|
Copyright © 2004 Anyahajó Egysület |
Forrás: Tűsarok [http://www.tusarok.org] A londoni művész több mint húsz éve foglalkozik mozgásművészettel és színházzal. Dolgozott számos formációban, köztük a DV8 Physical Theatre híres, lázadó, a nemi szerepeket is újraértelmező csapatában. (Több ízben vendégszerepeltek Budapesten.) Európában, Amerikában és Ausztráliában lépett fel szólóperformanszaival, táncworkshopokat tart, és kis szünet után új darabbal lép színpadra. A bécsi ImpulzTanz fesztiválon találkoztunk vele.
Egy workshopon ismerkedtem meg Lloyddal (Lloyd Newson a Dv8 Company rendezője és koreográfusa - a szerk.) 1996-ban, felkért egy projektre.
A direkt megközelítésről való gondolkodás volt a közös, az őszinte és érthető nyelv, érzelmekkel megtöltve. De Lloyd nem akart állandó társulatot csinálni, mert minden munkához másféle emberek kellettek. Engem is más érdekelt, és nem akartam függő lenni egy struktúrától.
Felváltva dolgoztam tánc - és színházi csapatokkal, nekem a szó és a mozgás egyaránt fontos. Egyébként soha nem csináltam szabályokat a magam dolgaiból. Nem izgat, mit hívnak hivatalosnak, nem megyek vissza a definíciókhoz. Inkább a kísérleti színházakhoz van közöm, a tartalommal foglalkozom, és ehhez ragaszkodnék akkor is, ha festő vagy énekes volnék.
Levélkihordó lennék. A legszebb szakma: szabadban sétálni, elosztani a leveleket kora reggel, és délben már azt csinálsz, amit akarsz, békén hagynak. Talán tanítanék is.
Talán mindkettő. Még mindig állandóan identifikálom magam, olyan ez, mint egy álom, kicsit szimbolista, közben meg analizálom, amit csinálok. A darab leginkább az eltűnésről szól. Dolgok, emberek tűnnek el körülöttem, és hagyni kell őket menni. Mielőtt túl pesszimistá-nak gondolnál, tudni kell, hogy az előadás januárban készült Angliában, és köztudott, hogy olyankor ott minden sötét, hideg és idegen.
Igen, mert ilyen az atmoszféra. A brutalitás, a korrupció, a háború ellen szól ez a rész. Van félnivalónk, és ezek a félelmek a testen, így a táncban is megmutatkoznak.
Voltak olyan darabok, melyekben kifejezetten a nőélmény kellett. Lloyddal sokat beszéltünk arról, hogy, ha gyengének mutatkozunk, az nőiesnek, negatívnak számít. Erről inkább az jut eszembe, hogy legtöbbször az emberek akarnak nőnek látni egy adott személyt, hogy beszoríthassák egy kisebbségi szerepbe. A DV8-nak soha nem volt célja, hogy elkülönítse a nemeket, inkább az, hogy egyénileg mindenki úgy beszéljen, nyilatkozzon meg, ahogy akar. Játszottunk a nemi szerepekkel, de nem keltettünk előítéleteket velük kapcsolatban. Nem nemeket kell képviselnünk, hiszen van nevünk. Amikor belekerülsz a kisebbség kategóriába, elveszíted a nevedet, az egyéniségedet, és csak a címkék, az előítéletek határoznak meg.
Kevesebben vannak a férfiak, de szerintem pont ezért elismertebbek. Nőt könnyebb találni, így hátrányban vagyunk. Egyébként kultúrafüggő a dolog. A tanítványaimat meg szoktam kérdezni, hogy látták-e a szüleiket táncolni. Kiderül, hogy legtöbben soha nem látták. Pedig az őseinktől örököljük a szokásokat is. A tánc olyan valami, amit az emberek közösen is csinálhatnak, nemtől függetlenül, de ehelyett inkább focimeccsre mennek. A nők elismertsége és a táncé egyébként nem hiszem, hogy összefüggésben van, csak sok embernek egyszerűen kínos, ha nem mutathatja meg az erejét a táncban is.
Hát, ha erre gondolsz, lassan negyvennégy leszek, és még mindig a színpadon vagyok. Kínos. Ilyenkor egy társulat jelentene inkább státust, mint a szólótánc. Nekem az a legfontosabb, hogy nyitott maradjak. Ne érezzem a kényszert, hogy mozdulnom kell valamerre, tanulhassak. Félelmetes, ugye? Nem tudom, hogyan kapok majd így tisztességes nyugdíjat.
sisso Kapcsolódó linkek: DV8 Physical Theatre |
Mikor és miért csatlakoztál a DV8 Companyhoz?