Nyomtatható forma Forrás: tűsarok

Csehországban ma a fotográfiát és képzőművészetet oktató iskolák tanárainak mintegy fele nő, és részben munkájuknak köszönhetően a cseh fotóművészet legjobb és legeredetibb művei születnek. Ebből kaphatunk ízelítőt a Mai Manó Házban.

Barbora Bálková: Páncél A Maszkok c. sorozat  darabja. Címlapunkon a sorozat Virágnyelv és Bolyhos című darabjai láthatók

A cseh fotográfusnők számára a test, mint téma – amely az 1990-es években meghatározó szerepet vitt – ha nem is tűnt el, de kevésbé lényeges mára, és átengedte elsőségét az identitás témájának. Az alkotók a nők többoldalú szerepét vizsgálják: viszonyukat a férfi nemhez, a gyermekekhez, a társadalomban elfoglalt helyüket, az emancipáció kérdéseit, és a nemek által meghatározott különbségeket.

Ikrek és maszkok

Tereza Vlčkova romantikus képeit a meghatározhatatlan idősík jellemzi. Az alkotó gyakran különböző időszakok együttes megjelenítésével dolgozik. A fő helyen egy civilizációtól megkímélt természeti közeg jelenik meg; a természet, amelybe nők és leányok magukat is elhagyva próbálnak beleolvadni a fényképezőgép lencséje előtt. Az ikreket ábrázoló sorozatában a közönség képtelen különbséget tenni, hogy valódi testvérpár áll-e előtte, vagy egy kislány és számítógépen klónozott hasonmása. Az ikrek arcvonásainak eltéréseit és hasonlóságait, olykor meglepően felnőttes sajátosságát megmutatva felveti a kérdést, vajon szellemi világuk és jellemük is oly közel áll-e egymáshoz, mint külső megjelenésük? Milyen a viszony köztük? Mi a saját alter ego-juk? Hány arc rejtőzik mindannyiunkban?

Tereza Vlčkova: Kettő

Barbora Bálková festő és fotóművész Maszkok c. ciklusában saját arcát rejtette el, általában csak a szemeket mutatva az álarcok mögött. A Bálková által használt maszkok nem szokványosak, ő maga alkotta azokat húsdarabokból, kenyérből, virágokból, tollakból, pénzjegyekből, multimédiás eszközöket felhasználva.

A női fotográfusok egész sora talál ihletet a hozzá közel eső környezetben, szüleiben, gyermekekben és barátaikban.

A Zuzana Blochová és Dita Lamačová páros Persona című sorozatukban a számítógép segítségével komponáltak olyan portrékat, amelyekben arcuk, testük egybeolvad, emlékeztetve az ugyanezt a címet viselő Bergman film utolsó jelenetére, ahol a két arcsík egybecsúszik.

Furcsa zsánerképek

Barbora Žůrkova és férje, Radim Žůrek A leszármazottak című sorozatukon gyermeküket képzeletbeli alakként ábrázolják, vegyes nemi jegyekkel, saját és kölcsönzött külső vonásokkal. Ez a módszer bámulatos generációs összehasonlításra ad alkalmat, amit az alkotók maguk így kommentálnak: „A digitális vágás segítségével megkíséreltük megtalálni azokat az arcképeket, akik mi vagyunk, mi voltunk,  és mi lehetnénk.”

Sylva Francová Női portrék című sorozatán különböző időpontokban készült képeket dolgozott össze a számítógépes technika segítségével. Anyját, nagyanyját, nővérét, közeli barátait láthatjuk a magán-szférájukban lekapva, például pihenés, szoptatás, torna közben. Csupa olyan mindennapi élethelyzetben, és személyes rituálé közben, ahonnan az idegenek általában ki vannak rekesztve. A fotográfus tehát megsokszorozott és intim képet ad rokonairól, ahol ugyanakkor a valóságot manipulálja, és ezzel az immár mindannyiunk által jól ismert szerep-sokszorozódásokra világít rá.

Sylvia Francová: Nagyi

Társadalmi problémák

Daniela Dostálková, a Szeretem a várost c. képén egy olyan látványt idéz meg – egy japán cég által épített légkondicionáló gyár Csehországban -, amely a lehető legnagyobb termelékenységet szimbolizálja egy steril közegben, miközben rávilágít a globalizáció erejére és az egyéni dimenzió elnyomására azáltal, hogy az alkalmazottakat szokásaik és lelki alkatuk megváltoztatására kényszerítik a multinacionális cégek.

Babora Mrázková és Filip Láb szintén a volt kommunista országok életének szenteltek jelentős mennyiségű művet. A keleti blokk azokról a radikális politikai, társadalmi és gazdasági változásokról szól, ami - többek között- Lengyelországban és a Balkánon zajlott. A kiválasztott fotók a lengyel nehézipar központjában, Katowice-ben készültek, amit tömeges munkanélküliség sújt a bányák és kohók csökkentett termelése miatt.

Barbora Kuklíkovának a Benyomások egy idegen városban c. sorozatán - amely a Prágában élő bevándorlók életét mutatta be -, a szociológiai látásmód volt az uralkodó. Most azonban éppen ellenkezőleg, egy szimbolikus és dekadens szemlélettel közelít, David Lynch filmjeinek világához hasonlóan. 

A cseh alkotások beleilleszkednek a következő nevek által fémjelzett közegbe: Sophie Calle, Cindy Sherman, Sam Taylor-Wood, Nan Goldin, Tracey Moffatt, Vanessa Beecroft, Barbara Kruger, Sandy Skoglund, Mariko Mori, Annie Leibovitz, Tina Barney, Mary Ellen Mark, Sally Mann, Rineke Dijkstra, Loretta Lux.

(Vladímir Birgus, a kiállítás cseh kurátora írásának szerkesztett változata)

***

Megtekinthető 2009. április 2 és május 3. között,
minden hétköznap 14.00 és 19.00 óra,
hétvégén 11.00 és 19.00 óra között.