Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok

„Angyal leszek, hogyha megnövök, a fővárosra új ruhát szövök.” - ez lehetne az alcíme Mucsy Szilvi fotókiállításának, egy múlt századi szövőnő-himnusz után szabadon. Mert képeiről csak hosszas bámészkodás után jut eszünkbe az az egészen más Budapest, amely nem akarja jellegzetesként észrevétetni magát.

Bábel torony

Egyiken épp kövér árnyék suhan el a Városliget egy hangulatos lugasa alatt, nem tudni mi előtt van és mi vár még rá, talán ebédre megy a nagyihoz, talán épp szakított valakivel, csak az a biztos, hogy a délután jó meleg. És hogy a meleg délutánokat nem érdekli semmi sem.

A Bábel tornya a neobarokk Nemzeti Színház és a giga-modern Művészetek Palotája között található talányos épület csigalépcsőszerű teraszán egyetlen alak tart fölfelé magában. Nem siet, talán azt gondolja, hogy ő csupán egy tégla a mögötte látható szabályos falból. A kép bal alsó sarkában közlekedési görbe-tükör, az a fajta, amiben látni, hogy hány autó jön a beláthatatlan mellékutca felől.

De ebben a tükörben most éppen csak a Bábel toronnyal szemközti HÉV-sínek láthatók, fölöttük a felüljáró, ott is egy ember áll, épp a lépcső tetején, még el sem döntötte, hogy merre tovább, biztosan Csepelre, az álmok szigetére megy.

Szilvi persze mindent megszervez, mielőtt táncba viszi Budapest összes magányos sétáló szellemét. Fogadjunk, hogy ott várt egy fél napig, amíg összejött, hogy a tornyon és a felüljárón is pont feltűnjön egy-egy magába burkolózó alak.

Déli pályaudvar

Kicsit arrébb, a kettes villamos épp megállt egy téren, ami ebben a hóesésben, és ahogy; hát akár a Brodway valamelyik sarka is lehetne, ha nem tudnánk, hogy ott nem jár a sárga veszedelem. Mindenkinek megvan a maga élménye erről a helyről, nekem például gyerekkoromból a galambok, akiknek kitekerik a nyakát a kisnyugdíjasok. Később itt késtem negyven percet egy randiról, amiből aztán hosszú kapcsolat lett, mindig is sejtettem, hogy ezen a környéken nem normálisak az emberek.

A jó hír az, hogy az Erzsébet-hídon többé nem közlekedhetünk, mert felszántották és bevetették virággal, és ezen túl ott bármit, bárkivel csak derékig nárciszok között lehet. Budapest kihal, és pár száz év múltán a növényzet elhatalmasodik, tehát virágzik a város, városgazdálkodás nélkül is. A híd alatt talán még megvan a Duna, amely egy másik fotón olyan, mintha még senki nem veszett volna bele. Ártatlannak tetteti magát a vén dög, hallgat, hiszen ő is szenvedett eleget.

Erzsébet-híd

A Gellért pezsgőfürdő vizében két huncut úr, mint lusta bálna lebeg, csak a csempék ismerősek egy kicsit. Vizi anzix, bárhol postázhatták, csak mi tudjuk, notorius budai fürdőzők, hogy ez itt épp a mi városunk egyik jeles nedves bázisa, pár sarokkal arrébb egy kocsmában termelődik újra, csendben a műszaki értelem.

A Közlekedési Múzeum előtt kisgyermek biciklizik a kép baloldali kerete felé, ki az időből, ahogy azt neki, és megörökítőjének szinte kötelező. Mellékesnek látszó, de fokozott jelentőségű körülmény, hogy nagyon is napos az a délután, amikor ebből a városból egy kis bicikliút nyílt az örökkévalóság felé.

Hát tényleg igazam van, amikor azt gondolom, hogy minél több embert ismerek itt, annál jobban szeretem a villamosokat.

(2006. szeptember 5. Bp. Millenáris Fogadó
Mucsy Szilvia: Budapest csendje című kiállítása elé)

sisso

Kapcsolódó linkek:

Nővilág - Mucsy Szilvi fotói a Tűsarok képgalériájában