Forrás: Tűsarok összeállítás [http://www.tusarok.org]

Száz éve született Simone de Beauvoir francia írónő, a feminizmus egyik úttörője. Kiemelkedő alkotása A második nem, valamint a Mandarinok című regénye és az Egy jó házból való úrilány emlékei című önéletrajzi trilógiája. Alice Schwarzer, a feminista újságíró-lapalapító két kötetet is szentelt most emlékének.

Simone de Beauvoir

Néhány részlet egy hetvenes években készült interjúból, a megjelenő kötetből:

Alice Schwarzer: Mit jelent önnek a nőiség?
S. de Beauvoir: A közvélekedés az, hogy egy nő mindig maradjon nő, vonzó és szép, és ne érdekelje a hatalom, a hír, a karrier. Legyen elégedett földhözragadt emberi feladataival. Természetes, hogy a nőnek ma már nem kell szégyellnie a testét, a teste változásait, a terhességet és a menstruációt. De azért ez nem érték önmagában, mert az nevetséges és abszurd lenne.
A. Sch.: Könyveiben gyakran ír a szexualitásról, pontosabban a szexuális aktusról is. Úgy tűnik, mintha Sartre számára ennek nem lett volna túlságosan nagy jelentősége.
S. de B.: Talán. A mi kapcsolatunk nem elsősorban a szexualitáson alapult, túlságosan intellektuálisak voltunk és túlságosan nagy öntudatunk volt. Sartre-t tényleg nem érdekelte különösebben a szexuális aktus, inkább szívesen simogatott. Én viszont nagyon szenvedélyes voltam, különösen az első két-három évben, én benne fedeztem fel magát a szexualitást. Később persze alábbhagyott ez a szenvedély, de még 15-20 évig voltunk együtt, szexuális kapcsolatban is, bár ez már nem volt annyira fontos.

Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir 1946-ban

A. Sch.: Azt akarja mondani, hogy ugyan a homoszexualitást konkrétan nem élte meg, de elméletileg elfogadja, akár magával kapcsolatban is?
S. de B.: Igen, teljesen. Azt gondolom, hogy ma már a nők nagy része egy kicsit homoszexuális. Teljesen egyértelmű, mert a nők kívánatosabbak, mint a férfiak.
A. Sch.: Hogyhogy?
S. de B.: Mert szebbek, finomabbak, a bőrük kellemesebb. És több a kedvesség bennük. Egy teljesen átlagos házaspár esetében gyakran előfordul, hogy a nő kellemesebb, szórakoztatóbb, érzékibb, intellektuálisabb, mint a férje.
A. Sch.: Egy kicsit szexistán vagy férfiellenesen hangzik, amit most mond...
S de B.: Egyáltalán nem. Persze ezt a különbséget a nemek valóságos különbsége is kondicionálja. Egyszerűen tény, hogy ma a férfiaknak kicsit nevetséges vonásaik vannak, ezek Sartre-t is untatták. Túl nagyképűek, valahogy élettelenek, elméletiek és fontoskodók.

A párizsi Simone de Beauvoir-híd

A. Sch.: Feltűnően gyakran ír a korral járó nehézségekről. Saját magán is érzi ezeket?
S. de B.: Tudja, én sosem voltam nárcisztikus. Nem voltam oda a saját testemtől, s ahogy múlik az idő, ez nem lesz másként.
A. Sch.: Dehát Ön még mindig egy nagyon szép nő. Tesz valamit a ráncok ellen?
S de Beauvoir: Nem nagyon érdekelnek. Amikor 30, 35, 40 voltam, és a tükörbe néztem, azt éreztem, egész jól nézek ki. De a nők többségével ellentétben sosem tulajdonítottam  a szépségnek túl nagy jelentőséget. Fontosabb volt számomra a fej, az ész, minden más csak másodlagos.
A. Sch.: Gyakran ír arról az ellentmondásról, ami az objektív életkor és az életkor érzése között van. Ahogy mondja, az ember fiatalnak érzi magát egy öreg testben.
S. de B.: Igen. Ez egy furcsa és érthetetlen dolog. Amikor alszom, felébredek, megyek, mozgok, olvasok – akkor én sosem gondolom, hogy öreg volnék. Kortalannak érzem magam. Biztos, hogy 52, 53, 54 éves koromban azt gondoltam, most már öreg vagyok. Ma már ez az érzés természetes része a testemnek, lélekben azonban nem érzem az idő múlását. Cocteau mondta: "A legrosszabb az öregségben az, hogy az ember fiatal."

***

Simone de Beauvoir 1908. január 9-én született Párizs Montparnasse negyedében, s ott is halt meg 1986. április 11-én. Filozófus, írónő, baloldali értelmiségi, a feminizmus élharcosa, évtizedeken keresztül volt társa Jean-Paul Sartre, az egzisztencialista filozófus. 1931-től tanított, közben mindig írt. A megszállás alatt a Gallimard Kiadónál jelent meg első regénye, A vendég. Kirúgták az egyetemről, részben mert házasság nélkül élt együtt egy férfival, részben mert a diákoknak pszichoanalízist tanított.
1945-től csak az írásnak élt, közben sokat utazott, bejárta Amerikát, a Közel- és Távol-Keletet, Kínát, Ázsiát, útjairól könyvekben számolt be.

Sartre-ral együtt harcolt Algéria függetlenségéért, ellenezték a vietnami háborút.
Nem született feministának, s neki speciel alig származott bármi hátránya abból, hogy nőnek született. Az 1949-ben megjelent A második nem című könyve mégis a feministák alapkötetévé vált. Szól benne többek közt a tudatos születés-szabályozásról is. A legnagyobb botrány azonban azt a fejezetet kísérte, amelyet a Tempes modernes című folyóirat is leközölt, s amely a női szexualitással foglalkozik, részletes leírással a férfi és női orgazmusról. A katolikus Mauriac rögvest megtámadta, egy amerikai kiadó azonnal lefordíttatta a művet.

1954-ben Goncourt-díjat nyert a Mandarinok c. regényével.

Magyarul szinte minden műve viszonylag gyorsan megjelent:

Egy jó házból való úrilány – 1961.
A kor hatalma – 1965.
A körülmények hatalma – 1966.
Mandarinok – 1966.
A második nem (rövidített változat a szerző engedélyével) – 1969.
Az öregség – 1972.
Minden ember halandó – 1973. 

Könyvei antikváriumokban ma is fellelhetők.

Lendvai Zsóka
[info@tusarok.org]