|
Copyright © 2004 Anyahajó Egysület |
Forrás: 168 óra [http://www.168ora.hu] – A tudomány olyan, mint a vadászat – meséli Dr. Kubinyi Enikő, Prima Junior díjas etológus. – A vad a publikálható eredmény. Az evolúció úgy formálta az embert, hogy a férfiak vadásznak, a nők meg gyűjtögetnek, közben csevegnek, társadalmi életet élnek, a gyerekekkel foglalkoznak. (A környékről persze minden vad elmenekül.) Vannak olyan nők – mint én –, akik mégis elmennek vadászni, mert jobban értékelik a zsákmányt és a vadászat izgalmát, mint a csevegést. A világon több mint négyszázmillió kutya él – csak az Egyesült Államokban 75 millió. A blökik kutatásaiban mégis Magyarország a világ vezető hatalma. Míg a századvégen az etológusok többsége elfordult a kutyától mint mesterséges fajtól, Csányi Vilmos úgy vélte, az ebek megfigyelése fontos tudományos eredményeket ígér, ha a gazdit sem zárják ki a munkából. A program 1994-ben kezdődött, és az idén bőséges termést hozott. A tekintélyes Science két publikációban is elismerte a magyar sikereket, és az ELTE ma már Miklósi Ádám vezette etológia tanszékének eredményeire támaszkodva a Harvard Egyetemen és a világ számos más helyén indultak kutyakutatások, Ausztráliától Japánig. De meddig őrizhető meg a magyar elsőség? BARÁT JÓZSEF egy fiatal magyar etológus dilemmáit követi nyomon.
Egy filmecske híre futótűzként terjedt az internetes videoportál látogatói között: ha jót akarsz röhögni, ezt nézd meg! Így több mint százezren látták a kísérletet: a falatozó belga juhászt egyáltalán nem érdekli a mellé helyezett kis AIBO kutyarobot, míg az bele nem gyalogol az ennivalójába. Akkor viszont dühösen fellöki, amit velőtrázó sikoly kísér. 2001 volt. Még két év kellett ahhoz, hogy Enikő elnyerje az American Psychological Association fődíját közleményével arról, hogy a kutyák jutalom nélkül, pusztán gazdájuk megfigyelésével is képesek megtanulni eszközök használatát. Ám a 25 éves magyar lány már Párizsban is tapasztalt kutató volt: elsős biológushallgatóként addig kuncsorgott, amíg a kutyaprogram résztvevője nem lehetett. A Youtube-os videónak két következménye lett. A képsor egy német listán az „év leghülyébb kísérlete” díjat nyerte el, később pedig Enikő tanszékét – épp az AIBO-felvételek alapján – meghívták az EU 7-es keretprogramjának abba a projektjébe, amelynek célja, hogy a tudósok érzelmi intelligenciával is bíró, hosszú távú kapcsolat fenntartására képes robotokat építhessenek. A Frankenstein-dilemma Enikő tehát manapság azon fáradozik, hogy a kutya viselkedéséből leszűrje a jegyeket, amelyek ezt az állatot számunkra oly kedves társsá teszik, és ezeket a programozóknak másolásra ajánlja fel. Ért az informatikusok nyelvén, hiszen az ő tanácsai is benne voltak abban, hogy lehetővé vált tanítható, tehát egyedi, a gazdájuk által formált viselkedést mutató AIBO-k építése. A jövőben öregek, betegek, fogyatékosok mellett egyre több elektronikus segítőtárs lesz, fontos tehát, hogy a robot ne valami rideg, fémes műszer, hanem elviselhető, sőt akár megszerethető társaság is legyen. Enikőt, egy hatéves ikerpár anyukáját azonban nyugtalanítja annak lehetősége, hogy a kutatócsoport munkája alapján akár olyan dajkagépet építhetnek, amely nemcsak a gyermek megfigyelésében és ellátásában segít, de játszik is a kicsivel, énekel neki, szórakoztatja, filmeket vetít, azaz látszólag szinte feleslegessé teszi a szülőt. A nemi szerep dilemmája – A tudomány olyan, mint a vadászat – meséli Enikő. – A vad a publikálható eredmény. Az evolúció úgy formálta az embert, hogy a férfiak vadásznak, a nők meg gyűjtögetnek, közben csevegnek, társadalmi életet élnek, a gyerekekkel foglalkoznak. (A környékről persze minden vad elmenekül.) Vannak olyan nők – mint én –, akik mégis elmennek vadászni, mert jobban értékelik a zsákmányt és a vadászat izgalmát, mint a csevegést. Csakhogy amikor a vad megugrik, akkor a nőnemű vadásznak hirtelen eszébe jut, hogy haza kellene rohannia a gyereket megetetni, lefektetni, főzni, és – uramisten, döbben rá – nem is gyűjtögetett aznap... Szóval, nem igaz, hogy ma már ugyanolyan könnyű nőként kutatni, mint férfiként. Enikő ikrei tizenegy naposak voltak, amikor végre megkapta az áhított posztdoktori állást: gyesre tehát férje, Attila ment. – Képtelen lettem volna megbirkózni a feladatokkal, ha nem áll mögöttem mindenki, ha nem olyan elnéző a munkahelyi környezet, ha nem hajlandó áldozatra a párom, ha nincsenek ott a nagyszülők. Ha egy családos nő eredményes kutató, az nem az ő egyedüli teljesítménye! A Magyarország-dilemma – Nem akarok indulatokat kavarni és hálátlannak látszani. Csak jót szeretnék mondani a környezetemről – reagál Enikő, amikor arra próbáljuk rábeszélni, hogy ossza meg velünk, mit gondol a fiatal magyar kutatók örök dilemmájáról. – Nekem jó itt. A családom csodálatos, csodálatos a ház, amelyben lakunk, és csodálatos a csapat is, amelyben dolgozom. Enikő tehát lelkesen sorolja, ami a mérleg egyik serpenyőjében van. És rosszkedvűen, ami a másikba való: ma már nagyon is érti, érzi, miért történhetett meg, hogy az elmúlt száz évben a legokosabbak, a legbátrabbak közül olyan nagyon sokan elmentek ebből az országból, és a főszabály szerint belőlük lettek a világnagyságok, a Nobel-díjasok, akikre olyan büszkék vagyunk. Enikő kutatócsoportja nem tudta folytatni azt a farkaskölykökkel kezdett kísérletsorozatot, amelyet többek között a Current Biology és a Science is ismertetett, és amelyet az egész világon elismertek. Nem akadt rá 800 ezer forint. Ausztriában magánemberek versengtek, hogy adományaikkal segíthessék a munkát. A kolléganő, aki kiment, és külföldön folytatta a farkasos munkát, négyszer annyit keresett, mint amennyit itthon kapott. Közben az EU-s pályázat brüsszeli adminisztrátorai maguk is kevesellték az összeget, amelyet a kutatók itthon személyi kifizetésekre felhasználtak: hiszen így a számukra elvész ez a pénz! De nincs mit tenni: bürokratikus akadályok miatt az egyetem csak a közalkalmazotti bértábla szerint fizethet. Ennyiért viszont nem találtak informatikust, ami fontos kutatási irányokból eleve kizárta őket. Ezeket a fejlesztéseket külföldön fogják elvégezni, más országok kutatóit dicsérik majd az eredmények. De miért, miért, miért?... Mégis, ha Enikő elmegy, annak csak egy oka lehet: magániskolára nem elég a pénze (talán egy díj segíthet?), és ha úgy látja, hogy a lerobbant állami iskolarendszer tönkretenné a gyerekeit, mégiscsak nekiindul. Egy válasz Dr. Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Természettudományi Karának kutatója, huszonegy angol nyelvű, referált közlemény szerzője (kumulatív impakt faktora 46, független hivatkozásainak száma 200 feletti) november 13-án átvette a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima Díját a magyar tudomány kategóriájában. „Meggyőződésem, hogy az MFB Zrt.-nek most még fontosabb feladata a fiatal tudósok támogatása, mint eddig bármikor. Nem csupán azzal, hogy anyagi elismerésben részesítjük a díjazottakat – talán még inkább azzal, hogy segítünk példaképeket állítani a többiek elé” – mondta lapunknak dr. Erős János, az MFB Zrt. vezérigazgatója. Megerősítette, hogy a bank továbbra is elkötelezett támogatója az olyan ifjú tehetségeknek, mint dr. Kubinyi Enikő, hiszen a tudás támogatása, a tudós emberek itthon tartása a leghatékonyabb eszköze a válságos idők utáni felemelkedésnek. A vezérigazgató úgy véli, a most kitüntetett tíz ifjú példája is azt bizonyítja saját korosztályának, hogy igenis meg lehet csinálni, be lehet jutni a világ szellemi pezsgésének élvonalába. A BBC nagy múltú, Horizon című műsora idén januárban szintén beszámolt a hazai kutyás eredményekről, és ellátogattak Dr. Kubinyi Enikő otthonába is. A film 6 részletben megnézhető itt. A Farkaslesen című magyar természetfilmet, amelyből a BBC is átvett részleteket, a Természetfilm.hu weboldalán lehet megvásárolni. Barát József Kapcsolódó linkek: BBC Horizon a magyar etológiai sikerekről, Dr. Kubinyi Enikő közreműködésével |
[