Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok

A világ egyik legjelentősebb médiaművészeti seregszemléjén alig akadt kiállító nőművész, a győztesek között pedig egy sem. Állítólag „nem merik a lányok a vékony jeget vállalni”.

Á_lom

Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.
          
Riokan Taigu

Egyik: Azt álmodtam, hogy valami osztrák klubban játszottam. Egyszer csak hátra nézek, s azt látom, bakelitjeim egyetlen hatalmas fekete gombóccá olvadtak össze. Kétségbeesve próbálok egy épen maradtat találni, mielőtt véget érne a másik korongon a  nóta. Valahogy a kezembe kerül egy, gyorsan fel a füles, erre látom, hogy közben valaki lenyúlta a pick-upot.

Másik: Én Brazíliában voltam álmomban, veled, meg az Ákossal. Az Ákos vezetett körbe minket a városban, ahol megmutogatta a stencileket. Én otthagytam a digi fényképezőt valahol, amiért vissza kellett menni.

Harmadik: Én Japánba álmodtam magam, ahol ellopták a notebook-om, s mikor felébredtem, életemben először örültem meg annak, hogy nem Shibuiaban vagyok, hanem az Újlipótban.

Egyik: Na, jellemző, hogy tükröződik vágy- és élményhorizontunk álmainkban.

Másik: Miii?

Hiteles dialógus kontemporániából

Hisako K. Yamakawa és Yuko Abe egy kissatenjének felszolgálói

Induljunk túrára innen a szomszédból. Az idei linzi Ars Electronicán, a világ egyik legjelentősebb média művészeti seregszemléjén, mely 25 éves múltra tekint vissza szinte alig volt kiállító nőművész, a győztesek között, pedig egy sem.  Ennek okaira nem mernék magam magyarázatot adni, inkább az egyik tanult és tanító kollégám megjegyzését idéznem, a hazai Intermédia szakon végzett kolleginák esetében tapasztalható párhuzamos jelenség kapcsán: „nem merik a lányok a vékony jeget vállalni”. Azt, hogy mit jelent pontosan ez a „vékony jég”, egy számomra szimbolikusnak tűnő jelenséggel tudnám megvilágítani: az Ars Electronicán, ezen a valóban neves fesztiválon, melynek komoly anyagi támogatói vannak, számos kiállított installáció instabil vagy nem működik.

Ez a bizonytalanság az egész médiaművészet területére jellemző, legalábbis ezen a kontinensen. Arról, hogy mi történik, ha elhagyjuk a kontinenst a nagy fesztivál mellett minden évben a Kunstuniversitäton megrendezésre kerülő egyetemi bemutatkozó kiállítás tudósított. Az idei évben egy japán intézmény, a IAMAS  diákjainak munkáit láthattuk. A közel harminc installációból mind működött. A kiállítók között, pedig jó néhány lányra, illetve nő- és családorientált installációra akadtam.

Az egyetemre belépve a szigorú, osztrák unalom klasszicizáló aulájába egy telt színű kép fogadott: a visible link café.  Hisako K. Yamakawa és Yuko Abe egy kissatent alakított ki itt. A kissaten kávézó-teázót jelent, mely eredetileg a XVIII. századi angol és francia kávéházak mintájára keletkezett, de gyorsan sajátosan Japánra jellemző intézmény vált belőle. A japánok hétköznapi életének fontos színtere, egy tea melletti felfrissülés, informális üzleti találkozók helye, igényes belső kialakítással. Ahogy egy reklámszöveg mondja: a kissaten olyan hely, ahol a művészet nemcsak a falon van, hanem a pohárban is. A két - egyébként kimonóban felszolgáló - művésznő ezt a szlogent szó szerint vette.

A kissatenen belül egy tea masinát állítottak fel, mely 1 euroért adta a szájízem szerinti szomjoltó italt. Az ízlésemet azonban nem tudatos választásom alapján szolgálták ki, hanem az aláírásomból állapították meg. Egy bekábelezett toll segítségével egy nyomásra érzékeny digi felületre adtam autógrammot, ebből a szerkezet levonta a következtetéseket karakteremre vonatkozólag, a teát pedig ennek alapján keverte ki a gép négyféle ízből.

Készül a király virtuális új ruhája: Textron varrógép

A Textronról azt mondhatnánk, igazi női munka, pedig egy fiú csinálta, akit Yosuke Kawamurának hívnak. Az installáció lényege egy szokatlan interface: a varrógép. A felhasználó leül a varrógép elé, befűzi a cérnát, a kézi kerékkel kezdő pozícióba állítja a tűt, lenyomja lábával a pedált, és indul a varrás. De ez a varrógép nem valódi textilt varr, hanem az előtte elterülő hosszúkás asztalon a varrás vetített képe jelenik meg. A gép mozgása vezérli a kirajzolódó textúrát, a vonalak és színek digitális anyagot alkotnak, mely úgy halad előre, mint a textil a varrógép alatt. A mese valóra válik, készül a király új ruhája, ami régen is virtuális volt, csak a médium más: a fantáziát felváltotta a digitália.

Szinte látom magam előtt nagymamáink generációját reggelente vörös szemmel a konyhában összetalálkozni unokáikkal, ahol végre újra értelmet kap beszélgetésük. Megosztják egymással a játék élményét, kis időre feloldódik a szakadék, a doom3 szörnyei és vektorgombolyag találkozása pedig érthetetlen szürreália marad a boncasztal felé tartó középgeneráció számára.

Szürreália

A far beside Kayo Kurita és Takahiro Kobayashi, egy vegyes páros munkája. Egy több részből álló, család orientált installáció. Az egyik eleme egy öttagú család tagjainak lelki állapotát segít közvetíteni a többiek felé. Egy kémcsőtartóhoz hasonlatos kis faállványban öt áttetsző cső áll, bennük kis, fehér nikecell labdák. A labdákat levegő fújja felfelé. A család minden tagjánál van egy ilyen eszköz. Egy tekerőkapcsoló segítségével mindenki beállíthatja, saját labdájának magasságát, ami azt jelzi, hogy mennyire van feldobva, vagy éppenséggel maga alatt. Az eszközeink össze vannak kötve, tehát személyes jelenlét nélkül is, és a telecom szolgáltatók megkerülésével (!), adják hírül, hogy milyen szinten áll a többiek morálja.

Távjelenlét

A másik kis távjelenlét jelző kézikészülék egy kis házikó. Az egész oly egyszerű kis dolog, mintha egy gyermek rajz alapján az IKEA sorozatgyártásban terjesztené szerte a művelt nyugaton. A tenyérnyi házikót, ha bekapcsoljuk, világítani kezd a párja, jelezve, hogy otthon vagyunk.

A harmadik a szélfúvásról ad tanúbizonyságot. Egy távoli verandán egy fuvallat szóra bírja a szélharangot, ahogy ott a csövek egymáshoz ütődnek, a szobánkban lévő eszköz kis ventillátorai is megmozdulnak, melyek enyhe szellőt kavarnak és az asztalon álló ikebana leveleit meglebbentik. Ez azt hiszem ez igazán szép, meleg technológia.

A IAMAS egyetem oldalán a következőt írják magukról: „A gyors információ technológiai fejlődés következtében a civilizáció új szemlélete valósággá vált. Így a művészet, az ipar és az ember életmódja átrendeződött, ez a művészet és a tudomány egyesülésének gondolatán alapszik. Mi az „alkotás tudománya” kifejezést használjuk munkánkra, ez arra a tudásra utal, mely folyamatosan a társadalommal foglalkozik fizikai tárgyak és információ alkotásán keresztül.”

Az ebben a filozófiában, ahogy sok más a témáról szóló írásban is előforduló számtalan különböző sorrendben untig ismételt kulcsszó az előző munkákon keresztül számomra valódi értelmet nyert. Az igazat megvallva nagyon szívesen jártam volna a IAMAS-ra.

Blaumann Edit

Kapcsolódó linkek:

A IAMAS weboldala
Az Ars Electronica weboldala