 |
 |
HOZZÁSZÓLÁSOK
|
| hallohallo |
2005.08.07. 08:34 [#9] |
sziasztok
betojt a netem meg elmentem nyaralni meg a családban mindenkit leterhelő esküvőzés volt, és itt közben annyi minden történt, hogy nem győzöm utánaolvasni!
viszont az esküvőről egy számomra nagyon kedves jó példával jövök, ami komolyan megmelengette a szívemet, még ha egy kicsit bagatellnek tűnik is.
jó pár héttel (hónappal?) ezelőtt családi vacsorán szó esett arról, hogy apósom új feleségének a lánya hogy unja már, hogy állandóan a férje ingeit kell vasalnia. mire én persze elképedtem, hogy már mér kéne? még a szüleimnél is az volt a szokás, hogy mindenki saját magára vasalt, apám is mai napig a saját ingeit (én meg a párom szimplán nem vasalunk, annyira utálunk). a téma ennyiben maradt.
erre a lagzin azt mondja apósom felesége (kati), hogy az esküvő előtti napon elment manikűröshöz, és amikor hazajött, szólt a férjének, ugyan már mossa ki a saját ingeit, ő most a szép körme miatt nem fogja; és apósom erre szó nélkül kimosott, sőt megkérte katit, hogy majd mutassa meg, hogy kell inget vasalni, mert ugyan diákkorában vasalt magára, de az régen volt, és nem emlékszik már, hogy kell.
és ami teljesen meghatott, az az, hogy kati bejelentette, hogy ezt tőlem tanulta... márminthogy nem kell minden házimunkát a nőnek csinálnia. sose gondoltam, hogy egy 2 perces beszélgetés így elindíthat valamit.
amúgy katinak saját lakása, kocsija, állása, vállalkozása van, karakán, talpraesett, gyakorlatias budapesti nő. és most, 40-en túl mondta neki először vki, hogy a férj is kivasalhatja a saját ingét. |
| |
|
|
| Lilith |
2005.08.07. 02:30 [#8] |
3 napja gondolkodom, de nem jut eszembe egy jo pelda sem :(
semelyik oldalrol, semmilyen szituacioban.
|
| |
|
|
| EMA |
2005.02.24. 00:21 [#7] |
Nagyon fiatalon mentem először férjhez, aztán gyorsan váltam, és megint férjhez mentem... amikor a második párválasztásom is tréflinek bizonyult, de már volt két gyerekem, lényegében akkor kezdtem körülnézni, hogy is van ez a férfiakkal... Nem panaszkodom, tényleg fantasztikus pasikkal találkoztam, de olyan jó családapa-társ-barát-szerető együtt nem jött össze, sajnos. Viszont megismertem jónéhány pasit, akiben felfedezni véltem azt az embert, akit magamnak is szerettem volna, de sajnos, már nősek, vagy egyáltalán, foglaltak voltak. Ilyenekkel sosem kezdtem ki, illetve, ha ők akartak is, határozottan visszautasitottam - ez olyan elv volt, amit teljesen ösztönösen igy éreztem helyesnek, de többször el kellett magyaráznom férfiaknak - nem mintha megértették volna... képzelheted, ha azt mondtam egy pasinak, hogy számomra ő semleges nemű, mert van kedvese...
Meglehetősen sok lelki barátom volt, van ma is - köztük nősek is, és baromi kellemetlen ha a feleségük féltékenykedik, pedig, a férjük velem kapcsolatban van a legjobb kezekben - erre mondtam, hogy egyetlen nőtársamat sem loptam meg hosszú életemben. A férfiakkal való lelki kapcsolat tett helyre, a két házasságom után. Jobbak, mint egy pszichológus. Nekem nem az a bajom, hogy magamat nem ismerem, hanem az, hogy nem eléggé ismerem a férfiak intim belső világát - egyke lányként, ráadásul zömében nők között nőttem fel... két nagymama, egy nagynéni, és a mamám, aki magában egy hadosztállyal ér fel... szegény apám, nemigen rugott labdában a mi családunkban. |
| |
|
|
| ins omnia |
2005.02.23. 21:27 [#6] |
palkata ez szép történet.
én nem ismerek olyan pasit, aki a nane-t olvassa.
eva m. a. mi az hogy egy feminista nem lopkod egy másik nőtől?
|
| |
| EMA |
2005.02.22. 22:17 [#5] |
| palkata, a történet nagyon szép, tényleg, öröm ilyet olvasni... nem egyszer kaptam már a fejemhez, hogy milyen "gyűlölettel" beszélek férfiakról, pedig ez nem igaz, imádom a férfiakat, csak még nem találtam meg mindet egyben... vagy aki úgy tűnt, az már nős volt... egy feminista pedig nem lopkod egy másik nőtől. |
| |
| EMA |
2005.02.22. 22:14 [#4] |
| Mit esznek azon a flegma pasin? TGM... A stilusa már régen irritál, a szövege az utóbbi időben idegesit, de nagyon! Amit a Népszavában irt a karlengető Diannáról, aztán a Demszky-védőhalandzsa, hát abban még értelmet sem találtam. Egyáltalán az a póz, amit ez a pasi játszik, nekem bicskanyitogató. |
| |
| sisso |
2005.02.21. 23:31 [#3] |
Úgy látszik jó példát nehezebb találni:))
mondjuk Tamás Gáspár Mikós jó lesz?:)) |
| |
|
|
| palkata |
2005.02.19. 01:37 [#2] |
Például: az egyik fontos pasi az életemben jól, de gyorsan vezet. A sebesség állandó konfliktusforrás volt kettőnk között, ha együtt utaztunk, mert én szeretek a lehető legcsigábban menni, minél közelebb a biciklis tempóhoz (most nem érdekes, miért). Azt hittem, csak szemléletbeli különbségről (úton nézelődős vs. rohanós), illetve az eltérő szerep miatt (ő közlekedik, én meg utazom) van szó.
Ha már nagyon begörcsölt a vádlim és ökölbe szorultak a lábujjaim, azaz elérte bennem a rossz érzés a tűrhetetlen fokot, akkor megkértem, hogy lassítson, amit ő néha teljesített, néha nem, néha csak egy ideig, aztán visszakúsztunk ugyanarra a sebességre. Városban könnyebb, viszonylag sok a sebességkorlátozás, amikre joggal lehet hivatkozni, autóúton neccesebb. "Nekem ez túl gyors" - ez volt a szavajárásom, a testbeszédem pedig nem részletezem hosszan.
No, a pasi egyik nap bűnbánó arccal odajön és pironkodva, de büszkén közli, hogy olvasgatta a nane.hu oldalát, ahol azzal szembesült, hogy az ijesztő vezetés a lelki erőszak egyik minősített fajtája. Wow.
Hála az intelligenciájának vagy mijének, nem jött azzal, hogy de ő jól, biztonságosan, körültekintően, blabla vezet és igazán nem kell félnem, hanem egyből levágta: az a lényeg, hogy nekem fenyegető. Megígérte, pedig nem kértem erre, hogy eztán figyelni fog, és elmondta, hogy neki ez komoly fölfedezés volt + elnézést kért. Wow megint.
Kétszeresen is örültem: egyrészt a változásnak, másrészt mert én sem tudtam, egyszerűen eszembe se jutott soha, hogy az ijesztő vezetés lelki erőszak, pedig én szenvedtem tőle.
|
| |
|
|
| palkata |
2005.02.19. 01:28 [#1] |
Ne csak mindig fikázzunk, meg fölháborodjunk a (jogos) sérelmeken, hanem találjunk úgymond jó példákat is, követendő példákat, és legyen erre is egy topic :).
Dicsérjük itt meg azokat, akikről józan ésszel és eddigi tapasztalataink alapján nem gondoltuk volna, hogy képesek feminista szemléletű megnyilvánulásokra, autonóm gondolkodásra. Lehet ez véletlenül jött felismerés a részükről, lehet ez hébe-korba rádöbbenés, de lehet tudatos egyedfejlődés is - aminek nyilván a legjobban örülünk.
Meséljünk emberekről, akik esetében ilyen- olyan okból elvártuk volna, hogy érzékenyek legyenek, de mégsem voltak azok, és ezzel csalódást, netán konfliktusokat okoztak, aztán egyszercsak (legalább néhány dologban) megváltozott a szemléletük, beépítettek némely új tudást az agyukba. Azt se titkoljuk el, ha ez a mi hatásunkra következett be, hátha hasznosítható módszerekre lelünk. Azt se, ha mi tanultunk belőle valamit. Azt se, ha mi voltunk azok az emberek.
|
| |
|
|
|
|
SZOC&POL 
