Nyomtatható forma Forrás: Tűsarok

Bár az internetet és a számítógépet használó nők száma dinamikusan növekszik, a kiszolgáló alkalmazásokat többnyire férfiak fejlesztik, mint ahogyan az IT-szektor általános fejlődési irányát is leginkább ők szabják meg. A férfidominancia azonban nem volt mindig ilyen egyértelmű.

A nyolcvanas évek derekán az egyre népszerűbbé váló számítástechnikai és informatikai szakokra beiratkozó nők aránya még közel 40 százalék volt. Joggal tűnhetett úgy, hogy e fiatal tudományág révén a passzív felhasználás helyett végre a nők is a technika aktív fejlesztőivé válnak. A szakma általános kultúrája azonban a kilencvenes évek elejére megváltozott, ez pedig a nők részvételi arányának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Ma a számítástechnika területén és a köré épülő informatikai iparban dolgozóknak csupán 15-20 százaléka nő. A „jövő generációja” sem készülődik nagy erőkkel: az ezen a területen felsőfokú képzésben résztvevők csupán 20-30 százaléka nő. Magyarországon az Oktatási Minisztérium 2001 óta készülő Felsőoktatási statiszikai tájékoztatója szerint stabil 25 százalék körül alakul a számuk.

Számítógépkezelők 1956-ban az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban. (Forrás: www.llnl.gov)

Az Egyesült Államokban – főként az egyre erősebben érezhető informatikai munkaerőhiány miatt – a kilencvenes évek közepétől kezdték vizsgálni, miért tanul egyre kevesebb nő számítástechnikát. Ma is gyakori vélemény, hogy azért, mert e területen a férfi társaiknál gyengébben teljesítenek. Egy másik sokszor hangoztatott és népszerű nézet szerint egyszerűen csak nem érdekli őket a téma. Valójában mindkét állítás hamis látszatot kelt, így könnyen elkendőzi azokat a társadalmi gyakorlatokat, melyek révén a nők kiszorulnak a számítástechnika területéről.

A gyengébb teljesítménnyel kapcsolatos felvetések meggyőző erejét valójában az a tévhit adja, hogy a gyengébb teljesítményt szinte önkéntelenül is a gyengébb képességeknek tulajdonítjuk. Ez nyilvánvaló téveszme, hisz a teljesítménynek nem egyedüli feltétele a képesség. Hogy a nőknek gyengébb képességei lennének, azt az informatikában dolgozó nők (pl. Mitchel Baker, a Mozilla Foundation elnöke vagy Allison Randal, a PERL Foundation elnöke) teljesítménye határozottan cáfolja, mint ahogyan a számítástechnikai szakokra jelentkező nők egyetemi pályafutása is. Az egyetemi tapasztalatok szerint ugyanis a nők leginkább a tanulmányuk elején, és főként a komoly előzetes gyakorlatot igénylő feladatoknál (pl. absztrakt programozási feladatok) teljesítenek gyengébben, mint férfi társaik, ám legkésőbb a harmadik évre mindenféle különbség megszűnik a nemek között.

Univac computer (Forrás: www.llnl.gov)

A jelentkezők gyarapodó számával aktualitásukat vesztették azok a szemináriumok, melyek a diákok érdeklődését voltak hivatottak felkelteni. Az ilyen foglalkozások a számítógéppel megoldható problémák bemutatására helyezték a hangsúlyt, így például a programozást is az alkalmazhatóság felől közelítették meg, ami kedvezett a kevesebb technikai tudással rendelkezőknek, köztük leginkább a nőknek. Kevés embert hoz lázba egy olyan program írása, ami meghatározza, hogy egy adott pont egy geometriai ábrán belül vagy kívül esik, de ugyanez a feladat rögtön érdekesebb lehet, ha tudjuk, hogy hasonló eljárással írhatunk olyan képelemző programokat, melyek egy tüdőröntgen esetén automatikusan felismernek bizonyos betegségre utaló jeleket.

Több kutatás is kimutatta: a nők a férfiakkal ellentétben nem annyira a technikai nüanszok, sokkal inkább az alkalmazási lehetőségek miatt érdeklődnek a számítástechnika iránt. A legtöbb nő azért választja a számítástechnikát, hogy az ott szerzett tudását a biogenetikában, a környezetvédelemben, az űrkutatásban vagy egyéb területeken hasznosíthassa. Teljesen jogos hozzáállás, hiszen a tudományos kutatások egyre inkább a számítástechnikai megoldásoktól függenek. Az emberi gének feltérképezésének oroszlánrészét például informatikusok végezték (természetesen biológusok közreműködésével).

A technikai kérdéseket előtérbe helyező számítástechnika oktatás azonban nem különösebben kedvez az interdiszciplinaritásnak, és főleg azoknak biztosít előnyt, akik az egyetemi éveik előtt több számítógépes tapasztalatot tudtak szerezni. Vagyis ez a fajta megközelítés nem a legrosszabbakat szűrte ki az oktatásból, hanem azokat, akik a leginkább a periférián érezték magukat. A kutatások szerint ezek túlnyomó többsége nő volt.

A nők alacsony részvételi arányának okát az IT-szektorban a képességekre és az érdeklődés hiányára fogjuk, teljesen figyelmen kívül hagyva azon társadalmi gyakorlatokat, melyek ezen arány kialakulásáért és fenntartásáért felelősek.

Az Egyesült Államokban több olyan program is elindult a 90-es évek második felében, amely a potenciális női jelentkezőkhöz szól. Jane Margolis „A nők a számítástechnikában” című kutatása alapján a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetemen kidolgozott program eredményeképpen például öt év alatt 7%-ról 42%-ra növelték a Számítástechnikai Intézet szakjaira jelentkező nők arányát. A program a különböző tapasztalattal rendelkező diákoknak különböző kurzusokat hirdet, így sikerül megakadályozni, hogy a kisebb tapasztalatú női hallgatók a férfi társaik technikai ismereteitől elbátortalanodjanak, és végül leadják a szakot.

Felmerülhet a kérdés: miért is fontos mindez? Mit számít, hogy mennyi a nő van egy-egy tudományterületen? Először is a számítástechnika az elkövetkezendő két évtized legdinamikusabban fejlődő ágazata lesz, így itt lesz a legtöbb új munkalehetőség is. Egyedül az Egyesült Államok 1,5 millió új számítástechnikával kapcsolatos munkahely megjelenését prognosztizálja 6 éven beül. Mivel ez a munkahelyeken kívül más gazdasági lehetőségeket is jelent, az egyenlőség szempontjából fontos, hogy a nemek egyenlő feltételekkel vehessenek részt ezen lehetőségek kiaknázásában, különben félő, hogy tovább növekszik a nemek közötti gazdasági különbség.

Másodszor megfontolandó, mi történhet, ha a mindannyiunk mindennapi életét egyre inkább befolyásoló technológiák fejlesztése kizárólagosan egy szűk férfi szakértői réteg kezébe kerül. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy azon kutatások, ahol pusztán vagy túlnyomó többségben férfiak határozzák meg a fejlesztési irányt, vagy vonják le a következtetéseket, könnyebben előfordulhat a női igények és sajátosságok figyelmen kívül hagyása. Az első generációs légzsákok például életveszélyesek voltak a nőkre és gyerekekre, mert a zsák felfúvódásának ereje és iránya az átlagos férfi testre volt hangolva. Hasonlóképpen: az első hangfelismerő rendszerek nem igazán boldogultak a női hangokkal. Az orvosi praxisban szintén egyértelműen tetten érhető ez a vakság: mivel az orvosok sok esetben a férfi szimptómákra vannak kitanítva, gyakori, hogy – amennyiben van a nemek között különbség – a női szimptómákra nem fordítanak kellő figyelmet, így nőknél nem, vagy csak későn diagnosztizálnak betegségeket. Tipikus példa a figyelemhiányos hyperaktivitás vagy a különböző kardiovaszkuláris megbetegedések (ez utóbbi azért is ijesztő, mert jelenleg elsőszámú halálokként tartják számon).

De nem kell feltétlenül ilyen drámai következményekre gondolnunk. Elég egyszerűen belátni, hogy minél sokszínűbb egy fejlesztő csoport, annál szélesebb társadalmi réteg igényeit tudja kielégíteni a termékével. A kérdés tehát nem az, hogy miért kellenek nők a számítástechnika területére, hanem sokkal inkább az, hogy miért nem?

Barbara J. Grosz, a Harvard számítástechika professzora szerint a nők jelenléte ezen a tudományterületen olyan, mint "a kanári a bányában". Hiányuk a tudományterület belső hibáinak tünete, amely előre vetíti a tudomány vonzerejének és a benne rejlő lehetőségeknek a satnyulását is. Márpedig ez senki számára nem lehet kívánatos.

Jaczenkó László

Kapcsolódó linkek:

Digitális befogadás - Nők a konzol előtt [2004.02.19.]
Feminin technikák (168óra, 2004.12.15)
Gender a gépben (Médiakutató, 2002 nyár)
Informatikusnők képzése az USA-ban [2004.11.02.]
Lányok és a számítástechnika
Nők a tudományban - az MIT linkgyűjteménye (angolul)
Számítástechnika: szélesedik a nemek közti szakadék (angolul)