Forrás: Kitekintő [http://kitekinto.hu/europa/2010/02/17/kell-e_kezd_lokes_avagy_mire_jo_a_ni_kvota]

Közel száz országban számít bevett szokásnak a nők politikai részvételét segítő kvótaformulák alkalmazása, míg a többség továbbra is berzenkedik az eljárástól. Tények és számok a női kvótáról, a hölgyeknek a politikai, gazdasági folyamatokban való részvételéről, illetve a haladó korszellemről, és az eredményekről, melyek magukért beszélnek.

Az Interparlamentáris Unió tavaly decemberi adatai szerint világviszonylatban csupán 18,7 százalékra tehető a nők parlamenti jelenléte. Nem kell vad feministának lenni annak belátásához, hogy a nők és férfiak döntéshozatalban, illetve a közügyek irányításában való egyenlő részvétele igenis fontos. Habár az Európai Parlament múlt héten elfogadta a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről szóló jelentést, a női kvóta bevezetését sürgető szövegrészek nem élveztek elegendő támogatást. Vagyis az EP-ben népszerűtlen az a fajta, a nők fokozottabb politikai részvételét ösztönző mechanizmus, amely világviszonylatban elterjedtté vált, és amelyet már 98 államban alkalmaznak. A mesterséges beavatkozás persze nem véletlenül osztja meg a nemzetközi közvéleményt, hiszen a vita alkotmányjogi, politológiai, és ideológiai dimenziókba gyűrűzik át.

Mindenki másképp csinálja

A női kvótával kapcsolatban különböző megközelítések alakultak ki az országok eltérő társadalmi, gazdasági, politikai környezetének megfelelően. Két alapvető típust különíthetünk el: a nem-semleges, és a pozitív- diszkriminatív kvótát. Előbbi esetében 40 százalékban minimalizálják azt az alsó határt, melyek számarányában az egyik nemnek képviseltetnie kell magát. Utóbbinál egyértelműen az a cél, hogy a hátrányos helyzetű csoportok előnyt élvezzenek, vagyis csak rájuk vonatkozik a minimális részvételi arány. Léteznek továbbá törvényileg, illetve a pártok alapszabályainak tükrében kialakított kvóták is. A latin-amerikai államok egy része már a kilencvenes évek elején bevezette a 30 százalékos női részvételt szorgalmazó kvótát, vagyis a választójogi rendszert finomhangolták az esélyegyenlőség érdekében. Legutóbb éppen Costa Ricán választottak női államfőt, Laura Chinchilla volt alelnök személyében, aki az ország első női elnöke lett. Argentínában szintén 30 százalék feletti a részvételi arány, mely ugyancsak a - kilencvenes évek elején, a nőmozgalmak hathatós nyomására bevezetett - kvótának köszönhető. Ruandában három fronton deklarálták ugyanezt: alkotmányban rögzítve, törvényileg szabályozva, és a pártok alapdokumentumaiban (női politikusaik tartják a negyven százalék feletti arányt).

A jóval emancipáltabb skandináv országokban a pártok önkéntes alapon, saját alapszabályuk megváltoztatásával akarták elérni a kívánt hatást. Európában jelenleg a hagyományosan baloldali értékeket valló skandináv államokban a legmagasabb a nők politikában való részvételi aránya, a pártok 40-50 százalékos kvótáinak köszönhetően Svédországban a nők összesített részvételi aránya eléri a 40 százalékot. Norvégiában három évtizeddel ezelőtt mindez alig 15 százalékra rúgott, ám a pártok kvótái mára 36-39 százalékra tornászták fel a hölgyek arányát. (Norvégiában 1988-tól az állami tanácsokban, és kuratóriumokban is bevezetésre került a nem-semleges kvóta.)

A startvonal jelentősége

A legmarkánsabb ellenérvek általában alkotmányjogi aspektusból záporoznak a kvótákra, hiszen a választóban joggal merül fel a kérdés, hogy miért ne szavazhatna arra a jelöltre, akire akar, függetlenül annak nemétől.
Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a nők már a jelöltállítás során hátrányt szenvedhetnek, vagyis az alaptörvényekben meghatározott, formális jogegyenlőség nem minden esetben érvényesül. Hangosan ki nem mondott, ám továbbra is létező ultrakonzervatív felfogások szerint a nők még mindig emocionális, apolitikus lények, akik jóval otthonosabban mozognak a családi tűzhely körül, mint a politika rideg világában. A kvóta éppen ezért a fenti beidegződésekből fakadó esélyegyenlőtlenséget hivatott kiküszöbölni, pontosabban a startvonalnál segíteni a hölgyeket. A kelet-közép európai posztszocialista államokban különösen kellemetlen asszociációkat kelthet a kötelező jellegű kvóta, éppen ezért nem is jellemző az alkalmazásuk, maximum a pártoknál, önkéntes alapon. A rendszerváltást követően jelentősen csökkent ezen államokban a nők politikai döntéshozatalban való részvétele. Az Interparlamentáris Unió felmérése szerint a kvóta alkalmazása akkor hatékony, ha pártok alkalmazzák a jelölési folyamat során, minden pártra kiterjed, valamint mindkét nemre vonatkozik (tehát nem-semleges kvóta). A szerves átalakuláshoz, a mentalitásváltáshoz persze idő kell, a hangsúly a fokozatosságon kell, hogy legyen.

Zgut Edit
[info@tusarok.org]