerültem.
|
| |
|
|
| Binary |
2009.03.08. 11:19 [#6] |
Uh, basszus, hát ezt nem vígasznak szánom, de az én apám ugyanilyen. Ugyanúgy képes lenne bármilyen sikerélményt elrontani 3 másodperc alatt, mindig ez volt, akár a sporteredményekről volt szó, akár tanulmányi eredményekről, akár bármiről.
Amikor vettem egy lakást, és szóba került az elköltözésem, görcsösen ellenállt. Ugyanez... És ordít, és káromkodik, mondjuk ő többször meg is ütött (szó ami szó, én fiú vagyok (bár az erőszak többségében nőket érint...), megbocsáthatóbb, tudtam védekezni, sőt, 14 éves korom óta ő húzza a rövidebbet, ha visszaütök). Egyébként asszem, korban is hasonlók lehetünk Te meg én, 22 vagyok. Te? Anyám az egyébként egy fura szerzet, igazából csak hab a tortán, mert ő többnyire nem szólt ebbe bele, hagyta, hogy egymás közt intézzük a dolgokat, aztán ha eldurvultak a dolgok, akkor jól lebaszta apámat, amiért én kaptam még néhány sallert:)
A legszomorúbb, és egyben leghasznosabb is, amire rájöttem, hogy csak magamra számíthatok, egyrészt, sőt, voltaképpen jobb is az, ha ebben más nincs benne. Mármint ezt nem úgy értem, hogy most ne kérj segítséget, ha van rá mód, ne kérj tanácsot stb, hanem azt mondom, hogy leginkább Rajtad múlik a helyzet megoldása, én legalábbis szeretem, ha a saját dolgaimat saját magam intézem (és hát ugye ott volt az ösztönző: ha anyám tudott róla, kaptam még néhány maflást:D)
A másik az, hogy kisebb koromban azt hittem, hogy ő valami hihetetlen dolgokat ért el az életében, azért ilyen becsmérlő. Aztán egy szép napon, amikor épp vitte valahova az önéletrajzát, gyorsan kinyomtattam a sajátom, és az övé mellé tettem (az övé fele olyan hosszú volt, pedig diplomás, vannak szakmai érdemei etc). Utána hónapokig nem basztatott semmivel, sőt, alig szólt hozzám, olyan megalázás volt ez neki. De persze nem ez a lényeg, nem azt mondom,hogy "támadj" vissza (sőt), hanem inkább azt, hogy függetlenedj tőle, ami a teljesítményedet illeti, mert ezzel a becsmérléssel csak azt mutatja ki, hogy fél, hogy túlteljesíted.
Ki ő, hogy elszámolással tartozz neki a céljaidról? Tűzd őket ki Magadnak, és számolj is el Magaddal, az ő véleményét (sőt, ami a céljaidat illeti: akárki véleményét) meg ereszd el a füled mellett. Csak gátló tényező, főleg akkor, ha még nem is építő jellegű, mi több, romboló.
Amivel jól meg tudtam tanulni megelőzni az ilyen helyzeteket, hogy egyszerűen nem tudott semmiről. A lakásról úgy szerzett tudomást, hogy egyszer odavetettem neki, hogy "vettem egy lakást", és aztán meg már ő is felfogta, hogy tök mindegy, mit csinál, ez már megtörtént. A diplomázásom tényét a záróvizsgán napján tudta meg. A vizsgaidőszak végét úgy jelzem neki, hogy közlöm, hogy nincs suli. Nem kell neki tudni semmi olyat, amit ellened fordíthatna, hidd el nekem.
Minél jobban kizárom az öreget az életemből, annál jobban mennek a dolgaim, mert egy hátráltató tényezővel kevesebb van az életemben. Azt tudom, hogy egy ideális családmodell nem így néz ki, de alkalmazkodni is tudni kell:)
Fel a fejjel, ha bármiben a segítségedre tudok lenni, csak szólj!:) |
| | Előzmény: [#4 | Arquiel | 2009.03.08. 10:56] |
|
|
| almonda |
2009.03.08. 11:12 [#5] |
Egész életre kihatóan nagyon veszélyes, amiben élsz. Mindegy, hogy miért teszik veled, amit tesznek (irigység, féltékenység, 'betörési szándék', stb) - számodra káros. Távolodj el tölük amennyire csak teheted, s amilyen hamar csak lehet. Minél tovább ér téged ez a hatás, annál több idöbe és energiába kerül majd fel- vagy visszaépíteni önmagadat.
Ezek az emberek saját magukat nem tartják sokra, de mert szeretnék - viszont semmit nem tesznek igazán ezért - mások lenyomásával,'megsemmisisítésével' szerzik meg saját nem létezö önbizalmukat.
Energiavámpírok. El velük! |
| | Előzmény: [#4 | Arquiel | 2009.03.08. 10:56] |
|
|
| Arquiel |
2009.03.08. 10:56 [#4] |
Főleg az édesapám bántalmaz, bántalmazott gyermekkorom óta. Naponta becsmérel, ami szerinte egyenlő a "kritikus neveléssel". A legtöbbször butának nevez válogatott káromkodásokkal tűzdelve, szerinte életképtelen vagyok. Mindig azt hittem, hogy valamit én rontottam el... hogy nem vagyok elég jó. Görcsösen meg akartam neki felelni, de bármit is tettem, mindig rossz volt. Emlékszem, nagy ünnepséget kellett rendezni az általános iskolai és a gimnáziumi ballagásom után is, mert "diplomád már úgy se lesz kislányom!"
Öntudatlanul barátot is így választottam. Ő ugyan nem becsmérelt állandóan, legtöbbször csak nem szólt hozzám, ezzel azt éreztetve velem, hogy nem vagyok elég intelligens beszélgető partner számára. Minden felelősséget rám hárított, a saját érzéseit is rám vetítette, minden az én hibám volt.. és amíg én átsírtam az egész éjszakát, mert nem értettem, hogy mit ronthattam el, addig ő békésen horkolt mellettem. Néha voltak sikerélményeim, ilyenkor mindig letörte a lelkesedésem. Nagyképűnek nevezett, de voltam picsa is.
Visszatérve az apámra: most készülök elköltözni, emiatt egyre dühösebb. Dührohamokat kap. Ilyenkor minden racionális ok nélkül ordít, becsmérel és fenyeget ("pofán baszlak kislányom"). Szerencsére még nem ütött meg, de többször voltam hozzá nagyon közel.. Nagyon megvisel. Remeg kezem-lábam, összeszorul a gyomrom és a torkom. Legszívesebben sírnék, de előtte nem akarok. Próbáltam leállítani, azzal, hogy hagyja abba, de ilyenkor ez csak olaj a tűzre..
Anyukámra sajnos nem számíthatok. Ő most is egy bántalmazó kapcsolatban él, és teljes tagadásban. |
| | Előzmény: [#3 | Binary | 2009.03.08. 08:03] |
|
|
|
|
|
|
SZOC&POL 
